A „D” terv

Az európai politikai vezetés bizonyára jobb népet érdemelne, mint a holland vagy a francia, amely az európai alkotmányra adott „nem” szavazatával homokot szórt az európai projekt mindeddig oly jól működő gépezetébe. Ha az európaiak ennyire nem érettek arra, hogy tudják, melyik szavazócédulát kell az urnába bedobni, akkor talán kár is a népszavazás intézményével kísérletezni. Legalábbis erre a következtetésre jutott Jack Straw brit külügyminiszter, amikor a holland szavazás eredményére reagálva kijelentette: „el kell fogadnunk a népszavazás eredményét…, de e népszavazások eredménye mindannyiunk számára felteszi a kérdést Európa fejlődésének jövőbeli irányairól”. Most Nagy-Britanniában, de Dániában is komolyan mérlegelik annak lehetőségét, hogy az európai alkotmányról ígért népszavazást mégsem tartják meg. Mindenesetre Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök már a jövő héten Londonba megy, hogy kollégájával, Tony Blairrel megvitassa, mi is a teendő. Lehet, hogy mielőtt lefújják a népszavazást, konzultálniuk kellene az új tagállamok régi-új politikusaival arról, hogyan is lehetne elérni a kívánatos oldal 99,8 százalékos győzelmét.
Margot Wallström, a kommunikációs biztos egy civil szervezet ajánlatára válaszolva most egy úgynevezett D tervet (demokrácia) javasol, amely lényegében a társadalommal való konzultációt jelentené. „Jobban odafigyelni, mit mondanak az emberek, és jobban megmagyarázni, hogy mit is akarunk” – mondta. A francia és a holland szavazás eredményére utalva hozzátette: világos üzenetet kell küldeni a társadalom felé, hogy „figyeltünk és tanultunk valamit”. A „D” terv egy dániai balközép orientációjú civil szervezet, az Új Európa javaslatára született, amely javaslat szerint civilek részvételével létre kellene hozni a „részvételi demokrácia európai kerekasztalát”. Ez javaslatokat dolgozna ki Európa számára.
Valójában ehhez hasonló javaslatot már az alkotmány kidolgozását javasló laekeni deklaráció is tartalmazott, és pusztán annyi valósult meg belőle, hogy az európai civil szervezetek mintegy 60 képviselőjét a konvent meghallgatta, anélkül azonban, hogy érdemben figyelembe vette volna az ott elhangzott többségi kritikákat és javaslatokat. Például az európai együttműködés formáira többféle elképzelés volt, amelyeket érdemben nem vitattak meg. Egy magyar felmérésből nyilvánvaló volt, hogy a „nép” Európát nem egy konföderatív (szövetségi) állam formájában képzeli el, hanem mint a „nemzetállamok szövetségét”. Hasonlóképpen francia szervezetek felvetették a még de Gaulle-ra visszavezethető „népek Európája” elképzelést, vagy mások a koncentrikus körök formájában felépülő Európát, illetve a meghatározott programokban való részvételen alapuló együttműködést.
Az európai alkotmány ténylegesen az európai üzleti körök (például a Round Table of European Industrialists – Európai Iparosok Kerekasztala) és a velük összefonódó politikusi réteg ízlésének és (rövid távú) érdekeinek megfelelően készült, nem véve figyelembe az európai lakosság véleményét. Az Európai Bizottság által működtetett közvélemény-kutató intézet, az Eurobarometer már évekkel ezelőtt feltárta, hogy Európa lakossága nem ért egyet azzal, amit az egymással összefonódó politikai és üzleti elit kínál számára, és nem is bízik politikusaiban (a pártpolitikusok a bizalmi index utolsó helyén szerepelnek). Most az említett réteg fogadkozik, hogy ezentúl figyelembe veszi a „nép” véleményét, s közben azon töri a fejét, hogyan lehet az alkotmányt az európaiak akarata ellenére keresztülvinni. Egy Ezópus-mese szerint a medve azért nem lett az ember barátja, mert az egy szájból meleget és hideget is fújt. Kérdés, hogy az európaiak nem járnak-e ugyanígy saját vezetőikkel.