Már sorsát illetően is hungarikumnak nevezhető Hernyák László párlatkészítő, aki az etyeki szóbeszéd szerint egy szál gatyában menekült át a Vajdaságból, és szorgalmával az anyaországban megcsinálta a szerencséjét. A főváros szőlőskertjében letelepedő vállalkozó már odahaza, Csantavéren sem fért a bőrébe. Cégével a Szabadka melletti település közszolgáltatásaiban vállalt szerepet. Egészen a szerb–horvát testvérháborúig, amikor egy nap arról értesült, hogy órákon belül hozzá is megérkezik a katonai behívó. Azonnal autóba ült, és feleségével együtt Magyarország felé vette az irányt. Ha kicsit később közelíti meg a határt, már biztosan nem engedik át.
A megélhetésétől, vagyonától megfosztott házaspár kezdetben egyik napról a másikra élt. Aztán jött a megváltó ötlet: igazi gyümölcspálinkát kellene készíteni, amelyből – Hernyák László tapasztalatai szerint – akkoriban még igen kevés volt a hazai boltokban. Ma egy kávéházi hangulatot árasztó családias párlatházban várja Etyeken a vendégeket. Ez a második vállalkozása, mert az első meglehetősen hamar tönkrement. Egy romos pince maradt utána, amely az újrakezdés alapjául szolgált. De Hernyák ismét nekifutott. Naphosszat egymaga ásta, talicskázta a romok közül az iszapot. Két évvel később már az első évjáratú borát palackozta. Négy esztendeje pedig lefőzte az első párlatot.
Az etyeki főutcán lévő párlatházat a jövőbe vetett bizalom hívta életre. Másféle hozzáállással nem is érdemes hozzákezdeni a gyümölcspálinka készítéséhez. Hernyák László tölgy-, eper- és gesztenyefa hordókat használ az érleléshez, mindegyik sajátos ízt és illatot ad a terméknek. Három évig nem szabad hozzányúlni egyikhez sem. Akad olyan párlat is, amelyiket csak tíz év múlva kóstolhatnak meg a vevők, akik családtagként járnak vissza a mesterhez. Ha új párlat születik, azt kemencés vacsorával ünnepli meg a negyven-ötven állandó kuncsaft. Nem kell ide reklám, elegendő, ha szétkürtölik az italok jó hírét. A személyes kapcsolat mindennél többet ér. Főleg az olyan kisüzemben, mint Hernyák Lászlóé, amelyik évi tízezer palacknál nagyobb termelést nem tervez. Arról viszont, ami elkészül, szigorúbb nyilvántartást vezet, mint a pénzügyőrség. A nagy párlatkönyvbe mindent akkurátusan bejegyez: a termék milyen alapanyagból készült, mi a sorszáma, ki vette meg. Nyomon követhető minden palack hiteles története.
A gyümölcspálinka kiválasztása az etyeki vállalkozó esetében helyes megérzésnek bizonyult. A szakma két évvel ezelőtt jutott el arra a pontra, hogy végre sikerült meghatároznia: mi is valójában a magyar pálinka. Az élelmiszerkönyvbe bekerült definíció szerint kizárólag száz százalékban magyar földön termett és erjesztett gyümölcsből, idehaza készült nedűkről lehet szó, amelyek alkoholtartalma minimum 37,5 százalék. Ez a szabályozás komoly lépésnek bizonyult, amit Győry László, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács korábbi igazgatójának emlékezete szerint egy nevezetes vacsora előzött meg. A terített asztalnál ott ült Norbert Boutard, az Európai Szeszipari Szövetség elnöke, mellette pedig – ez a tény a legfrissebb fejlemények szempontjából nagy jelentőséggel bír – Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő, aki akkor a hazai szövetség és terméktanács elnöki posztját töltötte be. A vacsora előtt Boutard urat körbevitték az országban. Járt Szatmárban, Kecskeméten, Kunfehértón, és – mint utóbb kiderült – az élelmiszerüzleteket is alaposan szemügyre vette. Ezekben ötszáz, ezerötszáz, kétezer-ötszáz forintért is látott eladó pálinkát, ezért aztán joggal csóválta a fejét, amikor vendéglátói vacsora közben felvetették a hazai termék uniós védettségének lehetőségét. Melyiket a háromféle kategória közül? – kérdezett vissza válasz helyett, megvilágítva a szakma hazai képviselői előtt: a piac védelmére rendrakás nélkül nincs lehetőség.
