ebreczeni József interjút adott a 168 Órának. Lelke rajta, mondhatnánk, hisz ezzel akarva-akaratlanul közösséget vállalt az álinterjúkat közlő, postabankos VIP-hitel-botrányba keveredő lappal. Azzal a lappal, amelynek mindezek ellenére jelentős és egyben befolyásos olvasótábora van, hisz Magyarország legbefolyásosabb elitcsoportja, a késő kádári technokrácia kedvelt és eszmeadó orgánuma. S tudjuk, egy közéleti értelmiséginek fontos, hogy a hatalmasok is figyeljenek szavára. A 168 Óra egyébként, stílusát tekintve, semmiben nem különbözik a Magyar Fórumtól, ugyanaz a mindenfajta racionalitást elutasító, gyűlöletkeltő hangnem jellemzi mindkét lapot. Csak az egyiktől a késő kádári technokraták bőszülnek föl, a másiktól meg a nemzeti radikális tömegek.
Debreczeni József fő tézise – ami persze kiváló időpontban jött az olvasótáborát az európai parlamenti választásokra hangoló hetilapnak – nem kevesebb, mint hogy a Fidesz mai szervezeti struktúrája a katolikus egyházra emlékeztet, „hogy durvább analógiát ne keressünk” – mondja, s így minden bizonnyal valamelyik totalitárius állampárt fölépítésére utal. Debreczeni szerint Orbán még Krisztus főpásztori szerepében is tetszeleg, legalábbis a nagyobb pártrendezvények liturgiájának mélyreható vizsgálata alapján. Emellett kegyenceket gyűjt maga köré, le akarja darálni a rivális jobboldali csoportokat, és persze belső kontroll és ellensúly nélküli pártot épített magának. Az interjú csak ott áll meg, hogy nem írják le, nem mondják ki, ám sejtetik: Orbán diktátor. Korunk Rákosija.
Kedves Debreczeni József! Álljon meg a menet! Ön kiváló könyvet írt Orbán Viktorról, ön a politológia tanára, ön parlamenti képviselő volt, így önnél jobban kevesen ismerik a hazai jobboldal helyzetét, szerveződését, lehetőségeit. Miért nem gondolta alaposabban végig a dolgokat? Miért csak a 168 Óra által – újra meg újra – megkomponált diktátorleckét mondta föl? Miért dőlt be (tegyük hozzá, megint) a balliberális sajtómunkások Orbán elleni kampányszlogenjeinek? Nem lett volna minden tanulság nélküli, ha ön, kilépve az Orbán diktátori jellemzőit taglaló, unos-untalan hangoztatott balliberális diszkurzív keretből, megkísérelte volna a jobboldal mai állapotainak elemzését. A szervezetszociológia, a politológia erre számos elmélettel lehetőséget kínál, s ezzel a mainál reálisabb jobboldali önkép kiformálódásához is hozzájárulhatott volna.
Az, hogy Orbán Viktor rendelkezik-e diktátori hajlamokkal vagy sem, irreleváns kérdés. 1998 előtti ellenzéki, majd 1998 és 2002 közötti miniszterelnöki működése világosan bizonyította, hogy Orbán a magyar alkotmányosságot tiszteletben tartja, politikusi működésében az alkotmányosság keretein nem lép túl. Még akkor is, ha miniszterelnökként kihasználta a szinte öszszes, alkotmányosan rendelkezésre álló eszközt akaratának keresztülvitelére. 2002-ben a választási vereséget követően maga állt ki a jobboldali, a választási eredmények jogszerűségét vitató tömegnyomás ellen, s biztosította az amúgy ingatag lábakon álló szociálliberális kormányzat legitimitását. Ha rövidlátó, mint ahogy Debreczeni mondja, és ha diktátor, mint ahogy sejteti, akkor ma Magyarország miniszterelnökét nem Medgyessy Péternek hívják.
A jobboldal 1998 és különösen 2002 utáni intézményesülési folyamatai éppenséggel Orbán Viktor befolyásának hosszabb távú csökkenésével jártak és járnak. Miért? Mert a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség létrejöttével és megszerveződésével a hajdani gyenge szervezettségű, társadalmi beágyazottsággal alig bíró médiapárt helyén egy széles csoportérdekek képviseletére is alkalmas néppárt formálódott ki. Ahol az ágazati, csoportérdekek és eszmék szerveződésére és artikulációjára a párton belül van lehetőség, s nem azon kívül. Ezeket a különféle csoportosulásokat, amelyek önállóan alig lennének képesek a hatékony érdekérvényesítésre, most elsősorban két eszme integrálja: a szociálliberális pártkoalíció működésének kritikája és Orbán Viktor vezetői tekintélyének elismerése. A többi jobboldali eszme, egyelőre, leginkább ezek derivátuma, ám a történelem nem lezárt dolog, változás ebben is lehet, s lesz is.
Mégpedig abban a pillanatban, mikor elvész a jobboldali tömegek hite Orbán Viktorban és a jobboldali győzelem lehetőségében. S míg egy ilyen helyzetben a régi Fidesz szétesett volna, a balliberális értelmiség és politika legnagyobb örömére, addig a Szövetség nagy valószínűséggel fönnmarad, új vezetést választ magának, és képes lesz a megújulásra. A jobboldal hosszabb távú versenyképessége érdekében kellett tehát létrehozni a Szövetséget, ami a legújabb Magyar Köztársaság elemi érdeke is egyben, hisz a nagyjából azonos erősségű felek közti versengő politika hatékonyabb, mint az egyik fél dominanciája.
