A nyolcvanas években írtam egy dolgozatot Che Guevaráról. Hozzáolvastam egy chilei lány doktoriját is. Ebben megkapott az eszmefuttatás, ami azt veti Guevara szemére, hogy miért nem szakadt el a marxista–leninista világfelfogásától, és helyezte más alapokra a kubai gazdaságot? Ez jutott eszembe a Népszava napilap egyik cikkéről, mellesleg, magamon kívül nem találkoztam emberrel, aki kézbe veszi, pláne naponta, betűre kiolvassa. Pedig hasznos lapocska. Valahol elkukorékolja magát az MSZP baromfiudvarának éke, a Népszava kánonban kezdi a háttérkárpálást. Falsul és erőlködve, ugyanakkor gonoszul és lesből. Ebben az újságban a mai napig is Orbán Viktor az ország legbefolyásosabb embere, az ő neve uralja az oldalakat. Ha meg az is igaz, hogy az MSZP vásárolta meg a ráfizetést termelő lapot, akkor érhető lesz az egész. A Népszava szombati számában a Los Angeles-i olimpia bojkottjának szentelt másfél oldalt. Megidézik az itthon maradt sportolókat, akik keserűen és haraggal vádolják ma is az akkori MOB vezetését. Elönti a szememet a könny, de tényleg, abba sohasem gondoltam bele, hogy hiába volt dédelgetett kedvencünk a Foltán–„Vaskutya” kettős, nekik az elszállt amerikai aranyuk fáj igazán. A meg nem szerzett érmeknek persze ma már annyi. A Los Angeles-i olimpia bojkottját Moszkvában döntötték el, és egy Kádár János nevezetű első titkár emeltette itthon végleges döntéssé.
Ja, az újságírók kinn voltak, sok szépet meséltek, sok szépet hoztak és írtak, erre például konkrétan emlékszem. Valahogy egyik sem sietett tiltakozásul odavágni az útlevelét 1984 környékén főszerkesztője asztalára. Mint a karakán sporttudósító idolja. Aztán végül is mindig mindenre fény derül. A Népszava hosszú bevezetője, álszent csűrcsavarja, sajnálkozása, bombasztikus közhelyei egyetlen célt szolgálnak. A kormánypártok, nevezetesen az MSZP és az SZDSZ kampányát, újabb ürügyet Schmitt Pál lejáratására. Ő ugyanis abban az időben a NOB tagja és az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese volt. Most a Népszava, a harcos igazságtevő kérdőre vonja Schmitt Pált, mondván: súlyos felelősség terheli, mert nem tiltakozott a bojkott ellen. És ha már így történt most 2004-ben, kérjen bocsánatot a MOB az 1984-ben történtekért.
Egy percig se gondolja senki, hogy a Népszavát, az MSZP-t, pláne az olimpikonoktól hemzsegő szabad demokratákat olyan nagyon érdekli, ki maradt le 1984-ben az olimpiáról. Ugyan, kérem! Az egykori Szovjetunió kérése parancs volt. Szerettem volna látni azt a magyar pártállami vezetést, amelyik azt mondja Csernyenkóéknak, hogy nem, márpedig mi kimegyünk Los Angelesbe. Ez körülbelül olyan vágyott múltbeli ábránd, mint Medgyessy harca a KGB ellen. A Népszava kiemelten foglalkozik azzal, mit írt az akkori „ellenzéki” sajtó. Ez a másik múltbeli kitaláció. Demszkyék stencilezett kiadványa, mint az ellenzéki sajtó főszereplője. Ráadásul Demszky akkori keménykedése abban a pillanatban vált hiteltelenné, amikor a főpolgármester ellene fordult az olimpia itthoni megrendezése ötletének. De természetesen az egész bojkott felelőssége most Schmitt Pál nyakába zúdul. Neki kellene bocsánatot kérni, leköszönni a MOB elnöki tisztjéről, és átadni a helyét mondjuk Baráth Gergely lobbimester apukájának. A Népszava akkor talán félretenné képmutató sajnálkozását, és megírná az igazat: A bojkott olyan politikai döntés volt, amit nemhogy Schmitt Pál, de még Kádár sem tudott megváltoztatni, mellesleg nem is akart. Úgyhogy a Népszavának kellene Schmittől bocsánatot kérnie, mondván, megbántuk, hogy már megint halandzsáztunk egy sort, de rendelésre dolgozunk. Aki fizet, az húzat.

Tűz volt egy hódmezővásárhelyi tanyán, egy ember meghalt