A szóvivő nem cáfolta azt, hogy a vacsora többe került, mint az emlékezetes söjtöri lakoma, amelynek számlája Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint 735 ezer forintot tett ki. Lapunk számolt be róla először tegnap, hogy a kabinet tavaly december végén tartott évzáró vacsorája 870 ezer forintjába került az adófizetőknek. Lapunk úgy tudja, hogy a vacsorához hatvanezer forintért rendeltek szivart, és a kiszolgálószemélyzetet is új ruhába kellett öltöztetni.
*
A VPOP szóvivője az MTI-nek elismerte: a Miniszterelnöki Hivatal valóban rendelt vacsorát a szervezet Béla király úti oktatási központjában tartott év végi zárórendezvényre, s egy Pasaréti úti sportklub étterme biztosította a személyzetet és a vacsorát. Sipos Jenő szerint az éttermet szolid árakon dolgozó vendéglátóhelyként tartják számon, s a kormány év végi, több mint ötvenfős rendezvényére is „ezeken az árakon szállították az ételeket”. A Magyar Nemzetben megjelent költségek nemcsak a vacsora árát, hanem minden egyéb tételt – köztük a bérleti díjat, a berendezést, a díszítést – összességében tartalmazták – hangsúlyozta. A pasaréti éttermet valóban a szolid árak jellemzik. Ám mint megtudtuk: a 870 ezer forintos, 75 főre szervezett kormányvacsorával szemben tavaly nyáron 400 ezer forintért vállalták volna el egy esküvői vacsora megrendezését 80 főre.
A VPOP szóvivője lapunknak csupán azt az információját cáfolta, hogy a Draskovics Tibor által szervezett vacsorával kapcsolatban vizsgálat indult volna, mégpedig, amikor Draskovics már kijelölt pénzügyminiszter volt. A birtokunkban lévő dokumentumokból viszont kiderül: a Pénzügyminisztérium 2004. január 7-én összeállította a VPOP Szociális és Kulturális Központjának vizsgálati tervét.
– Nem hittem, hogy a kormány képes alulmúlni azt az erkölcsi szintet, amelyet a söjtöri lakomával már megtett – nyilatkozta lapunknak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Szerinte képmutatásban sincs párja a Medgyessy-kormánynak, hiszen „a munkásmajálisokon, ahol sört isznak és virslit esznek, nem jut eszükbe szivarra gyújtani 60 ezer forintért, ezt az élvezetet meghagyják a szűk körű rendezvényeikre”.
Herényi Károly MDF-frakcióvezető szerint ez az eset azt mutatja, hogy a Medgyessy-kormány rendkívül lassan tanul, de borzalmasan gyorsan felejt. – Amikor legutóbb rajta csípték a kabinetet a söjtöri dínomdánomon, a miniszterek rendre fogadkoztak: többé ilyen nem fordul elő – idézte fel az ellenzéki politikus. Mint mondta, úgy látszik, nem sikerült a kormánynak megtanulni, miként illik egy szegény ország kormányának viselkedni.
Kuncze Gábor SZDSZ-elnök – arra hivatkozva, hogy nem vett részt a szóban forgó rendezvényen, így nem tudja, hogy az arról szóló hír helytálló-e – nem kivánt nyilatkozni az ügyben. Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezetője nem kívánta kommentálni az ügyet.

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?