Az eseményeket lapunk kiemelt figyelemmel kísérte, így csak a legfontosabb mozzanatokat idézzük vissza. Az önkormányzati döntés ellen a helyi cigány kisebbségi önkormányzat akkori vezetője az oktatási minisztériumhoz fordult. A 2002-es tanév elején az alapítványi iskolában félbe kellett szakítani a tanítást, mert Magyar Bálint oktatási miniszter nem adta ki a működéséhez szükséges azonosítót. Egyes cigány polgárjogi aktivisták, Horváth Aladárral az élen, rasszizmust, gettósítást emlegettek. Mivel a jászladányiak ragaszkodtak alkotmányos jogukhoz, a szabad iskolaválasztáshoz, 2003-ban kénytelenek voltak rendezni az alapítványi iskola státusát. A megyei közigazgatási hivatal az iskolaépület bérbeadása miatt pert indított az önkormányzat ellen, amit többszörösen elveszített. (Egy per van még folyamatban.) Vizsgálat vizsgálatot követ a mai napig.
Az oktatás sorsdöntő ügy
Voltaképpen a mostani tanév volt az, amikor mindkét iskolában elkezdhettek azokkal a módszerekkel tanítani, amelyeket a helyi adottságoknak megfelelően dolgoztak ki. Akiknek annak idején a helyi lakosság megosztása, a hadiállapot fenntartása volt a céljuk, nem állt érdekükben arra is rávilágítani, hogy milyen feszítő szociális és gazdasági körülményekből keresnek kiutat a település vezetői és polgárai, tekintet nélkül származásukra. Ebben a folyamatban az oktatással összefüggő kérdéskör rendkívül fontos, a jövő szempontjából szinte sorsdöntő ügy.
A mai jászladányiak egyharmadát kitevő cigány lakosság ősei a XVIII. századtól telepedtek le itt. A község szélén 1964-ben még putrik húzódtak, ezek idővel eltűntek, lakóik részben az innen elvándorló magyar családok üresen maradt házait népesítették be. A szocialista időszakban a népességfogyást a messzebbről érkező cigány családok rohamos beköltöztetésével próbálták ellensúlyozni. Így alakult ki a népesség jelenlegi összetétele: a 6194 lakosból 1844 a cigány származású.
A rendszerváltozás utáni gazdasági változások az egész község életét megnehezítették, elsősorban az alacsony képzettségű cigány családfenntartók veszítették el munkahelyeiket. A kilencvenes években a nagyvárosokból érkező, főképp magyar családokkal gyarapodtak. Ők az olcsóbb ingatlanok és a kedvezőbb megélhetés reményében választották a települést. A környéken 25-30 kilométeres körzeten belül nincs számottevő ipari létesítmény. A napi gondokon segíthetne, ha az új bevándorlók között többen értenének a mezőgazdasági munkákhoz. Sajnos ehhez a cigány lakosságnak sincsenek megfelelő ismeretei. A helyi közepes és kisvállalkozások jelenleg mintegy ezer embernek tudnak kenyeret adni. A 2002-es adatok szerint a nyilvántartott munkanélküliek aránya 13,7 százalékot tett ki, a szociális segélyezettek csaknem 80 százaléka cigány származású, többségük csak néhány iskolai osztályt végzett, de vannak közöttük analfabéták is.
A nagyközség vezetői a jelenlegi cigány kisebbségi önkormányzattal együtt leltárt készítettek a helyzetről. Céljuk egy olyan integrációs fejlesztési program megvalósítása, amely a helyi készségekre, a kistérségi összefogásra, az európai uniós fejlesztési lehetőségekre épít. A munkában részt vett Geskó Sándor szociológus, Dankó István polgármester és mindazok, akik az oktatási és nevelési, a szociális helyzet jó ismerői.
