Gondban a mezőgazdasági biztosítás

Figyelemre méltó cikk jelent meg lapjukban Tizennégyszer bukott el Brüsszelben az agrártárca terve címmel július 16-án, hű képet adva a szocialista–liberális kormányzat mezőgazdasági és vidékpolitikájáról. Amiről a szerző ír, az valóban nem lehet véletlen: ennyire felkészületlen agrárszakemberek nem lehetnek Magyarországon. Kiegészítésként szeretnék beszélni egy olyan testületről, amely, úgy érzem, a súlyának megfelelő publicitást nemigen kap, de szorosan kapcsolódik mezőgazdaságunkhoz. Nevezetesen a mezőgazdasági biztosítások tárgykörére gondolok, amely valamikor igen fontos háttere volt a gazdálkodó embereknek.
Az Állami Biztosító – mint országos intézmény – a megfizethető biztosítási díjak beszedése után viszontbiztosítási konstrukciókkal állt a mezőgazdasági termelők számára egy-egy katasztrofális természeti csapás esetére. Most ne firtassuk azt a tételt, hogy miért volt szükség egy nagy múltú állami pénzintézet külföldieknek történő eladására (ingatlanaival együtt) – van példa erre több is. Azt nézzük meg, mi történt az elmúlt 15 évben a mezőgazdasági biztosítások területén.
Először is, kockázatszűkítéssel kezdődött a demokrácia. Az ár- és belvizek káraira egyik újonnan alakult, betelepedett társaság sem vállalt kockázatot. Ma sem vállal. Az állatállományok – ha még vannak ilyenek – betegségbiztosítása gyakorlatilag megszűnt, marad a baleset és az elemi kár biztosítása néhány társaságnál, de a legtöbb mezőgazdasági termelővel csak életbiztosítás, esetleg vagyon- és gépjármű-biztosítás területén áll rendelkezésre. A kockázatszűkítéssel együtt járt az áremelés. Világos, kevesebb kockázat, drágábban. Az Antall-kormány érzékelte ezt a fonák helyzetet, és a költségvetés terhére próbálta enyhíteni az egyre mohóbbá váló biztosítóknak kitett gazdák gondjait. Először 25, majd 30 százalékos díjvisszatérítésben részesítette azokat a gazdákat, akik igazolni tudták a biztosítási díj befizetését. Az intézkedés csak a mezőgazdasági alaptevékenységet érintette, majd később az Orbán-kabinet döntött úgy, hogy a díjvisszatérítést kiterjeszti az erdő- és mezőgazdasági vagyonbiztosítás területére is. A biztosítási díjak ennek ellenére magasak, sok területen meghaladják az elviselhetőség határát, ezért a gazdálkodók a jövedelmezőséget szem előtt tartva – már ha van ilyen – egyre inkább lemondanak erről a költségnövelő tényezőről. Így aztán megéltük azt a – számomra felháborító és elfogadhatatlan – tényt, hogy nagy értékű ültetvényeink, szőlőink, gyümölcsöseink, kertészeti kultúráink vannak kitéve Isten szent ege alatt a jégverés pusztító hatásainak.
Ezt a képet festve magunk elé azt gondolnánk, hogy a szociálisan érzékeny kormányzat a gazdák segítségére siet. Nos, a Németh Imre vezette agrárminisztérium nem ígért semmit. 2004 februárjában viszont egyetlen tollvonással eltörölte a mezőgazdasági biztosítások díj-visszatérítési rendszerét. Így nincs vita, senki nem kap semmit. Mivel a gazdák nem képesek megfizetni a növénybiztosítások 15-20-25 százalékos díjait, a biztosítóknak ez díjbevétel-kiesést okoz, amit más módozatoknál kell – esetleg díjemeléssel – kompenzálniuk mindannyiunk kárára. Persze ezekről nem kapunk híradást a mértékadó, „független” sajtóból. A biztosítások magyarországi állapotáról, helyzetéről, az ott dolgozók gondjairól, a kényszervállalkozókról hallgat a szocialista–liberális média. A munkaügyi tárca is gyorsan visszavonta a kényszervállalkozásokról szóló rendeletét, amikor kiderült, hogy ez nagy százalékban a biztosítóknak és pénzintézeteknek dolgozó ügynököket érinti. Hallgatnak a menedzserek jövedelmi viszonyairól is, akik miniszteri, miniszterelnöki fizetéseket és juttatásokat élveznek a kínkeservesen kiizzadt biztosítási díjakból, a gazdák pedig – jobb híján – imádkoznak a természeti csapások elkerüléséért. Jelenleg úgy tűnik, az uniós csatlakozás sem hoz változást a mezőgazdaságból élők biztosítási lehetőségeiben, bár a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező Németh Imre úgynevezett biztosítási egyesületek életre hívásáról, működéséről szónokolt a közszolgálati tévében. Az egyesületek létrehozásának ötlete nem új keletű; az ÁB – mára megszűnt – egyik vezető szakemberének temérdek felvilágosító, szervező munkája és munkatársainak kitartása eredményezett néhány (talán 20-25) működő szervezetet.
Ezeknek egyetlen hibájuk – amiről Németh Imre bölcsen hallgatott –, hogy iszonytató adminisztratív és bürokratikus rendszer részeivé tették őket PSZÁF-ellenőrzés alatt. Szinte ugyanolyan jelentési kötelezettséggel és könyvelési feltételekkel kell rendelkezniük, mint egy biztosítónak, amely költségvonzatával már nem is olyan jó ötlet a tagok számára. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy az ország egyetlen jégelhárító rendszere is óriási gondokkal küzd Baranyában (ha még meg nem szűnt azóta), beláthatjuk, hogy nem rózsás a helyzet biztosítási fronton sem.
Mit tudunk erre mondani? Talán azt, amivel Szabó Csaba zárta a cikkét. Túl fogjuk élni ezt a dilettáns, a szolidaritást csak hírből ismerő, nagytőkéseknek hajbókoló szervilis kormányt, és egyszer talán új alapokra helyezhetjük az egész, speciális gondoskodást igénylő mezőgazdasági biztosításokat is.
Szabó István agrármérnök
Szombathely