Történelmi kézfogás Mostarban

Több mint egy évtized múltán ma este ünnepélyes keretek között foghatnak ismét kezet a Neretva két partján élő egykori ellenfelek. Mostarban elkészült az 1993-ban elpusztított Öreg Híd pontos mása, mely mostantól nemcsak egyszerűen újra összeköti azt, ami évszázadokon át összetartozott, hanem szimbolikusan talán segít, hogy a barátok, szomszédok érthetetlen gyorsasággal kezdődött, mégis éveken át dúló háborúja az emberek lelkében is mindörökre véget érjen.

Ki lőtte ki tizenegy évvel ezelőtt azokat a lövedékeket, melyek elpusztították a Neretva két partját évszázadokon át könnyed eleganciával összekötő Öreg Hidat? A végzetes novemberi napot követően az összes harcoló fél, horvátok, bosnyákok, szerbek mind egymásra mutogattak, a város vezetése pedig még gyásznapot is hirdetett a nagy vérzivatarban. S tán éppen azért, mert az őrült küzdelemben mindenkinek csak a maga érdeke volt a szent, évek múltán már lehetetlen is minden esetben feketén-fehéren megállapítani, hogy az egyes tragédiákat kinek a kegyetlensége okozta.
1992 tavaszán Szarajevó éppolyan békés és nyugodt volt, mint 1914-ben. Mégis mindenki tudta, nemsokára vér fog folyni az utcákon. Pár nap telt csupán el, s a pokol valóban elszabadult. A tavaszi nyugalmat valószínűleg a szerbek aknatámadásai törhették meg, valójában azonban kevesen tudják, mi is történt pontosan. Az biztos, hogy az orvlövészek nem sokkal később a békéért tüntető fegyvertelenekre is rálőttek, s megesett, hogy épp az egyik áldozatot temették, amikor a gyászolókra újabb golyózápor hullott. Szarajevó házainak több mint fele pusztult el vagy rongálódott meg súlyosan, s a többi településhez hasonlóan Mostar sorsa is tragikusra fordult. A Neretva fölött húszméteres magasságban átívelő kecses híd pusztulása pedig a borzalmak egyik legismertebb jelképévé vált.
Az építmény megsemmisítése jó példa arra, hogy ami korábban érték volt, miként válhat pillanatok alatt semmivé, s a barát hogyan lehet hirtelen ellenséggé. A régmúlt emlékeiben Mostar korántsem szenvedett hiányt. A települést már a tizenötödik századi oklevelek is megemlítik. Az akkor még kicsiny Mostar a hódítók számára nagy jelentőséggel bírt, elvégre fontos kereskedelmi útvonalon feküdt. Az Öreg Hidat Hajrudin, a korabeli török építészet – Szinán mellett – talán legismertebb alakja Szigetvár ostromával, s Szulejmán halálával egy időben, 1566-ban kezdte építeni. A munka kilenc teljes esztendőt vett igénybe, a pusztulás alig pár másodpercet.
Mi sem jellemzőbb azonban az utódok korára, s a huszadik század végének gyarlóságára, mint annak a tévétársaságnak a története, mely állítólag az összecsapások közepette is meg tudta kenni pénzzel a harcosokat, akik így csak azután vették tűz alá az építményt, hogy a kamerák pontosan beálltak. Az újjáéledés pillanataiban azonban meglehet, kár is ezzel foglalkozni, sokkal érdekesebb, hogy a híd közepén megállva újból kezet fognak-e majd azok, akik pár éve még talán éppen itt, a Neretva partján harcoltak egymás ellen.