A munka egy részét a cigány közösség aktivistái készítették. Ebből nemcsak a bajok olvashatóak ki, hanem megmutatkozik az a kevéssé ismert szokásrendszer és érzelmi háttér, ami az erősségük. Többek között a családi összetartás, a gyerekekhez és idősekhez való ragaszkodás. A felmérésben beszámolnak arról, hogy az egészségügyi felvilágosítás ellenére a lányok még mindig korán szülnek, a középkorúaknál gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek, tíz százalék a veleszületett betegségek aránya. Lakáshelyzetüket az olykor előforduló higiéniai háttér hiányosságai ellenére jónak tartják, a fiatalok igyekeznek korszerűbb állapotokat teremteni, az otthonokban nemritka a komolyabb háztartási felszerelés és a szórakoztató elektronika. Némelyik családnak számítógépe is van. A helyiek nyolcvan-kilencven százaléka a különböző szociális segélyekből él, de a többség rosszul viseli ezt az állapotot, mert így értéktelennek érzi magát. Szívesen végeznének alapfokú szakmunkásképző tanfolyamokat. Két éve a munkaügyi központ pályázata révén néhányuknak sikerült parkgondozói és építőipari betanított munkás végzettséget szerezniük.
A szabad iskolaválasztás joga
Szó esik azokról a visszahúzó szociális és érzelmi hatásokról, amelyek nehezítik a cigány gyerekek iskolai boldogulását. A helyi oktatási koncepcióval összefüggésben megjegyzik, hogy a 2003–2004-es tanévben csökkent a lemorzsolódók száma. A kenyérkeresetet illetően a megkérdezett felnőttek kilencven százaléka nem lát jobb jövőt maga előtt. Ezért hangsúlyozzák a programban, hogy a helyi cigányság helyzetének javítása a megfelelő oktatás nélkül elképzelhetetlen, képzettségük az alapja a munkalehetőségek felkutatásának.
– Sajnálatos, hogy a szabad iskolaválasztást tudatosan összekeverték a szegregációval – utal a közelmúlt nehézségeire Berkes Anna, az önkormányzati iskola igazgatónője. A másik vezető pedagógus, akivel találkozunk, Tóth Ibolya, az alapítványi iskola igazgatónője. Ma már nyugodtan tudunk beszélni arról, amit átéltek. Erősítette őket, hogy a helybéli lakosság zöme egy idő után szintén átlátta, hogy a kívülállók miként igyekeztek faji kérdést kreálni a szakmai, pedagógiai kérdésekből. Ezek közé tartozott, ahogyan a renitens, osztályismétlő, túlkoros gyerekek viselkedése miatt mások szenvedtek. Hogy mégsem volt helyénvaló, amikor például körzővel szurkálták azt a gyereket, aki figyelni akart az órán, hogy nem lehetett tétlenül nézni, ha a kisebbeket, gyengébbeket bántották, netán a rossz jegy miatt a szülő nekirontott a tanárnak.
A szülők kérdeztek
Vajon az teljesen rendjén való, ha a tanköteles hétszáz gyerekből több mint száz azért ingázott naponta más településre, mert nyugodt körülményeket és előrejutást szeretett volna? Meg kellett volna várni, míg teljesen leromlik minden? Vagy kialakítani egy olyan oktatási koncepciót, melyben a nehezebben kezelhető gyerekekre is kellő energia jut, a nehezebben haladók hátrányait speciális módszerekkel le lehet küzdeni. És nem utolsósorban az igyekvőknek is megadni a lehetőséget, hogy képességeiket kibonthassák. Ezeket kérdezték a szülők annak idején a község vezetőitől.
A válasz minderre annak az oktatási modellnek a kidolgozása volt, amelyben az óvodának, az önkormányzati és az alapítványi iskolának, a továbbtanulásnak és a településhez való kötődésnek, az akaratnak egyformán fontos szerep jut – magyarázza álláspontjukat Dankó István polgármester. Egy olyan időszakban, amikor az országban az önkormányzatok hol a pénzhiány, hol a „kevés a gyerek” indokával megszüntetik a bölcsődéket, óvodákat, itt az ellenkezője történik.
Óvodába 244 kisgyerek jár, 18 óvónő és 16 segítő alkalmazott foglalkozik velük. Az óvoda kihasználtsága már most százszázalékos. A cigány gyerekek aránya 65 százalék, hátrányos helyzetűnek mondható 55 százalék, 12 százalék tekinthető veszélyeztetettnek és 96 százalék egész napos ellátást kap.
