Hollywoodból a Fehér Házba

Munkatársunktól
2004. 06. 07. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ronald Wilson Reagan 1911-ben született Tempicóban, Illinois államban. Bár elnöksége idején a kommunista országok propagandagépezete gyakran élcelődött színészségén, azért nagy ívű pályát futott be a filmszakmában, ha tehetségét nem is értékelték túlságosan sokra Hollywoodban. Első filmjét 1937-ben forgatta, főként westernekben alakított, de szerepelt háborús produkciókban is. A háború után a filmes, majd a televíziós szakmában dolgozott tovább, volt a Filmszínészek Egyesületének elnöke is – kritikusai felróják, hogy ebben az időszakban bizonyos kapcsolatokra tett szert a szervezett alvilágban. A hatvanas évek elején kezdett el politizálni – demokrata neveltetése ellenére a republikánusok színeiben. 1967-ben megválasztották Kalifornia kormányzójává, a tisztséget 1974-ig töltötte be – általános értékelések szerint terminusa idején vált a nyugati parti állam Amerika talán legmeghatározóbb térségévé.
Első feleségét, Jane Wyman színésznőt 1940-ben vette el, és nyolc évvel később vált el tőle, de fiát, Michaelt adoptálta. Wymannal közös gyermekük, Maureen 2001-ben halt meg agydaganat következtében. Második felesége 1952-ben Nancy Davis lett, aki sokak számára máig az amerikai first lady modelljét testesíti meg. Két gyermekük született, ifjabb Ron Reagan és Patti Davis. Bár az utóbbival kapcsolatát súlyos viták terhelték, testvére társaságában ott volt apja halálos ágyánál.
Reagant 1980 novemberében választották meg elnöknek, sikerült a hatalmon lévő Jimmy Cartert legyőznie. 69 évesen az Egyesült Államok legidősebb beiktatásra került elnöke volt. Első ciklusa legelején, 1981 márciusában szembe kellett néznie a halállal, amikor John W. Hinckley merényletet kísérelt meg ellene. A kilőtt hat lövedék közül egy leszakított egy darabot Reagan szívéből, akinek azonban sikerült rövid idő alatt felépülnie. 1983-ban parancsot adott a karibi Grenada elfoglalására, ahol Castro-barát puccs zajlott le. 1986-ban bombatámadást hajtatott végre Tripoli és Bengázi ellen, mivel Líbia terrorista merényleteket hajtott végre amerikai célpontok ellen. 1988-ban súlyos konfrontációra került sor Iránnal, amiért az veszélyeztette a Perzsa-öböl hajóforgalmát.
Elnöksége után Reagan egy ideig szerkesztőbizottsági tag volt egy konzervatív magazinnál, majd 1994-ben visszavonulva jelentette be, hogy Alzheimer-kórban szenved.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.