A gyümölcs mint a pálinka hiteles alapanyaga történelmi létjogosultsággal bír. Az eredeti magyar nevén égett bornak is nevezett ital – ami a lepárlás folyamatára utal – igazán akkor terjedt el az országban, amikor már a gyümölcsök kármentésére is felhasználták. Az első gabona- és burgonyapálinkákat a német és lengyel telepesek ismertették meg a XIV. században velünk. Egyes szakértők szerint borpárlatra utal az a tény, hogy Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné kínzó köszvényét alkoholos oldattal gyógyíttatta. Kétszáz évvel később hallani először a törkölyről. A XVII. század különösen kedvelt itala a szilvórium. A krónikások szerint az egri cseresznyepálinka a török elleni harcokban is hasznos gyógyírnak bizonyult. A pálinka szót egyébként nyelvészeink szlovák eredetűnek tekintik. Barackból készült válfaja már a huszadik század sikeritala. Százötven évvel ezelőtt került a főzés kizárólagos joga az uradalmakhoz, előtte tradicionális családi kisüzemekben, céhekben folyt ez a mesterség.
Azt tartja a népi mondás, „a pálinka gonosz ital, aki iszsza, korán elhal”. Talán ezt ellenpontozandó hangsúlyozzák ma is gyakorta a főzdék tulajdonosai, hogy a pálinkaivás elsősorban az ünnepek és a régi szokások velejárója. Tény, hogy gazdag hagyományainkat bőségesen átszövi ez az ital, amelyet ezerféleképp becéz a népnyelv. Hívják – disznóöléskor – torokpecsenyének. Szeged környéki elnevezése a kerítésszaggató, a majomtej, a nyakolaj, a papramorgó. Lámpás, szemvíz, nerángass – szemléletesen utal mindegyik az ital okozta hatásokra. Az ördögi eredetű szesz valódi gyógyírként is használatos volt, nem véletlenül nyerte el a kora középkorban az aqua vitae, vagyis az élet vize megnevezést. Állatokat is orvosoltak vele, vagy a tyúkokat itatták le, hogy ülve maradjanak költés idején. Még a szakrális kapcsolatokban is megjelenhetett a pálinka: a keresztelőkor fogyasztott porciót egyes helyeken boldogasszony poharának nevezték.
A pálinka a magyar föld szülötte, miként a többi hungarikum. A szakemberek egyedülálló természeti adottságainkat említik indoklásul, a napsütéses órák számát, az alföldi homok fényvisszaverő képességét, a kiváló talajt, amely sajátosan ízes gyümölcseinket táplálja és neveli. Komoly érvek kellettek ahhoz, hogy a magyar diplomácia végül valóra váltsa azt, amiről a párlatok készítői álmodtak: a pálinka mivoltának jogszabályi tisztázása után csatlakozási szerződésünkben sikerült rögzíttetnünk, miszerint csak és kizárólag a magyarországi termékek használhatják az unióban ezt az elnevezést. A koppenhágai megállapodás 2002 végi aláírása után felhőtlen öröm lett úrrá a piacra termelő főzdéken. Egészen mostanáig, amikor kiderült, hogy Románia alaposan megrendítette ezt az eredményt.
Mint derült égből a villámcsapás, úgy került nyilvánosságra az elmúlt napokban a hír: szomszédunknak az uniós csatlakozási tárgyalás során sikerült elérnie, hogy használhassa a palinca szót, ami nyelvészeink szerint egyértelműen a pálinka ottani megfelelőjének számít. Meglepetés ért mindenkit, pedig a román főtárgyaló már a mi kívánságunk napirendre kerülése idején kikelt magából, mondván: a palinca ősi nemzeti termékük. Tavaly februárban aztán elült a vihar. Az Adevarul című napilap megírta, hogy Románia elásta a csatabárdot, és az odaát egyébként kétségtelenül népszerűbb – legtöbbször szilvából készülő – cujkát ismerteti el majd nemzeti italának. Mára úgy tűnik, ez a bejelentés figyelemelterelő manővernek bizonyult. Jól értesült szakmabéliek tudni vélik, hogy szomszédunk az utolsó pillanatban húzta elő újra a tárgyalóasztal mellett paklijából a palinca ügyét, valamely más engedményért cserébe.
A román adatok szerint a jórészt a Kárpátoktól innen készített palincákból évente 500 ezer hektolitert állítanak elő, amit a hazai szeszipar szereplői megbízhatatlan információnak minősítenek. Már csak azért is, mert a cujkához hasonlóan a palincák egy részét is egyszeri lepárlással készítik a hazai szabályozásban előírt kétszeres helyett. Nagy András, a Szeszipari Szövetség és Terméktanács jelenlegi igazgatója gyanús színű román barackpárlatot mutat, amelyet háromszáz forintnak megfelelő lejért vesztegetnek a határon túli boltokban. A valódi magyar pálinka viszont 1800–2000 forint között kezdődik. Ennél számottevően olcsóbb csak akkor lehet a hazai termék, ha abból – törvényellenesen – kispórolták, aromákkal helyettesítették a valódi gyümölcsöt. Mivel Romániában hiányoznak a törvényi szintre emelt technológiai szabályok, a mindössze egy betű eltéréssel külpiacra kerülő termékük – e különbség egy londoni vagy párizsi vevőnek semmit nem jelent – alaposan leronthatja a magyar pálinka hírnevét.
Ezért is érthetetlen a szakma számára, miért nem tiltakozott időben a magyar diplomácia a román szándékok ellen. Mielőtt a csatlakozási tárgyalásokon valamely kérdésben az EU és a tagjelöltek között egyezség születik, a tervezetről kikérik valamennyi tagállam véleményét. A palinca védettségéről e csatornán keresztül mi is értesülhettünk, ám úgy tudni, a Külügyminisztérium lebeszélte az agrártárcát a vétóról, mondván: az EU a megfelelő technológia alkalmazását is előírta szomszédunknak. A diplomáciai konfliktust bizonyosan megspóroló lépést Győry László kapitális hibának, mi több, bűnnek tartja, mivel a román szándék a nemzetközi viszonylatban különösebben nem nevezetes palinca kiválasztásával egyértelműen az, hogy a hátunkra kapaszkodva vigyék be terméküket a világpiacra.
A legutóbbi napok eseményei mögül kisejlik a kormány vívódása. Míg Bársony András külügyi államtitkár mereven elzárkózott a román szándékok elleni tiltakozástól, Schütz Nándor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium integrációs főosztályának helyettes vezetője egy rádióműsorban ellenkezőképp foglalt állást. A szakmai szövetség kerekasztal összehívását kérte az agrárminisztertől, ahol a közös magyar álláspont kialakítása lenne a feladat. Nagy András emellett az európai szövetség segítségét kérte, mivel még lehet változtatni a helyzeten. A politika szinterén pedig Font Sándor MDF-es parlamenti képviselő lendült akcióba: a pálinkafőzők egyik jelentős érdekvédelmi szervezetét is fémjelző honatya a korábbi szeszipari lobbista, Medgyessy Péter felelősségét feszegeti, és a kormányfő közbelépését sürgeti.
