Nacionalista ámokfutás a Vajdaságban

Alig néhány évig tartó viszonylagos nyugalom után a Vajdaságban ismét felerősödött a magyarellenesség. A szerb nacionalisták gyűlölete immár olyan méreteket ölt, hogy valamennyi nemzeti kisebbség tagja rettegésben él. Ezt a belgrádi kormány ígéretesen oldja, miszerint a hatalom igyekszik gátat szabni a sovinizmusból fakadó erőszaknak. Mindmáig semmilyen konkrét intézkedés nem történt ez ügyben, így továbbra sem lehet tudni, mikor ér véget egyszer s mindenkorra az etnikailag tiszta Szerbiára áhítozók esztelensége.

Főként a magyarok iránti ellenszenvüknek igyekeznek nyomatékot adni a szerb nacionalisták, amit sajnos mi is megtapasztalhattunk nem sokkal azután, hogy átléptük a határt. Az első falun áthaladva, személygépkocsink rendszámtábláját megpillantva, néhányan öklüket rázva integettek felénk, miközben anyanyelvükön nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illettek bennünket. Ágról szakadt, gyenge fizikumú emberekről lévén szó, nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a fenyegetőzésüknek. Annak viszont már igen, amit kilométerekkel távolabb hallottunk vendéglátóinktól.
Makra Dezsőt nem úgy ismerik lakhelyén, mint aki saját árnyékától is megijed. Ennek ellenére az erőtől duzzadó középkorú férfi nem titkolta előlünk félelmét. Napokkal azelőtt artikulálatlan hangon üvöltő szerb fiatalok álltak meg a háza előtt, és elkezdték verni az ablakokat. Miután a provokálásra nem reagált, a vélhetőleg ittas srácok eltűntek az éjszakába, de mielőtt távoztak volna, azt mondogatták egymásnak: ezt is ki fogjuk nyírni. Másnap éjjel már azt írták a kapujára, ha kedves az élete, tűnjön el a családjával együtt Magyarországra.
Az életveszélyesen megfenyegetett férfi nem is annyira a saját, inkább gyermekeinek az életét félti. Mint mondta, bármi megtörténhet velük, ha elszabadul a pokol. Falujukban nincs rendőrőrs, a szomszédos településre pedig hiába utazna, hogy feljelentést tegyen a fiatalok ellen, akiknek szüleit egyébiránt jól ismeri. Egyik barátját már le is ütötték, amikor az esti órákban hazafelé tartott, ám a rendőrség érdemben nem foglalkozott az ügygyel. Hiába tett feljelentést, legutóbb arról tájékoztatták, még mindig nem sikerült az elkövetők nyomára bukkanniuk.
– Ekkora faluban, ahol valamennyien ismerik egymást? – kérdeztem hitetlenkedve. Makra Dezső elmosolyodott, majd megjegyezte, akit nem akarnak, azt nyilván sohasem találják meg. Maradjunk ennyiben, mert náluk jelenleg ez a helyzet – tette hozzá szomorúan.
– És ha megtalálják, akkor vajon milyen következményekre számíthatnak az elkövetők? – vetette fel a szintén e településen élő Lévai Gábor. Az eddigi tapasztalatokra hagyatkozva állította, hogy büntetés aligha vár rájuk, hiszen az ilyen és hasonló ügyek nem szoktak eljutni a bíróságig. Példaként említette annak a szabadkai diáklánynak az esetét, akinek iskolájában egy szerb fiú súlyos gerincsérülést okozott, és ezért senki nem vonta felelősségre.
Törökkanizsán is szkeptikusak azok a fiatalok, akikre a közelmúltban akkor támadtak a szerbek, amikor házibulin vettek részt. Azóta rettegésben élnek a településen élő magyarok. Kételkednek abban, hogy felelősségre vonják azokat a tetteseket, akik valóságos vérfürdőt rendeztek. A rendőrség is a helyszínen járt, tudni, hogy kik voltak a bántalmazók.
