Bebútoroznak

Egybeesvén a ciklus félideje az európai parlamenti képviselő-választással, a kormány teljes fordulatra kapcsolta propagandagépezetét. Előre menekülnek a kudarcok elől, s közben győzni is szeretnének, tehát minden rendelkezésükre álló hullámhosszon, újságoldalon és tévécsatornán ontják a sikerekről szóló híreket. Ami csak kifér a csövön. Alapvetően elégedettek a teljesítményükkel, két év alatt az időarányosnál is többet teljesítettek az ígéreteikből – állítják. Elragadtatásukat a tények mit sem zavarják, és újabban már azzal se nagyon törődnek, hogy egyazon napon ne egymást meghazudtoló „tényeket” közöljenek. Maga a kormányfő mutatott szép példát ebből a műfajból, kétévi áldásos ténykedésének önértékelésekor: délelőtt még arról szólt a parlamentben, hogy a magyarországi jövedelmek reálértéke 25 százalékkal nőtt – szerencsére Steindl mester kellően túlméretezte a kupolát –, majd este ugyanő, mármint Medgyessy, arról beszélt a Pilvaxban, hogy a makrogazdasági sikereket hamarosan a lakosság is érzékelni fogja. Azért azt nem könnyű megérteni, hogy a lakosság vajon miért nem érzékeli a jövedelmének egynegyedével való megszaladását, hacsak nem az az igazság, hogy nem a keresetek, hanem az üzem- és a fűtőanyagárak nőttek ugyanennyivel, és a miniszterelnök úr összetévesztette őket.
Magam is lakosság lévén, egészen más adatokat olvasok ki a hírforrásokból. Akárhogy csűrik-csavarják is utólag a kilométereket, mégiscsak az hangzott el a szocialisták két évvel ezelőtti kampányában, hogy ha kormányra kerülnek, 800 kilométernyi új autópályát építenek. Tessék most megmérni, mennyi készült el ebből félideig. Még a meglévő közutak karbantartására, a kátyúk betömésére sem költenek. Ígérgetni persze könnyebb, mint utat építeni és javítani, de maradjunk a tényeknél. Általános érvényű faktumként kijelenthető, hogy a szocialista–liberális kormányzás félidejében már semmi fontos dologra nem jut elegendő pénz. A Magyar Államvasutak az összeomlás szélén van, a postát anyagi kényszerből készülnek zsugorítani. Az állami egészségügyi ellátás katasztrofális forráshiányban szenved, jól képzett fiatal orvosaink megkezdték az elvándorlást. A haderő pénz hiányában elsorvasztásra van ítélve. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke arra panaszkodik, hogy nem jut pénz kutatásra és fejlesztésre. Nem jut elég pedagógus-béremelésre, könyvtárellátásra, árvízvédelemre, környezetmegóvási programokra és jégelhárításra. Megvonták az állami finanszírozást a Széchenyi-tervtől, leállították a lakásépítési hitelrendszer támogatását, most éppen a panelprogramra eredetileg szánt kétmilliárd forintból juttatnak negyedannyit a lakosságnak. Kérdés tehát, hol van, hová lett az a pénz, amire mesés ígéreteiket alapozták a szocialisták és – az önmagukkal hasonlóképpen rendkívül elégedett – szabad demokraták.
A válasz nem könnyű, de azért néhány helyen hallunk csörgedezni egy kis pénzecskét. Például hat és fél milliárd forintot, amit a kormány a saját költségvetési intézményeinek újrabútorozására költ éppen el a közelmúltban megítélt beszerzések révén. Ez az összeg pontosan annyi, amennyit elvontak a lakáshoz jutási támogatásokból. Figyelemre méltó cselekedet egy szocialista kormánytól: méregdrága irodabútorokra elkölteni ugyanannyi pénzt, amennyivel megrövidítették az otthonhoz jutni vágyókat. Azután csörög pár száz milliócska a Medgyessy fiú meg a Baráth gyerek cégeinek kasszájában is, az előbbi milliárdok minden bizonnyal a korábban meghirdetett „olcsóbb állam”, ez utóbbi a „korrupció elleni küzdelem” programjának jegyében. A következő választások tétje, nehogy még jobban bebútorozzanak a hiszékenység vámszedői.