Törököt fogunk?

Szabad Európa

Rossz szomszédság, török átok. Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja. A magyar folklór szerencsére nem a politikai korrektség kívánalmai szerint fogalmaz: az istenadta nép emlékezetében máig nem homályosult el a másfél évszázados török hódoltság kora. Az Egri csillagokat még azok is olvasták (s vélhetőleg nem a félszemű, feltehetőleg magyar vérből való, de török karrierambíciókat dédelgető Jumurdzsákkal azonosultak), akik később Szulejmán szultán szigetvári szobrának felállítását egyengették a nemzeti értéksemlegesség, valamiféle megfoghatatlan, csakis a mi tájainkon honosítandó európaiság nevében. A mi két nagy, vitéz és konok Zrínyi Miklósunk (az eposzhős meg az eposzköltő) akkorát fordult akkor a sírjában, hogy a falak megrepedtek, a csillárok kilendültek, a poharak pedig összekoccantak az almáriumban. A környékbeliek azt hihették, itt a második szigeti veszedelem, pedig csak a fékevesztett, deformálódott liberalizmus dugaszolta el egyik eredendő, éltető forrását.
Ezek a mostani törökök persze merőben mások, mint az akkoriak. Nincsen lófarkuk, nem szednek sápot, nem hurcolják el háremeikbe lányainkat és asszonyainkat. Alig jönnek át a Boszporuszon, s akkor is a bazárjaikba csalogatnak minket. Nemcsak festői tengerpartjaikra, hanem mecseteikbe is beengednek bennünket, hitetlen gyaurokat. Nem akarnak megtéríteni – igaz, cserébe ezt ők is elvárják tőlünk. Kemal Atatürk óta kisázsiai országukat alapvetően demokratikusnak mondhatják, mégis idegenkedik tőlük Európa. Törökország réges-rég tagja a NATO-nak, de az unióba nem nyer bebocsáttatást. A keresztény Európa szántszándékkal cenzúrázhatja alkotmányából az identitásának alapjait jelentő jelzőt, de akkor is tart a kapuk előtt várakozó iszlámtól. Ahol Allah beljebb került (a Balkánon, Franciaországban vagy akár német földön), új típusú problémák keletkeztek. A felvilágosult kontinens a világért be nem vallaná, de igencsak tart az igazhitűek offenzívájától. Nem Szulejmánnal az élen, de seregestül jönnek, s a toleranciaszintünk – iskolai öltözetben és világi üdvtanokban – korántsem csereszabatos. Ilyenkor eszünkbe juthat, hogy Trója voltaképp török földön van, s törökhon talán egyetlen óriási faló. Még jól is jön a politikailag korrekt Brüsszelnek a várvédő görögök inkorrekt, zsigeri ellenszenve (tudjuk: öt török öt görögöt dögönyöz, és viszont) – a nyílt kisebbségi vétó olykor a többség takargatott érdekeit is szolgálhatja.
Pedig botorság feledni: akárhogy is, de picit magunk is törökök vagyunk. S a természetét szemérmesen rejtegető keresztény Európa sem léphet fel fundamentalista módon más fundamentalizmusokkal szemben. Így gondolták ezt a német nyelvű Andrássy Egyetemen is, a héten zajló Európa-konferenciájukat a török uniós reményeknek szentelve. Tavaly is az európai bővítés volt a téma, és az idén is – de micsoda különbség! Az előadók között temérdek török szakértő van, de kerül közöttük görög és ciprusi is. A német kultúrkör már csak a több millió Németországba honosult volt török vendégmunkás miatt is érzékeny a probléma iránt. Kívül tágasabb vagy belül barátságosabb? Előbb kerül-e az európai sáncok mögé Szerbia vagy Ukrajna, mint Albánia és Törökország? Égető kérdések. Csak Isten (Allah) a megmondhatója: nem fogunk-e a törökökkel törököt…