Igen az MKB és a Konzumbank fúziójára

Hírösszefoglaló
2004. 06. 03. 9:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóváhagyták a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (MKB) és a Konzumbank Rt. egyesülését. Az MKB kedden, a Konzumbank tegnap tartott közgyűlést, amelyen a két pénzintézet összeolvadásának tervezetén túl a társaságok tavaly év végén készült egyesülési vagyonmérlegét és leltárát is jóváhagyták.
A távirati iroda közlése szerint az MKB mérlegfőösszege a fúzió következtében 96 milliárd forinttal nő, s az egyesülés után 1237,427 milliárd forintot tesz ki; a saját tőke viszont 171 millió forinttal kisebb, mint a fúzió előtt. Balogh Imre, az MKB ügyvezető igazgatója, a Konzumbank igazgatóságának elnöke az Econewsnak elmondta: a saját tőke azért lett kisebb, mert a kisrészvényesek tulajdonhányadát és az ázsiót az egyesült bank eredménytartalékának terhére számolták el, a vagyonmérlegből kivezették a Konzumbank ingatlanokkal kapcsolatos átértékelési tartalékát, s az előre látható fúziós költségekre elkülönített tartalékot hoztak létre.
A részvénycsere során egy Konzumbank-részvényért 0,137 MKB-részvényt adnak, a tört számokat felfelé kerekítik. A cserearány meghatározásánál a korábban lebonyolított piaci tranzakciók árfolyamát vették alapul. Emellett 786 darab, egyenként 1000 forint névértékű új részvényt bocsátanak ki.
Az MKB tavaly a nem konszolidált MSZSZ-adatok szerint 1145,454 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 13,017 milliárd forintos adózott nyereséget ért el, amiből 20 százalékos osztalékot fizetett tulajdonosainak. A Konzumbank tavaly 219 millió forintos mérleg szerinti veszteséggel zárt 105,2 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett.
Az MKB és a Konzumbank egyesített állományai alapján az MKB bankcsoport részesedése a vállalati hitelezésben 14 százalékos, a vállalati betétgyűjtésben 12 százalékos, a lakossági hitelpiacon (a gépjármű-finanszírozás nélkül) 3,5 százalékos, a lakossági bankbetétekben pedig hatszázalékos. A fúziót követően az MKB vállalati ügyfeleinek száma eléri a 25 ezret, lakossági ügyfélköre pedig 124 ezerre bővül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.