MTV: agymosás közpénzen

Olyan erősen hatja át az önelégült liberális világkép, hogy a nézőkből gyakran tehetetlen, dühös ordítozást vált ki – fogalmazott egyszer egy konzervatív elemző a brit közszolgálati médium, a BBC műsorairól. Körülbelül ezt érzi egy nem baloldali szavazó, amikor a Medgyessy-kormány szócsöveként felismerhető Magyar Televízió programjait nézi. A köztévé ugyanis nem hajlandó levetíteni a Trianon-filmet, esti háttérműsorában június 4-én csak a normandiai partraszállásról emlékezik meg, és hosszú idő óta először (Fehér Klára művéből) elkészített ifjúsági filmjének témája sem lehet más, mint a kirekesztés. Égető pénzhiány miatt ugyan az MTV műsorokat szüneteltet, de elindítja a milliós költségű Sziget TV-t, és egyre inkább nyilvánvalóvá teszi, hogy hírműsoraiban az MSZP-t képviseli, a kulturális produkcióiban pedig az SZDSZ-t. Pedig valószínűleg Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter is támogatná, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott csatornán a nemzeti oldal képviselői is ugyanolyan eséllyel készítsenek műsort, mint a liberálisok. Ha nem az MSZP és az SZDSZ kormányozná Magyarországot, akkor ez bizonyára így is lenne. Talán még Baló György is emlékszik rá, hogy vezette az MTV-n az Aktuális című műsort, és interjúvolta nem éppen szervilis módon a jobboldali miniszterelnököt, munkásságát pedig nívódíjjal jutalmazták. De mivel az emberi emlékezet rövid, és a baloldal emberi gesztusainak listája is, nem véletlen, hogy a Baló vezette kulturális igazgatóság kizárólag balliberális nézetű stáboknak adott főműsoridőt: Váradi Júliának, akinek a Horn-kormány alatti tévéműsorát Magyar Bálint kultuszminiszter a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül támogatta, és Győrffy Miklósnak, a közrádiós Gondolat-jel szerkesztőjének. De teret kapott Bojár Iván András, a MeH által foglalkoztatott építész is, vagy Mélykúti Ilona, a Gyárfás-féle Nap-kelte volt műsorvezetője és Bakács Tibor Settenkedő, az Élet és Irodalom publicistája, a Tilos Rádió egyik műsorának gyakori szereplője. És akkor még nem beszéltünk a Gang című új műsorról, amelynek „vendégei” Pálinkás Szüts Róbert, a baloldali Klubrádió, Fáy Miklós és Puzsér Róbert, az Élet és Irodalom, Szily László, az Index, a valósággal Fidesz-fóbiás Para-Kovács Imre, a Magyar Hírlap munkatársa – a műsor producere pedig az a Suba János, aki az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány ügyvezető titkára volt.
A Gang első adása a 18–49 év közöttiek körében 1,5 százalékos súlyozott nézettséget ért el, ennek oka lehetett, hogy a kulturális Heti Hetesként (!) aposztrofált produkció moderátoráról még SZDSZ-es toleranciával sem mondható el, hogy képernyőképes lenne, de az sem, hogy a műsor egyik témája, a horgászcsali-művészet lekötné bárki figyelmét. De hogy miért nem nézik fiatalok széles tömegei a műsort, arra talán Para-Kovács műsorbeli kijelentése adhatja meg a választ: „a legkézzelfoghatóbb formája most a lázadásnak, az a fiatal, középiskolás korosztály jobboldalisága (…) ebben mutatkozik meg ez a demokrácia ellenessége…” (sic!) A Magyar Hírlap publicistájának a mondat első felét tekintve biztos igaza van, és nyilvánvaló, hogy a gondolat második részének kinyilatkoztatása miatt ül éppen ő a közszolgálati televízió stúdiójában. De ha a lázadó fiatalok többsége valóban jobboldali, akkor a közszolgálati televíziónak és a műsorkészítőknek épp a nemzeti gondolkodású ifjúság felé kellene nyitnia, főként azért, mert ezt a médiatörvény is előírja: 23. § (3) „a közszolgálati műsorszolgáltató (…) gondoskodik a nézők széles köre, illetve minél több csoportja érdeklődésének színvonalas kielégítéséről”, másrészt így nem bukna akkorát a műsor. De a Magyar Televízió nem ezekre, hanem a szintén főműsoridős, 4,6 milliós költségű Vigyázat, jövünk! című produkcióra fordítja a