Hogyan legyél humoralista (40.)

Ritka, igazi polgárok vallomása, amit már a múlt héten elkezdtem és most is továbbíthatok. A Fodor család írta le kérésemre (hol és kiknél szerepelhettem pár hete). Benne van az egész magyar középosztály hősies elmúlt nyolcvan-száz éve.
(HELYSZÍN)
A Vojnovich-Huszár villa vadászkastélynak épült, első tulajdonosa Vojnovich Piroska. 1928-tól dr. Huszár Géza matematikaprofesszor (1938-tól 61-ig a Közgazdasági Egyetem tanszékvezetője, az első magyar biztosítótársaság biztosításmatematikusa) és családja otthona volt. A villa egykori átépítése, berendezése, a csodálatos kert létrehozása felesége, Bányai Ilona (Lili néni) esztétikai érzékét dicséri. A francia kertet festőpalettára ecsettel tervezte, majd mindennapos kertészkedéssel telepítette, ápolta illatos örökzöldjeit, rózsáit, yukkáit. Nagy szeretettel és festői fantáziával ültette a nappal színpompás, este fehérségükkel világító virágokat. A világháborúig nagy társasági élet zajlott itt. Kapujuk nyitva állt a megszámlálhatatlan jóbarát, kolléga, tanítvány előtt. Sok vidám estét láttak ezek a falak zeneszóval, értelmes eszmecserével, szeretettel látott vendégsokadalommal. Az 50-es évek politikai változásai ellenére a professzor úr megtarthatta állását (és a villa és kert szívét: a parkot, a nappalit a két oldalán a parkra néző egy-egy szobával), lévén hogy biztosításmatematikai tudása nélkülözhetetlen volt. A korábbi társasági életre azonban nem volt lehetőség. 1961-ben nyugdíjazták és 1965-ben meghalt a professzor úr, néhány év múlva a felesége is. Az ezt követő tíz évben özvegye, majd sógornői a felparcellázott birtok – a kisajátítás elől olcsón – eladogatott telkeinek, házrészeinek árából élt, és mentette az épületet az enyészettől. Mi (Fodorék) 1975-ben vásároltuk ifj. Huszár Gézától az utolsó telket a villa mögött, ahol id. Fodor Péter faházat épített, melyben a mai napig élünk. A villában akkor két 80 év körüli idős hölgy lakott (a profeszszor úr sógornői), Erna néni és Rózsa néni, akiknek szomszédságában megtapasztalhattuk a jó szokásokat évtizedeken keresztül reflexszé gyakorló idős emberek szeretetre-, tiszteletreméltóságát a nehéz éveken, nélkülözéseken átsegítő morális tartást, a családi összetartozást, a mértékletes, rendszeres életvitelt, és nyugodt, kitartó munkabírást. 1984-ben tízévi jószomszédi kapcsolat után maradt egyedül a Huszár család utolsó élő tagja, a kielncvenéves Rózsi néni, akinek segíthettünk nővére haláláig tartó itthoni ápolásában, és aki saját részére is ugyanolyan bánásmódot kérve, örökösödési és eltartási szerződést kötött velünk. Mi 1987-ben örököltük meg a villa-lakást a kerttel. Ahhoz, hogy az örökösödési illetéket – immár másodszor, hiszen előbb a Rózsi néni örökölte unokaöccsétől – ki tudjuk fizetni, bérbe kellett adjuk… tíz évig hol bérbe adtuk, hol javítgattuk; tataroztunk, dzsungelt irtottunk a kertben, és igyekeztünk Csipkerózsika álmából életre kelteni, visszafiatalítani a megmaradt értékeket. Életünk húsz évének minden anyagi, fizikai, szellemi energiáját ennek a hagyatéknak a helyrehozására, felélesztésére, működtetésére fordítottuk.
(CSALÁDUNK)
Id. Fodor Péter, nyugdíjba vonulása előtt 35 éven keresztül az Állami Hangverseny Zenekar, utóbb a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgőse;
Fodorné Homlok Júlia hegedűtanár, húsz évig a Budafoki Zeneiskola, majd tizenöt évig a Bartók Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt, jelenleg nyugdíjas;
Fodor Tamás hegedűművész-tanár, hét évig a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertmestere; felesége Zwickl Erika – magyar-francia szakos bölcsész tanári diplomával, irodalmi estjeink szervezője. (XVIII. századi magyar verslevelezés témakörben PhD-s kutatómunkát végzett);
Fodor Dániel, kinek 2000 novemberében volt a Zeneakadémián diplomakoncertje, szintén hegedűs;
ifj. Fodor Péter hegedűművész diplomával egy évet végzett Esztergomban a teológián, ahonnan hét éve egy szlovéniai kartauzi kolostorba lépett. 2003. december 8-án örökfogadalmat tett, december 21-én diakonussá szentelték. (Ő „csak” imáival segít.)
(MÁRAI ÍRJA)
– 1900-ban születtem. Visszagondolok gyerekkoromra, s úgy látom ezt a másik életformát, mintha egy Tolsztoj- vagy Csehov-regényben olvasnám gyermekkorom, ifjúságom történetét. Így éltünk, a szobákat cserépkályhák fűtötték, nyájasan, életünket áthatotta a szelíd meleg… S ugyanakkor, tudtuk, hogy mindez nem tarthat már soká, gyanakodtunk, hogy ez az életérzés már csak kegyes ajándék. Ugyancsak Márai írja – 1975-ben. Éjfél elmúlt, amikor a gép körözni kezd New York fölött. A mélyben fények, millió mécses – mintha egy beláthatatlan temetőben sírmécsesek pislognának, millió sírmécses egy civilizáció temetőjében.
(EPILÓGUS)
Mikor késő este véget lett a szeretetlakomának, a Vojnovich-Huszár (Fodor) villától a kapuig kétoldalt huszonnégy üvegbura alatt huszonnégy fénylő gyertya – még nem csonkig égve – mutatta az utat, mint egy repülőtér be- és kifutópályáján… 2004. május 23-án…
(Urunk mennybemenetele napján.)