Betiltották a dohányzást a norvég éttermekben és kocsmákban. A hétfő éjféltől életbe lépett szigorú törvénynek ravasz módon nem az a célja, hogy a vendéglátóipari egységekbe betérők egészségét védje, hanem az ezeken a helyeken dolgozók érdekében született: a pincéreket és szakácsokat akarja megóvni a passzív dohányzás okozta betegségektől – adta hírül a BBC. Az Írország után Európában másodikként bevezetett, egy egész országra kiterjedő rendelkezést – amely az utcán dohányzást azért megengedi – a norvégok többsége támogatja. Az ír dohányosok március óta feszengenek füst nélkül az éttermekben és bárokban, a közvélemény-kutatások szerint a szigorú törvényi szabályozás ott sikeres volt.
A norvég egészségügyi miniszter, Dagfinn Hoybraten a dohányosok fekete napján, egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendeletet nem azért hozták, hogy csökkentsék a dohányzás mértékét, ám a szigornak nyilván lesznek másodlagos kedvező hatásai is, hiszen ezentúl kevesebb cigaretta fogy majd.
Norvégiában a felnőttek 26 százaléka gyújt rá rendszeresen
az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által előirányzott maximális húsz százalékhoz képest.
A brit televízió oslói tudósítója arról számolt be, hogy a kocsmák, éttermek előtti utcafrontokon máris gombamódra elszaporodtak a teraszok, a kerthelyiségek, hogy a dohányosok az északi nyár hosszú éjszakáin lehetőséget kapjanak a legális füstölésre.
– Reméljük, az üzlet nem érzi meg a változást – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek az egyik fővárosi night club vezetője.
– Mindez majd csak néhány hónap múlva derül ki, addig viszont leginkább az foglalkoztat bennünket, hogy az új törvény betartását miként ellenőrzik majd – tette hozzá. Szerinte nagy kérdés, hogy mit tegyenek azzal a vendéggel, aki a felszólításuk ellenére sem lesz hajlandó eloltani a cigarettáját.

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál