Áll a Szabadság-szobor az aradi Tűzoltó téren, középen büszkén magasodik Hungária babérkoszorút felmutató alakja, a szoborcsoporttól egy kőhajításnyira pedig ponyvába burkolva díszeleg a román szabadságharc emlékét megtestesítő diadalív makettje. Ennek a Maros-parti összképnek kellene ma ábrázolnia a román–magyar megbékélést. Ez a félig kész park jelképezi teljes életnagyságban a két ország kapcsolatának alakulását.
A folyamatban egyfajta mérföldkövet jelentett a budapesti Kempinski szálló, az itt rendezett december elsejei koccintgatás közben helyezték el ugyanis a románok és magyarok stratégiai partnerségének alapjait. A két ötletgazda, Medgyessy Péter és Adrian Nastase lehetne a megmondhatója, tulajdonképpen mit is fed ez a már első hallásra rettenetes bikkfanyelven megkomponált kifejezés, őket azonban a politika és a történelem szele a partvonalra sodorta. Ki tudja, talán az volt a szándék, hogy Kovácsék Nyíregyházáról kerekedjenek fel, meg se álljanak a romániai Sloboziáig, ahol a két nép stratégiai partnerségének nevében a Popescu családdal fogyasszanak el egy díszebédet, a fene nagy Kárpát-medencei megbékélés örömére pedig igyanak egy kupica eurokonform kisüstit. Majd ha ez megvolt, látogassanak el az aradi megbékélés parkjába, és szentesítsék ezt az összeborulást egy közös ünnepi koszorúzással. Adakozókészségükről is bizonyosságot tehetnek azzal, hogy anyagilag támogatják ennek a létesítménynek a létrejöttét, a román kormánynak és az aradi önkormányzatnak ugyanis erre most nincs pénze. Emlékezzünk, mekkora megváltásnak tűnt, amikor Ion Iliescu volt államfő kitalálta (pillanatnyilag ő is a partvonalon, de hogy ez így marad-e, arra se Bukarestben, se Moszkvában nem mernének esküdni): megbékélési szoborparkot kellene felállítani Aradon, ahol a Szabadság-szobor mellett több más olyan alkotás is helyet kapna, amely a két ország közötti összekötő elemeket szimbolizálná. „Zis si facut” (kimondva és végrehajtva – a szerk.), mondaná erre a román, akinek hosszú ideig azt mesélték be, hogy az évtizedeken keresztül kaszárnyában, pincében őrzött szoborcsoport Nagy-Magyarországot és a honfitársai tízezreinek legyilkolásáért felelős tábornokokat ábrázolja.
Ezért kellett hát árukapcsolásként odabiggyeszteni Zala műve mellé a román diadalívet, ezt az egész összképet pedig elkeresztelni a Román–Magyar Megbékélés Parkjává. Ezt a megoldást Szilágyi N. Sándor kolozsvári nyelvész illusztrálta a legtalálóbban, a következőképpen: „Egy, hogy nem lehet bármit bármivel helyettesíteni. Ha Ionica Marioarát szereti, de a lány szülei határozottan megtiltják, hogy összeházasodjanak, akkor hiába is próbálnád te azt mondani Ionicának, hogy ne is törődjön Marioarával, mert hiszen nézze csak meg, itt van Doinita, még szebb is, és ő is barna, és ugyanolyan magas is, és így tovább, mert bizony Ionicát nem fogod tudni meggyőzni, hogy ne Marioarát sirassa, hanem szeresse helyette Doinitát.”
Ámbár ki tudja, talán Ionicának is csak addig kellene Marioara, amíg egyszer megkapja. Azután esetleg megbékélne.
origo.hu
Magyar Péterék hazudtak a rendezvényük költségeiről