közpénzt. A sorozat első két részét még a Heti Hetesből ismert enciklopédikus műveltségű Csiszár Jenő vezette (Majka bizonyára nem ért rá), aztán jött Varnus Xavér orgonaművész, aki komolyzenei műsorával már jelen van a közszolgálati adón. A legutóbbi adást felkonferáló bemondóhölgy szavai szerint Varnus Xavér „könnyed városlátogatásra” indult Párizsba, de „az élet átírta a forgatókönyvet”, és a stáb véletlenül belecsöppent egy, a melegek kirekesztése és a rasszizmus elleni demonstrációba. A film egyik szereplőjétől, Volcsánszky Katalin fotóművésztől megtudjuk, miért is létfontosságú egy diszkrimináció elleni tüntetés Franciaországban: „Itt van ez a szélsőjobboldali fasiszta párt, a Le Pené, azért belerakják az arab gyerekeket a Szajnába, és addig tapossák, míg belehalnak. Ez előfordul.” A nyilvánvalóan képtelen információ után, amelyet egyetlen hírügynökség sem támaszt alá, a fotóművész lánya mesél arról, hogy Budapestből hiányzik a sokszínűség, majd a stáb folytatja útját Párizs melegnegyedébe. A melegbárban félmeztelenül táncoló homoszexuálisok bemutatása után interjú készül a melegszervezet vezetőjével, majd két leszbikussal, akik mesterséges megtermékenyítés után született gyermeküket közösen nevelik. A film mintegy felét kitevő, alapos összefoglalásból kiderül, hogy Kelet-Európában még nem olyan kedvező a melegek helyzete, mint Franciaországban. A riport igyekszik azt sugallni, hogy nekünk, magyaroknak van még mit tanulni a tolerancia terén a franciáktól, de közben elhallgatja, hogy a gall parlamentben súlyos vitatéma a melegházasság kérdése. A Le Figaro című konzervatív napilapnak április 2-án nyilatkozó Jean-Luc Roméro vezető kormánypárti politikus szerint a házasság intézményének ilyen mértékű reformja nem kap majd parlamenti többséget. De az arab kisebbség életének szűkre szabott (a melegekről szóló rész körülbelül harmada) bemutatásakor példaértékűnek állítja be a film a kultúrák közötti együttélést, és hallgat arról, hogy március elején Annecy városában felgyújtották a régió legnagyobb mecsetét és egy imaházat, ami után Nicolas Sarkozy (akkor még belügyminiszterként) a zsinagógákkal azonos védelmet ígért a muzulmán kegyhelyeknek is. Az év első harmadában 67 erőszakos antiszemita támadás történt Franciaországban, a két Párizs környéki középiskolában folyó arab és zsidó diákok konfliktusáról készült, nagy vihart kavart dokumentumfilm pedig elgondolkodtatta a francia oktatási tárcát. Varnus Xavér filmjében azonban szó sem esik a multi-kulti boldogságában úszó Franciaország százezerre becsült illegális kínai bevándorlójáról, a sokszínűségből adódó feketekereskedelemről, és a kultúrák békés egymás mellett élése jegyében vívott bandaháborúkról sem. Csupán Varnus Xavér állítja szembe az intoleráns Budapestet – ahol, fogalmazása szerint, valakik nem szeretik, ha a zsinagógában a magyar himnuszt éneklik – a nyitott és békés Párizzsal, ahol viszont a riportban megszólaló Goldberg úr bátran énekelheti a Marseillaise-t.
A műsor valódi üzenetét azonban ki más mondhatná ki, mint a Párizsban élő Fejtő Ferenc: „Belőlem hiányzik az a jó magyar érzés, hogy ami idegen, azt gyűlölni kell többé-kevésbé…” Majd arra a kérdésre, hogy vannak-e olyan franciák, akik féltik a kultúrát a sokszínűségtől, azt mondta: „Hülyék minden nemzetben vannak.” Egy ilyen hülye lehet William Pfaff, az International Herald Tribune publicistája is, aki azt írta: „A franciáknak megvan az az előnyük, hogy még mindig hisznek magukban és kultúrájuk erejében. A multikulturalizmus azok menedéke, akik már nincsenek birtokában ilyen önbizalomnak.”
Az SZDSZ nemrég azzal kampányolt, hogy a hit magánügy, amelyet senki nem köteles adóforintjaiból támogatni. Ennek alapján viszont a polgári oldal sem kötelezhető arra, hogy a szabad demokraták multi-kulti vallásának MTV-s megjelenítését adóforintjaiból finanszírozza.