Szunnita–síita harc a hatalomért

Az iraki háború új dimenziójára világítanak rá a minapi maszszív bombatámadások és a több- órás utcai harcok az ország szunnita háromszögében. A látványos merényletek nem csak a kollaboránsoknak és a koalíciós csapatoknak szólnak, a hatalomért folyó versenyfutás kezdetét is jelentik. E párviadalban, az erő és a mudzsahed elkötelezettség iszlám világ felé oly fontos megjelenítésében kiemelt szerep jut a médiának is.
Szinte semmilyen képanyagot nem enged át a Muktada asz-Szadr gerilláival folytatott harcokról az amerikai cenzúra, ugyanakkor egyes hírcsatornáknak köszönhetően az iszlám világ folyamatosan értesül a síita fellegvárakban dúló csatákról. A világ közvéleménye egyre jobban odafigyel az ország lakosságának 75 százalékát képviselő vallási és politikai erőre, s Szisztani és Jakubi ajatollah már hirdeti az Iraki Iszlám Köztársaság gondolatát.
A szunnita kisebbség „harci sikereit” azonban nem kísérte ilyen fokozott figyelem. A szunniták ezért félni kezdtek egyrészt attól, hogy az Egyesült Államok rájön: a iraki síita vezetés nélkül fokozatosan kicsúszik kezükből az ország katonai ellenőrzése, ezért aztán fogcsikorgatva, de szövetségre lépnek velük. A Szaddám alatt nagyon nyitott, Nyugat-barát szunniták kifejezetten tartanak a prűd, fanatikus ajatollahok által elképzelt jövőtől is. Ezért az al-Kaida és az al-Mukrim terrorszervezetek segítségével most stratégiát váltottak, s a merényletsorozattal megpróbálják a mérleg serpenyőjét a szunniták oldalára billenteni.
A nyugati és a dél-koreai foglyok lefejezése azt üzente az iszlám országoknak, hogy „a szunniták azt csinálnak a megszállókkal és segítőikkel, amit csak akarnak, és ugyanolyan jó mudzsahedek, mint a síiták”. A szunnita harcosok toborzása folyik az arab közösségekben, a médiumokban megjelenő képek pedig megteszik a kívánt hatást.

---