A mostani tízes bővítés az ötödik az unió történetében és egyúttal a legnagyobb léptékű is. A sort 1973-ban Nagy-Britannia, Dánia és Írország nyitotta meg, az akkori bővítési fordulóval kilenctagúra növekedett az – Franciaország, NSZK, Belgium, Luxemburg, Hollandia és Olaszország alkotta – akkor még Európai Közösségnek nevezett szervezet. A következő belépő Görögország volt, majd csatlakozott Spanyolország és Portugália is. A felvételizők sorában ekkor már ott toporgott Ausztria, Svédország, Finnország és Norvégia is, amelyek 1989 és 1992 között nyújtották be a belépési kérelmüket. S noha a felvételi vizsgát mindannyian sikeresen abszolválták, a norvégok mégis kimaradtak az Európai Unióból (amelyet a tagállamok az 1992-es maastrichti szerződéssel hoztak létre), mivel a belépésről döntő népszavazáson a lakosság többsége a „nem” mellett tette le a voksát.
Miközben az EU szépen lassan tizenöt tagúra duzzadt, a rendszerváltó kelet- és közép-európai országok már megkezdték a készülődést a későbbi tagságra. A régióból elsőként Magyarországgal és Lengyelországgal írt alá társulási szerződést az Európai Unió 1991 decemberében, rá három évre pedig hazánk – a volt szocialista országok közül szintén elsőként – hivatalosan is benyújtotta felvételi kérelmét. Közben azonban érdemes megemlíteni még egy dátumot. Ez 1993 decembere, a koppenhágai csúcs időpontja, amikor is a tagállamok képviselői meghatározták a csatlakozás legáltalánosabb gazdasági és politikai ismérveit – ezek a sokat emlegetett koppenhágai kritériumok –, és ezzel utat nyitottak a kelet- és közép-európai államok csatlakozása előtt. Az elkövetkező években tovább gyarapodott a „felvételizők” köre, hiszen a magyarok és a lengyelek után gyors egymásutánban beadta a csatlakozási kérelmét Románia, Szlovákia, Lettország, Észtország, Litvánia, Bulgária és Szlovénia is. (Törökország, Ciprus és Málta már 1987-ben, illetve 1990-ben megtette ezt.)
Az uniós tagállamok 1997-ben Luxembourgban jelentették be, hogy a következő évben megkezdik a tárgyalásokat azokkal a tagjelöltekkel, amelyek a felkészülésben a legjobb eredményt érték el (ezek voltak a „luxemburgi hatok”, azaz Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia). A tárgyalók köre 2000 februárjában kibővült. Az EU képviselői ekkor kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat Máltával, Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával. A „mindig öt évre vagyunk az EU-tól” kezdetű litánia 2001 decemberében kezdett halkulni, amikor Laekenben az Európai Tanács megnevezte azt a tíz országot, amelyek 2004-től az Európai Unió tagjai lehetnek.
Az 1993-ban Koppenhágában kezdődött folyamat 2002 decemberében ugyancsak Koppenhágában zárult le. Az EU- és a tagjelölt országok ugyanis ekkor tettek pontot a csatlakozási tárgyalások végére. Ekkor állapodtak meg abban is, hogy a csatlakozási szerződést ünnepélyes keretek között egy évvel később, tehát 2003. április 16-án Athénban írják alá és a tényleges belépés dátuma 2004. május elseje lesz. A tavalyi év, mondhatni, a népszavazások jegyében telt, hiszen a tagjelölt országokban – az egyetlen Ciprus kivételével – az állampolgárok referendumon döntöttek arról, hogy akarnak-e az EU tagjai lenni. A végeredmény ismert. A választásra jogosultak többsége mindenütt a csatlakozás mellett tette le a voksát.
Most már semmi sem menti meg az új tagokat a csatlakozástól – tréfálkozott egy elemző a népszavazásokat követően. S valóban, a „mindig öt év” lezsugorodott, a történelminek tekintett belépés dátuma kézzelfogható közelségbe került. Az Európai Unió új tagjai mindenütt ünnepléssel, mulatsággal készülnek a nagy napra, a fiesztasorozatot azonban némiképp beárnyékolja, hogy a most csatlakozók többsége súlyos politikai problémákkal kénytelen szembenézni. Lengyelországban például a csatlakozás másnapján már nem Leszek Millernek hívják majd a kormányfőt, hiszen ő visszavonul és helyére várhatóan – az Aleksandr Kwasniewski államfő által favorizált – Marek Belka kerül. Szlovákiában a Mikulás Dzurinda vezette kormány folyamatosan válságokkal küszködik, és alig pár hete, hogy Litvániában alkotmányos vádeljárás keretében elmozdították helyéről Rolandas Paksas államfőt. A sor folytatható, az ünnepi készülődést tekintve azonban mindenki számára egyértelmű, hogy Európa legalább egy napra feledni szeretné a gondokat.
S hogy milyen lesz a huszonötök Európája? Nos, a szakértők abban egyetértenek, hogy színesebb, változatosabb, heterogénebb és bonyolultabb is lesz, mint amilyen eddig volt. A mostani bővítési hullám politikai jelentőségét egyébként a régi és az új tagállamok egyaránt abban látják, hogy Európában végleg történelemmé válik a több évtizedes hidegháborús megosztottság, első ízben valósul meg a kontinens békés és demokratikus újraegyesítése. Az ötödik bővítési kör alig zárult le, elemzők és laikusok azonban már most azt kérdezik, meddig terebélyesedhet az unió, hol vannak a bővítés határai. A kérdés leginkább Törökország jövőbeni felvétele kapcsán vetődik fel, a válaszadással azonban meglehetősen óvatosak az EU képviselői. Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja mindazonáltal a napokban úgy nyilatkozott, hogy az unió bővítésének folyamata „lassan eléri a lehetőségek határát”. A német politikus szerint a következő évek feladata a „huszonötök Európája gazdasági alapjainak olyan mértékű megszilárdítása lesz, hogy azok csakugyan elbírják a létrehozott politikai építményt”. Mint mondotta, az EU-val csatlakozási tárgyalásokat folytató Bulgária és Románia „voltaképpen még az első tíztagú csoporthoz tartozik; felvételük 2007-re van előirányozva. További bővítési menetrendről azonban nincs szó”.
Brüsszel
Brüsszel háborús tervei megbuktak: magyar diplomáciai siker a csúcson – napi összefoglaló
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!