A pálinka körüli csetepatékban visszaköszön a Kárpát-medence történelme. A mi szándékainkkal kapcsolatban a korábbi tizenöt tagállam közül egyedül Ausztria tett észrevételt, mert négy tartományában – köztük Burgenlandban – is használják a pálinka szót egy sárgabarackból készült termék megnevezésére. A román–magyar háború csatazajában sem kerülhető meg a kérdés: mi lesz az erdélyi magyar pálinkával, amiért mi is felelősséggel tartozunk. Erről a nyilvánosság előtt most még nem szívesen beszél senki, de azt négyszemközt minden hozzáértő elismeri, hogy a szomszédunkkal folytatott vitában Erdély valódi pálinkatermelő régióinak körülhatárolása és elismerése jelenthetné a kiút lehetőségét. Más kérdés, hogy a jelenlegi román álláspont nagyon messze áll ettől, hiszen a palinca elnevezés kizárólagos használata az ország egész területére vonatkozna.
A nemzetközi bonyodalmak azért okoznak különös zavart, mert a pálinkapiac szereplői uniós szerződésünk fényében most fogtak hozzá a valódi piacépítéshez. Győry László ennek részeként említi, hogy a hazai földrajzi eredetvédelemmel már rendelkező öt pálinkánk – a szatmári szilva, a szabolcsi alma, a kecskeméti barack, a békési szilva és a gönci barack – a napokban felkerült a mintegy ötven nemzeti italt tartalmazó uniós listára. Tavaly tíz napig a versailles-i kastély kertjében kóstolhatták az arra járók a magyar gyümölcspárlatokat. Évente kétszer, Kecskeméten és Gyulán rendeztek pálinkaversenyt és -fesztivált. A szakma célja, hogy hungarikumunk az olasz grappához, a görög ouzóhoz vagy a francia calvadoshoz hasonló elismerésre tegyen szert, a pálinka szó hallatán is Magyarország jusson a világ lakóinak eszébe. Ehhez azonban az is szükségeltetne, hogy a hazai éttermek ezt kínálják aperitifként, és az itallapokon hat-nyolcféle is legyen belőle. A főzdék háromszorosára bővülő exportról álmodnak, a kiemelkedő minőség elérése érdekében a jelentősebb üzemekben már megkezdődtek a technológiai beruházások. Érdemes kiemelni Szicsek Jánost, aki Budapesten, a Rákóczi úton nyitotta meg tavaly a valódi hazai pálinkát keresők Mekkáját, a közel háromszáz gyümölcspárlatot kínáló Magyar Pálinka Házát.
A külpiaci küzdelmek mellett a legnagyobb veszély a magyar pálinkát a hazai boltok polcain fenyegeti. Győry László szerint még a legnagyobb kereskedelmi láncok is forgalmaznak olyan pálinkának nevezett szeszes italokat, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak. Elég, ha a hamisat gyártó a valódit termelő alá ígér. Ezt pedig könnyű megtennie, hiszen a minőségi pálinka nem hullott, hangyarágott, hanem éretten szedett gyümölcsből készül. Az ilyen terméket nem cukrozzák, a kozmaolajokat tartalmazó elő- és utópárlatokat kidobják. Hangos pálinkának hívják azt, amiben minden benne van, még az egér farka is, mivel öt méterre érezni a bűzét. Az ilyen hamisítványok kiszűrését senki nem vállalja magára, ezért kezdeményezte a szakma a Pálinka Nemzeti Tanács megalakulását, ami Győry László szerint az agrártárca ellenállásába ütközött. Készül viszont miniszteri rendelet, mely tovább szigorítaná a pálinkafőzés szabályait.
Az évente 3,5–4 millió literes mennyiségben kereskedelmi forgalomba kerülő magyar pálinkát harminc cég állítja elő. Mellettük közel hatszáz bérfőzde működik, melyek tevékenységét az unió jelentős mértékben korlátozta. E szférában évi tízmillió literes termelést jegyez a statisztika, mintegy háromszázezer honfitársunk veszi igénybe a szolgáltatásokat. Május elsejétől háztartásonként csak ötven liter pálinka bérfőzetésére van évente lehetőség, ami az érdekvédelem szerint több száz szeszfőzde végét jelenti. 2015-től pedig csak boltokból vehetünk pálinkát, teljesen megszűnik ez a tevékenység.
Folytatjuk
vívás
Az olimpiai bajnok csak aranytussal tudta legyőzni, Siklósi Gergely vb-ezüstérmes
