Eszterhéjalja

E csonka kontyos, zsuptetejű, fedélhéjazatának élén lekerekített tiszacsécsei ház – így olvastam egy mérnöki leírásban – azért különbözik a falu és a Tiszahát összes hasonló kis lakóházától, mert 1879. július 2-án* itt született Móricz Zsigmond.
Illyés Gyula a Tolna megyei Ozorát Rómához hasonlítja (mivel ez is meg az is hét dombra épült), Móricz pedig a szülőfaluját bölcs humorral Budapesthez, mivel „Csécsén egy utca folyik végig, mint Buda és Pest között egy Duna. Az út két partján húsz–harminc házhely, úgy összepréselve, hogy szoronganak, mint a lovak a ménesben… Csak két telek van Csécsén, amely egészen külön s a többitől elkülönült állapotban van. Ez a két ház már kisdiák koromban feltűnt nekem különös fekvésével. A két ház… a szüleim háza. Az egyik az apám, a Móricz Bálint öröksége volt, a másik az édesanyámé, a Pallagi Erzsébeté. Két pólus, mondtam már nagyon régen… A két pólus között szikra pattant, s lettem én.”
Móricz Zsigmond az Életem regényében így vallott a szülőkről. Édesanyját pedig, aki „papkisasszony”, egy özvegy papné leánya volt, s aki „zsarnoki s irgalmatlan szeretetével”, mint a kínai nagy fal vette körül gyermekeit, így jellemezte: „sohasem ismertem nálánál finomabb lelkű és családjáért hősiesebben és nemesebben önfeláldozó nőt, akit csak Jókai tollával lehetne leírni”. Életrajzi regényében, mint egy kidolgozott filmforgatókönyvben, születését és keresztelőjét is megírja. A szobában édesanyja elvarázsoltan feküdt a Boldogasszony ágyán, s minden olyan volt, mint egy nemzeti ünnep vagy mint egy tündérmese, némi meglepetéssel. Mert „mikor a szent szertartás alatt a kis szobában, a fülledt melegben a pap megkérdezte erős, nyers hangján, hogy: – Mi lesz az újszülött neve?
Csak megszólal édesapám valahonnan hátul, s mondja nagy hetykén: – Zsigmond!
Zsigmond?!… Soha ezt a nevet nem hallották… Az egész rokonságban, de az egész faluban sem volt egyetlenegy Zsigmond sem. Senki se tudta, hogy ez a Bálint hol vette ezt a nevet, de édesanyám oly rendkívüli módon megörült neki, hogy nem lesz hát se Peti, se Palkó, hogy hangosan felzokogott örömében. Csaknem megállott a keresztelés szertartása, hogy mi történt vele?… De én túlvisítottam, azt mondják, mikor a hideg vizet a fejemre öntötték. Ez azonban csak jó jel volt, mondták: – Nem lesz ez olyan hamvába hótt köjök, megmondja ez a magáét…”
Amikor Tiszacsécsén körbejártam ezt a kis házat, és megálltam a hátsó fedélhéjazat előtt, meglepve láttam, hogy az nagyon alacsony. Ez látszólag lényegtelen dolog, mégis egyfajta mérték. Hisz a szülőház – a falu, a táj is – mindannyiunk számára meghatározza későbbi látásmódunkat, akár tudunk róla, akár nem. Ezért érzem fontosnak elmondani, hogy ilyen alacsony mennyezetű házban jött világra Móricz, aki szikra volt, aztán láng lett, majd – ez az élet rendje – parázs. Lehetetlen, hogy az arra járó ne érezné e parázs melegét.

*Az anyakönyvi bejegyzés szerint Móricz július 2-án, a családi hagyomány szerint június 29-én, Péter-Pál napján született.