A fenyegetettségről, az atrocitásokról mindaddig szívesen beszéltek a törökkanizsaiak, amíg tudomást nem szereztek jövetelünk céljáról. Akkor elnémultak, és azt mondták, a riportban ne hivatkozzunk rájuk, mert tartanak a következményektől. Ismervén az egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetüket, megértettük őket. Azt viszont már kevésbé, amit egy idősebb úrtól hallottunk. Felhívta a figyelmünket, hogy a Vajdaságban léteznek olyan, kizárólag magyarlakta települések, ahol már egymástól is félnek az emberek. Tippet is adott, hova utazzunk. Nem kellett nagy távot megtenni. Két olyan falu van egymás mellett, ahol a magyarokon kívül mások nem laknak. Évekkel ezelőtt a kocsmákban, az utcán úgy beszéltek egymáshoz az itt élők, hogy azt távolról is hallani lehetett. Most viszont még azok is halkabbak, akik néhány pohár nedűt már leengedtek a torkukon. Az idegenek iránt sem bizonyulnak annyira közlékenynek, mint korábban. Kérdéseinkre kurta válaszokat kaptunk, míg végre a kocsmában néhány üveg sör elfogyasztása után megeredt a nyelve egy, az asztalunknál ülő atyafinak. Tőle tudtuk meg, hogy bármennyire hihetetlen, de az ultranacionalista radikális párt az ő falujukba is befészkelte magát. Igaz, mindössze néhány tagot számlál helyi szervezetük, de működik, méghozzá nem kis sikerrel. Erről tanúskodnak a legutóbbi választások eredményei is.
Csodálkozásunk láttán beszélgetőpartnerünk az okokat is igyekezett megmagyarázni. Amikor a radikálisok vezetői először jártak ott, igyekeztek olyan hangadókat találni, akik nem igazán törődnek nemzeti hovatartozásukkal. A pénz viszont annál inkább érdekli őket! Gázolajat ígértek nekik, ami akkor hiánycikknek számított, viszont a gazdák anélkül nem boldogulhattak. Néhány kapzsi embert sikerült megnyerniük, akik aztán igyekeztek meggyőzni a többieket, hogy csak ennek a pártnak a támogatásával lesz boldogabb a jövőjük. Szólni sem mernek nekik, hogy tévúton járnak, mert ezek a magyarok, sőt a demokrácia legnagyobb ellenségei. A „gyászmagyarok” közreműködésével megtalálnák a módját, hogy megkeserítsék az életüket.
A nacionalistáknak a nemzeti kisebbségek megfélemlítésére irányuló törekvésein még a szerb maffia is felbuzdult. Életveszélyes fenyegetésekkel több bűncselekmény végrehajtására kényszerített néhány vajdasági magyart. Bácskertesen óriási felháborodást váltott ki az emberekben, amikor tudomásukra jutott, hogy a falujukból Szegedre költözött egyik fiatalember a szerb maffiának köszönheti letartóztatását. Tudták róla, hogy pénzintézetnél dolgozik, és tavaszszal, amikor otthon járt, közölték vele, kiirtják a családját, majd őt is, ha nem tesz nekik szívességet. A kérésük az volt, legyen a segítségükre abban, hogy a munkahelyéről 93 ezer dollárt és 296 ezer eurót olyan számlákra utaljanak át, amelyekről kiderült, hogy tulajdonosaik nem is léteznek, ám a pénzt valaki felvette. A fiatalember családja azóta is fél, mert nem tudják, mi vár rájuk.
Sokan úgy látják, hogy a jelenleg regnáló belgrádi kormány nem képes megvédeni saját állampolgárait, jóllehet, erre meglennének az eszközei. Elkeseredésüket csak fokozza, hogy a napi megélhetési gondjaikon túl már a nemzetgyűlölet is veszélyezteti a létüket.
Több település házának falán láthattuk a feliratot: „Magyarok, menjetek haza!” Mindössze egyetlen helyen olvashattuk a reagálást: „Itthon vagyunk!” Arról tájékoztattak bennünket, hogy a ház tulajdonosát azóta kórházban ápolják.