A későbbi, iskolás évekre való felkészítésben az óvodai fejlesztés nélkülözhetetlen – ezt már tapasztalatból tudják a jászladányi pedagógusok. Ennek köszönhetően iskoláskorban a cigány és a magyar gyerekek jobban megértik egymást, együtt játszanak, közös kulturális műsorokban lépnek fel. A többség arra törekszik, hogy feltétel nélkül elfogadják és segítsék egymást – ismerik el a helyi kisebbségi cigány önkormányzat aktivistái.
Közösen használt épület
Az alapítványi iskola kapuja mindenki előtt nyitott, akinek fontos a tanulás, elfogadja és betartja a házirendet. Igaz, van tandíj is, havi háromezer forint, ami szintén a gerjesztett viták tárgya volt. Ha ennek a kifizetése gondot okoz, segít a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány tanulmányi támogatása, és évente öt diákot a helyi önkormányzat is pártfogol – bocsátja előre Tóth Ibolya, majd áttér a jelenlegi helyzetre:
– Bármily hihetetlen, sem rivalizálás, sem ellenségeskedés nincs az alapítványi és az önkormányzati iskola vezetése és a gyerekek között. A diákok egy része közösen használja az egyik iskolaépületet, a tornatermen is megosztozunk. A rólunk elterjesztett, rossz szándékú sajtóhírek között az is szerepelt, hogy mi „kisemmiztük” az önkormányzati iskolát. A valóságban minden szemléltetőeszköz, felszerelés ott maradt a bérbe adott termek padjain és a tábláin kívül. Amire szükségünk volt, saját erőből szereztük be.
Az alapítványi iskola létszáma idén 204 fő volt. Hogy ki milyen nemzetiségű, azt Tóth Ibolya és munkatársa nem szokta mérlegelni. Az igyekezet számít – mondják. Az igénybe vett támogatásokból lehet arra következtetni, hogy diákjaik egy része vallja magát cigány származásúnak. Ami a színvonalat illeti, az alapítványi iskolában a jobb tanulók mellett vannak gyengébb képességűek is. Ám azért könnyebb haladni velük, mert jelentős erkölcsi támogatást jelent a tanárok számára a szülők segíteni akarása, így a legélénkebb gyerek is könnyebben elfogadja az iskolai viselkedés szabályait – magyarázzák.
A Baross úti önkormányzati iskolát, ahová a felső tagozatosok járnak, nemrégiben úgy festették le a Népszabadságban, mint egy meglehetősen romos állapotban lévő épületet – panaszolják a helybéliek. Ám akárhogy erőlködöm, sehol sem látok romhalmazt. A valóságban a hatvanas évek stílusában készült ingatlanról van szó, amelyben 1976-ig gimnázium volt. Nemrégiben 13 millió forintot költöttek a mellékhelyiségek, vizesblokkok felújítására, kicserélték a villanyvezetékeket, az ablakokat, korszerűsítették a világítást. A folyosók, a tantermek ragyogó tiszták, gyerekrajzok, festmények díszítik a falakat, a lépcsőház nagy üvegablakait. Az udvaron a nagy hőség ellenére is folyik a sportélet. Noha már vége van a tanításnak, egyre-másra érkeznek a kamaszok a különféle délutáni programokra.
– Kétségtelen, ráférne a házra egy külső tatarozás is, de az ötvenmilliós tétel, egyelőre a legfontosabbakra futotta. Egyébként mindenünk megvan, a felszereltségünk még jobb, mint az alapítványi iskoláé – mutat be minden szegletet aprólékosan Berkes Anna. – A cigány származású gyerekek között éppen olyanok a társadalmi tagozódások, mint másoknál. Vannak, akik nagyon jó módú családból valók, vannak a közepes színvonalon élők és a leszakadók. A képességeket tekintve ugyanilyen összetett a helyzet. Úgy érzékelem, hogy igen sok a tehetséggel megáldott gyermek, legyen szó matematikáról, rajzról vagy zenéről. Ugyanakkor jelentős azoknak a száma, akik – részben a belterjes házasságok miatt – komoly idegrendszeri problémákkal küszködnek. A szülők imádják a kicsiket, a gond az, hogy nem szoktak nekik mesélni, énekelni, mert ez egyszerűen hiányzik a kultúrájukból. Innen erednek a beszédkészség és a megértés hiányosságai. Mivel a körülöttük lévő tárgyakhoz, jelenségekhez fűződő fogalmakat sem ismerik, így legelőször ezeket kell megismertetni velük. A tanulási folyamat csak ezután következhet. Ez igen időigényes feladat, amire a nagyobb létszámú iskolában sem elég idő, sem energia nem juthatott. És ekkor még nem említettem a fegyelmezési problémákat. Az alapítványi iskola létrejötte előtt sok feszültséget okozott az is, hogy a jobb képességű gyerekek nem tudtak haladni, ám a gyengébbeken sem lehetett igazán lendíteni. A képességek szerinti differenciált oktatásnak már láthatóak az eredményei, ezt már az a szülő is elismeri, aki a változásokat leginkább ellenezte.
Uniós pályázatok
A közelmúltban került sor egy angol nyelvi oktatócsomag, a Gumikönyv (Gum Book) bemutató tanítására. A módszert kifejezetten alsó tagozatos cigány gyerekek számára dolgozták ki Cserhalmi Edit és Borogdai Enikő szolnoki pedagógusok. A lényege, hogy először a magyar nyelvi képességeket fejlesztik, ezután térnek át az idegen nyelvre.
– Az önkormányzati iskolába most 392-en járnak, a többség cigány származású. A pedagógiai munka során tekintetbe kell venni a szokások, a családi hagyományok erősségét. A tizenkét-tizenhárom éves lányoknál azon izgulunk, hogy be tudják fejezni az iskolát, hiszen a mindennél fontosabb családi tradíciók miatt ilyenkor ők már eladósorba kerülnek. A fiúkra meg a családfői szerep vár – ad egy kis ízelítőt az élet sűrűjéből Berkes Anna.
Jászladányban szeretnék megelőzni az általános iskolát elvégzettek elkallódását, ezért szakmunkásképző, majd érettségit adó középiskola létesítésén gondolkoznak a hátrányos helyzetű és cigány gyerekek számára.
Uniós pályázatok segítségével tornacsarnokot és úszómedencét terveznek – avat be a terveikbe Dankó István. S hogy reményeiben nincs egyedül, mutatja, hogy a legutóbbi önkormányzati választásokon a választók nyolcvan százaléka voksolt rá.
A rasszizmus imamalma. Van-e út a romák előtt a műveltségen át a társadalomba? – e témát kellett volna kibontania Kóczé Angéla szociológusnak, Radó Péternek, az Oktatáspolitikai Elemzések Központja igazgatójának és Horváth Aladár politikusnak a Védegylet rendezvényén. Ám Horváth Aladár felütésével a hazánkat „elöntő” rasszizmus és kirekesztés kezdte uralni a beszélgetést. Később imamalomszerűen ismételgették az előítéleteket, az elkülönítés bűnét, a pedagógusok felelősségét. Azokról valahogy elfeledkeztek, akik az ország különböző iskoláiban kézen fogják a gyerekeket, küszködnek értük. Szó esett a felzárkóztatást segítő többszörös támogatásról, amit szerintük hol az iskolák, hol az önkormányzatok nyelnek el teljesítmény nélkül. Elhangzott egy utalás arról, hogy a speciális oktatási programokra iszonyúan sok (uniós) pénz lesz. Ez lehetett a kényes pont, mert Horváth Aladár a szokottnál is dühösebbé vált. Egyszerűen stricinek nevezte az oktatási szakembert. A program ezzel lezárult. A hallgatóság között volt két roma fiatalember is. Egyikükről kiderült, egyetemista. Elmenőben megjegyezte: fogalma sincs, mit keresett itt.
