Ágai Adolf követte el fiatal újságíró korában a Pákh Albert szerkesztette Magyar Sajtó 1863. október 13-i számának tárcarovatában azt a híres fordítási botlást, mely a Leiter Jakab fogalom megalkotója.
Ekkoriban szállt föl először Párizsban Nadar az ő Geant nevű léghajójával, s ezt a vállalkozást az egész világ kíváncsi érdeklődéssel kísérte. Mikor a bécsi lapok a Geant első útjáról részletes tudósítást közöltek, a Magyar Sajtó sietett „párizsi levelet” írni itt Pesten, természetesen a német újságokból merítvén értesülését. A fordítást Ágai Adolf végezte, alkalmasint a Wandererből. És írta a következőket: „Midőn a legfelső felhőrétegen is átröpültek, a gömb megrezdült, kissé oldalt hajolt, de – így állítják az utazók – egyikök sem ijedt meg. Fel, fel, oly magasra akarunk szállani, mint Leiter Jakab!”
Ki ez a Leiter Jakab? Valamely híres léghajós? – kérdezgették másnap a szerkesztőség tagjai. S ekkor derült ki mindenki megdöbbenésére, hogy biz az Jakob’s Leiter, Jákob lajtorjája, melynek magassága az eget éri. (…)
Híres a tábornoki alhang (Generalbass), amely Ságh József Zenelexikonában (Budapest, 1878) fordul elő Jeitteles Ignác életrajzában; ezt a tréfás fordítást Ágai Adolf csinálta, ki szívességből írta meg a lexikon számára azt az életrajzot, és remélte, hogy a szerkesztő észreveszi a bohóságot; a szerkesztő azonban nem vette észre, és kinyomtatta a könyvben.
Tóth Béla: Szájrul szájra (1901)
Ármány. Elég meglepő bizonyára, hogy ez a szó német eredetű. A mai német armer Mann helyett a középfelnémet nyelv korábban azt mondta, hogy armman vagy arman. Ez az összetétel nemcsak azt jelentette, hogy „szegény ember”, hanem emellett „paraszt, jobbágy, alattvaló” jelentése is rejlődött. (…) Nálunk valószínűleg az ellenséges német katonaság útján terjedt el, mert a XVII. századi Otrokocsi Fóris Ferenc állítása szerint akkor még jobbára csak katonák használták, s azokra a parasztokra és egyéb lakosokra alkalmazták, akik a szerteszéjjel kóborló katonákat üldözni szokták.
Kéneső. Sem a kénhez, sem az esőhöz nincsen köze, hanem egyike a legérdekesebb népetimológiáknak. A kéneső ugyanis honfoglalás előtti török jövevényszó. Abban a török nyelvben, ahonnan átvettük, könesunak hangzott, és szó szerinti jelentése az volt, hogy „élősdi víz”. (Az élősdieket, különösen a tetveket tehát, úgy látszik, már akkor is higannyal irtották.) Ez a török könesu szó, mivel a magyarban akkor még nem volt ö hang, kenesu alakban honosodott meg nálunk; ebből a magánhangzó-illeszkedés következtében kénesü lett, s a népetimológia ezt csakhamar kénesővé alakította. (…) A higany szót, mely a nyelvújítás óta már meglehetősen kiszorította a köznyelvből a régi kénesőt, Bugát Pál csinálta 1828-ban, valószínűleg a híg és anyag szavakból.
Horger Antal: Magyar szavak története (1923)
Így lett a magyar nyelvben a török szaracén lóból szerecsen ló. (…) Így lett a dióspusztai ménesben az angol import kancából, Galway Cobból Galambcomb, vagy Vapitiből Fapipi, a német ménből, Rittersponból Mezőhegyesen Tripperstop és a somogysárdi ügetőménesben Boccaccióból Bakancsos. Ebben a „műfajban” a csúcsteljesítmény Bábolnán született. Bábolna utolsó, 1942-ben kinevezett ménesparancsnokát Arentschild Detlevnek hívták. Ez kimondhatatlan volt a bábolnaiaknak, elnevezték az urat Száronsült Betlehemnek, a bábolnai gyerekek pedig a számukra nehezen kimondható Fadlallah ménesparancsnok nevét is egyszerűen Fagylaltka bácsira magyarosították.
Hecker Walter:
A magyar és lova, in: Lovas nemzet (2004)
origo.hu
Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok
