Késettszemű ember

„Mikor Ady meghalt, huszonnégy éves, halálfáradt fiatalságomban semmi nem volt meg bennem abból a tekintélyt és tiszteletet parancsoló adottságból, ami a nagy ember özvegyét özveggyé teszi” – írja Boncza Berta, azaz Csinszka Ady Endre halála után. A Babits Mihály és Ady Endre özvegyének levelezését összegyűjtő kötet a két fél élethelyzetének ismerete nélkül – valljuk be – teljességgel érthetetlen. A leveleket egybegyűjtő Nemeskéri Erika irodalomtörténész zárótanulmánya kitűnően elemzi e két különös személyiség viszonyát és a korabeli – igencsak zaklatott – irodalmi légkört. Nemeskéri erénye a kitűnő pszichológiai érzék, amelyet a levelek magyarázataiban csillogtat meg.
Az utókor sokáig úgy tudta, hogy Babits későbbi felesége, Török Sophie féltékenysége miatt ezek a levelek megsemmisültek. Csakugyan hihetetlenül kalandos úton maradtak fenn, több közülük csak másolatban. A friss kutatásoknak köszönhetően a mostani második, bővített kiadás minden eddiginél teljesebb. A közölt levelek 1919 telének vége és 1920 nyara között születtek. Ha volt Csinszka és Babits között szerelem, akkor annak fellángolása 1919 tavaszára tehető. „… a kegyetlen szerelem kezembe adta őt” – szokás idézni Babits Csinszkáról írott szavait, azonban az is egyértelmű: a levelezést és a találkozásokat kiprovokáló Csinszka nyilvánvalóan sokkal többet akart, mint a természeténél fogva tartózkodó költő, aki 1919-ben hihetetlenül nehéz időszakot élt át. Nemcsak a nemzet tragédiájával kellett – Ady halála után az első költő szerepét átvéve – szembenéznie, de ez idő tájt rengeteget dolgozott, a tanácsköztársasághoz fűződő viszonyát is tisztáznia kellett, s ezzel együtt az egzisztenciája is bizonytalanná vált. Ráadásul a baráti kör, amelyhez Adynéval együtt tartoztak, nem nézte jó szemmel kettejük kapcsolatát, a korabeli bulvársajtó egyenesen csámcsogott a viszonyon.
Az a Csinszka, akit ezekből a levelekből megismerünk, egészen más, mint az Életem könyvének elegáns és remek tollú írója: hisztériás, tolakodó, kényelmetlenül rajongó, idegesítően féltékeny. Ugyanakkor végtelenül kedves, meghatóan figyelmes. Kitűnő szervező, aki élelmiszert szerez Babitsnak, beszámol a társasági pletykákról. Ez az ezerféle kiéletlen tehetséggel megáldott, egzaltált fiatal lány, aki közeli rokonok elátkozott szerelméből született, mint valami görög sorstragédia hősnője, sehol sem talál nyugalmat. Pedig semmire sem vágyik jobban, mint egészséges, nyugodt életre: „Bandi mellett ápolónő voltam. Kimerültem. Pihenni akarok. Szépen élni.” Barátot, apapótlékot keres Babitsban, szövetségest a világ ellen. „Bűn volna távol maradni egymástól, akiknek közel kellene lenniük” – könyörög neki. „Én meg rosszkedvű zsarnok módjára, durcásan fogadtam minden szeretetét, sőt küldtem őt: Miért komplikálod az életemet?” – írja Babits.
Hogy aztán Csinszkára gondolt-e, mikor „késettszemű embernek” mondta magát, ki tudja?
(Kedves Csinszka! Drága Mis! Babits és Csinszka levelezése, 1919–1920. Noran Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 1800 forint)