A jobboldali tömegek valóban tisztelik Orbán Viktort. S annál inkább tisztelik, minél nemtelenebb és erőszakosabb támadások érik a balliberális média részéről. Egyrészt, mert szimbólummá vált, a jobboldali egység és politikai győzelem jelképévé, másrészt mert nagy valószínűséggel ma ő rendelkezik leginkább a politikai közösség, a köztársaság vezetéséhez szükséges kvalitásokkal, karizmával és egyben politikai tapasztalattal-tudással. Az egész magyar mezőnyben.
S hogy Orbán Viktor megítélése annyira megosztja a köztársaság polgárait, az legalább annyira köszönhető a balliberális elit Orbánt diabolizáló működésének, mint az őt védő jobboldali tömegeknek.
Debreczeni József a nemzeti petíció aláírás-gyűjtési akciót munkaterápiának és az új választókerületi vezetők tesztjének tartja. Ebben Debreczeninek, azt hiszem, igaza van. Munkaterápia, amennyiben levezeti azokat a kormányellenes indulatokat, amelyek még mindig élnek a jobboldali polgárokban a 2002-es választási vereség miatt, s egyben pozitív közösségi élményt teremt az aláírásgyűjtésben dolgozó, a sikert elérni kívánó embereknek. S az is igaz, hogy ez a régi-új választókerületi vezetőségek tesztje is, de ebben semmi kivetnivalót nem találok, tekintve, hogy már régóta szükség lett volna a helyi jobboldali szervezetek felfrissítésére, a kifáradt, a mai körülmények között már alkalmatlan helyi politikai vezetők leváltására. Ez a jobboldal politikai versenyképességét csak növelni fogja, nem beszélve arról, hogy a helyi politikai életben egy sereg új, tehetséges polgár jelenik meg.
A petíció a Szövetséggé történő átalakulás egyik utolsó szakaszát jelenti, s a belső pártviszonyok letisztulását, a szervezet konszolidációját hozhatja. A belső pártéletben csak ezt követően lesznek majd érezhetők a változások, akár abban is, hogy a különböző belső csoportok vitába, versengésbe keverednek, s a kritikus önreflexió a Szövetség életének mindennapi részévé válik.
A Szövetség létrejötte és működése az alakuló új jobboldali önazonosság előnyére vált és válik. Legalábbis hiszek ebben. Mert egy önmagában, fölkészültségében, ügyének helyességében hívő politikai részközösség intézményesül a Szövetség keretében, s az önbizalom, a beszorítottságból való kitörés élménye sokkal kedvezőbb lelki feltételeket teremt a pozitív közösségi önkép kiformálódásához, mint a korábbi és még részben mai helyzet is, amikor a balliberális politikai és médiaelit részéről állandó és a hatalom minden eresztékéből érezhető nyomásnak van kitéve a jobboldal nézeteinek vállalhatatlansága miatt.
A gettóba szorítottság nem jobboldali önáltatás, hanem valós szellemi és lelki állapot, amiben az összetartozás, az egymásra utaltság érzése elnyomja a belső különvéleményeket. Hogy a szellemi-lelki gettóból a jobboldal közösségként tudjon kitörni, abban nem csupán belső átalakulásra, de a környezet, jelen esetben a másik, erőforrásokkal jobban ellátott oldal méltányos türelmére is szükség lenne.
S most csak hadd hozzam példaként a Terror Házának néhány éves történetét, hisz nem bizonyult-e helyesnek megőrizni ezt az intézményt, nem tett-e önmagában is többet a soá és a kommunista tömegmészárlások valós történetének megismertetéséért, a terror áldozatainak tiszteletéért és ezzel egy történelmileg elmélyültebb magyar önkép kiformálódásáért ez a múzeum, mint bármely félresikerült kormányzati kampánybalfogás az elmúlt két évből? Érdemes volt vajon két éve a megszüntetés, a bezárás, a lebontás, az anyagi megsemmisítés rémével (nem csak!) fenyegetőzni? Nem lett volna méltányosabb és egyben célszerűbb élni hagyni ezt a szellemi műhelyt? S a példák folytathatók, a Heti Válasszal, a Magyar Nemzettel, a Kölcsey-intézettel, a Hír TV-vel, és bővíthetők a 2002 utáni helyi politikai és szellemi életből.
Május elsején írom ezeket a sorokat, már benne vagyunk az Európai Unióban, a várost Lagzi Lajcsi és sztárvendégeinek hangja tölti be, s a rendszerváltozás sokak által vágyott álma ezzel beteljesült. Európai (jelentsen bármi körvonalazatlant is e jelző) köztársaságban élünk, piacgazdaság van, NATO-taggá váltunk. Le is nyugodhatnánk, új feladatok után is nézhetnénk, sőt egymással is méltányosabbak lehetnénk. Végül is Magyarország a mi országunk, jobb- és baloldaliaké egyaránt, a másik oldal politikusai a közösség egészének vezetői, s talán itt lenne az ideje kitörni az ördögképzés, a diabolizálás ördögi köreiből. Debreczeni Józsefnek is, meg a 168 Órának is.
A szerző társadalomkutató
origo.hu
Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó
