Nézem őket, ahogyan megdöbbennek, félrefordulnak könynyeikkel, vagy percekig állnak egy hozzájuk hasonló korú fiatal fényképe előtt. Elmenőben belelapozok a vendégkönyvbe. Személyes érzések, gondolatok. Másutt csak ennyi: köszönöm. Bejegyzések Magyarország legkülönbözőbb tájairól, nyugatról és keletről, a tengerentúlról. A nyitás – 2002 februárja – óta a nemzetközi elektronikus médiumokon és írott sajtón keresztül több mint 170 millió ember értesült világszerte a Terror Háza Múzeum létrehozásáról és működéséről.
Ez az időszak azt is megmutatta, hogy minden agymosás ellenére időseknek, fiataloknak mennyire fontos a sokáig kendőzött, a rendszerváltoztatásig eltorzított, elhallgatott közelmúlt. Az idelátogató fiatalok érdeklődését az is motiválja, hogy szüleik, nagyszüleik sorsának követése által személyes életüket tudatosabban élhessék, alakíthassák. Egyebek mellett éppen ettől az erőtől ijedhetett meg a hatalmon lévő politikai elit. Hiszen nehéz elfelejteni, ahogyan a múzeum megnyitásától hónapról hónapra, a legkülönbözőbb politikai praktikákkal, mesterségesen gerjesztett, irányított sajtóhadjárattal igyekeztek az intézmény létét, hitelességét megkérdőjelezni. De amint a mondás tartja, az emberek ezúttal is a lábukkal szavaztak.
Ami a legfontosabb: zavartalanul folyt a tudományos munka, időszakos és állandó kiállítások sora született. A múzeum épületében rendezett nemzetközi konferenciákon a kutatók megrázó, eddig ismeretlen dokumentumokat, tényeket tártak a nyilvánosság elé, többek között a sztálini terror éveiről, az ukrajnai népirtásról.
„A Terror Háza ügyében három szakma illetékes. A történészek vitája elkezdődött (már a múzeum megnyitása előtt), az építészeké már ki is bontakozott, a múzeumi szakembereké még várat magára” – írta 2003 januárjában Radnóti Sándor filozófus. (Megjegyzendő, hogy a hazai médiában szinte egyedülállónak tekinthető az elemző cikkének tárgyilagossága.) Nos, úgy látszik, az idő mindent kipörget. A napokban adtunk hírt arról, hogy az Európai Múzeumi Fórum Athénban tartott nemzetközi konferenciája után a Terror Háza Múzeumot különdíjban részesítette. (A fődíjat a spanyol MARQ Régészeti Múzeum nyerte el.) A szervezet maga huszonhét éve jött létre, a közgyűjtemények, a múzeumok, a galériák európai közös képviseletére.
A díjátadó beszédben a múzeum építészeti megoldásait, a látványelemek hatásosságát, az üzenet átadásának érzékeny, ugyanakkor távolságtartó stílusát, valamint az alapos kutatói munkát emelték ki. A díjat a görög kulturális miniszter adta át.
– A fogadtatásról talán elárul valamit, hogy már a laudáció alatt kitört a taps – idézi vissza az esemény hangulatát Schlett Anna, a Terror Háza Múzeum sajtófőnöke, akinek a helyszínen kellett állnia a szakemberek kérdéseit, ismertetnie a múzeum megszületésének előzményeit, koncepcióját, célját és eddigi eredményeit. – A jelöltek bemutatkozássorozata két napig tartott, fényképes háttérvetítéssel gazdagítva. Minden egyes versenyben levő múzeum képviselőjének több mint 160 fős, Európa majd minden országát reprezentáló szakmai közönség előtt kellett válaszolnia a feltett kérdésekre. Nem volt könnyű a megmérettetés, hiszen a huszonkét tagországból ötvenhét állt versenyben. A tizenöt fős elnökségben pedig tizenkét ország képviseltette magát.
A magas szakmai mércét már az előzmények is jelzik. A Terror Háza Múzeum – mint fiatal intézmény – először indult a díjért kiírt pályázaton. Az elbírálást megelőzően az Európai Múzeumi Fórum két képviselője személyes látogatást tett a múzeumban, tüzetesen végignézve, elemezve azt. A későbbiekben, a már említett formai és tartalmi erények elismerése mellett, a szakembereket és a szélesebb közönséget egy kérdéskör különösen foglalkoztatta.
– Nagyra értékelték azt a bátorságot – a díj ezt is elismeri –, hogy ilyen kevéssel e történelmi események után volt erő bennünk, hogy szembenézzünk a saját múltunkkal. Különösen azért volt ez izgalmas kérdés, mert például a görögök, noha két diktatúrát is végigéltek, még nem jutottak el azok feldolgozásáig. A konferencia résztvevői megdöbbentek a ház különleges történetén, ami azt is jelképezi, hogy a terrorrendszereknek mennyire azonosak a gyökereik. Volt, aki azt firtatta, hogy – életkoromat tekintve – mit tudhatok én a szóban forgó időszakokról. Személyes példával éltem, amelyből kiderült, hogy Magyarországon alig van olyan család, amelynek sorsát egyik vagy másik, esetleg mindkét diktatúra ne érintette volna – idézi vissza az eszmecserék hangulatát Schlett Anna.
Hozzátette, hogy a kelet-európai és a mediterrán országok múzeumi szakemberei, kutatói különösen érzékenyen reflektáltak mindarra, amit a Terror Háza Múzeum jelképez. A nyugat-európaiak ugyan nagy érdeklődéssel, de érzékelhető zavarral, távolságtartással viszonyultak a témához.
– Ezt a díjat nem csupán egy rangos, nemzetközi, szakmai elismerésnek tekintjük, hanem Magyarország sikerének is – bocsátja előre Schmidt Mária főigazgató asszony, néhány észrevétellel egészítve ki a fentieket. Véleménye szerint az említett távolságtartásnak az az oka, hogy Nyugat Európa országaiban sokáig nem akartak tudomást venni arról, hogy az elmúlt ötven évben mi zajlott le az újonnan csatlakozó országokban. A huszadik század második fele számukra a prosperitást, a nyugalmat, a fokozódó jólétet, a szabadságot jelentette. Ezek az évtizedek Európában más népeknek viszont a diktatúrákat, a megaláztatásokat, a szabadság hiányát, egyéni megpróbáltatások sorozatát hozták.
– Az európai közösség csak akkor válhat igazi közösségé, ha ezeket a tapasztalatokat megpróbálja átérezni. Azért is fontos ez a díj számunkra – mondja a főigazgató aszszony –, mert azt jelzi, hogy ez a folyamat elkezdődött. A közös Európa az én értelmezésemben azt is jelenti, hogy mindkét oldal tragédiáit és érzékenységét tekintetbe veszszük. Megjegyezném, hogy a rendszerváltoztatás óta Nyugat-Európa igen erősen „nyomja” ránk az értékrendjét és az általa fontosnak tartott kulturális és viselkedésbeli mintákat. Most viszont azt is érzékelni fogják, hogy mi az, amit mi megtapasztaltunk a történelemből, mit jelent a mi érzékenységünk – és erre nekik is figyelemmel kell lenniük.
origo.hu
Édesanyák szja-mentessége: történelmi lépés a magyar családtámogatásban
