Aki soha nem békélt meg

V i s s z h a n g

Tiszta szívemből tiltakozom az ellen a minősíthetetlenül ocsmány cikk ellen, amely a Magyar Nemzet május 28-i Magazin mellékletében jelent meg Kő András tollából. Olyan színben tüntet fel egy nemzeti hőst, aki hajlandó volt a vérét adni hazájáért, mintha valami saját maga által felfuttatott kis sztárocska lenne. Kétségbe vonja szavait, szűk látókörűnek és makacsnak bélyegzi. Ebből a makacsság igaz. És hála érte Istennek és Gergely bácsinak is, hogy makacsul kiállt az igazság mellett! Hogy az olyan emberek, mint a cikk szerzője, ne tudjanak mindenkit megfertőzni a hazugság mételyével. Bizonyára jobban ismerte Pongrátz Gergelyt, mint én, hiszen cikket is írt róla. De ha Gergely bácsi olyan nagyképű volt, és ünnepelt hős akart lenni, akkor miért érte be egy isten háta mögötti tanyán felhúzott múzeummal és kápolnával?
Hogy ő keltett ellenségeskedést és megosztottságot az ötvenhatosok közt? Ezt csak olyan valaki mondhatja, aki a másik oldalról való. Aki már nem érti ötvenhatot, aki már elfelejtette. És akit nagyon zavar, hogy van még olyan tiszta szívű szabadságharcos, akinek a küzdelme nem ért véget ’56 novemberében, és még emlékszik a bajtársai arcára, akik mellette haltak meg. Pongrátz Gergely élete végéig vállalta a harcot. Ez a harc utóbb még nehezebbé vált, mint 1956-ban. Ebben többen árulták el.
A szerző pedig az élén áll azoknak a rongy embereknek, akik nem érhettek fel az ő emberi magasságához, így életében nem üthették meg. Most, hogy „végre” meghalt, már jó nagyokat tudnak belerúgni!
Gondoltam, hogy Pongrátz Gergely halála után felerősödnek a támadások, hogy végre sikerüljön ötvenhat emlékét teljesen elfelejtetni, és a szocialista forradalom eszméjét elhinteni.
Fülöp Péter, 24 éves főiskolás

Kő András Aki soha nem békélt meg című cikkét elolvasva felháborodtam és megdöbbentem. Ez lenne a Magyar Nemzet nekrológja Pongrátz Gergely emlékére? A nemzeti sajtó zászlóshajójában fanyalgó, dehonesztáló cikk jelenik meg egyik nemzeti hősünkről a temetése előtt egy nappal? Ezúton szeretném tudatni, hogy a cikk megjelenését a jó ízlés és a kegyelet durva megsértésének tartom, és tiltakozásomat fejezem ki.
Nekem és sok honfitársamnak is más a véleménye Pongrátz Gergelyről, mint a cikk szerzőjének. Pongrátz Gergely forradalmár, szabadságharcos, magyar hazafi volt, aki hajlíthatatlanul ragaszkodott az eszméihez, és nem kötött elvtelen kompromisszumot, mint annyi sok, ötvenhatban vele együtt harcoló társa, aki mára „megélhetési forradalmárrá” vált. Lehet, hogy Pongrátz Gergelynek nem volt könnyű természete, lehet, hogy összeférhetetlen, kompromisszumképtelen, akaratos ember volt, és sokakat megbántott. Mindez teljesen lényegtelen, mellékes körülmény annak fényében, amit a társaival együtt tett a magyar szabadságért 1956-ban.
Dr. Bartis Domokos

… a Magyar Nemzet című pártlap egész oldalas, Pongrátz Gergely emlékét gyalázó írásában még azt is sugallja, hogy Pongrátz Gergelyhez képest Medgyessy Péter pozitív közszereplő?! És majdhogynem igazat ad Horn Gyula pribékjeinek, akik 1997 őszén a Hősök terén bilincsbe verték az 1956-os Magyarok Világszövetségének akkori elnökét?! Mit ér Orbán Viktor jelenléte a búcsúztató szentmisén a bazilikában, és mit ér Áder János jelenléte a kiskunmajsai temetésen, ha a Fidesz befolyása alatt álló napilap ezt megengedheti magának? Ha a Magyar Nemzet főszerkesztőjét a hétfői nap még a székében találja, akkor ez azt jelenti, hogy Pongrátz Gergely emlékét temetése napján, az ő hozzájárulásával gyalázták meg.
MVSZ Sajtószolgálat

Ma a Magyar Nemzet egy olyan orgánum, amely a hatalomellenes érzületek hatalom által engedélyezett levezető szelepe (mint a pártállam idején Hofi Géza volt). Szó sincs arról, hogy nemzeti oldal meg ilyenek (a Hír Tv-től sem lehet már sokat várni). Az egypártrendszerű hatalom látszólagos megosztást (MSZP, Fidesz) játszik már több éve, miközben valódi nemzeti oldal a hatalomban (a parlamentben) jelenleg nincs.
Gergely bácsi ember volt, nem szent. Sok-sok hibával, de ezzel együtt a legnagyobb tiszteletet érdemlő jelképe Magyarország utolsó szabadságharcának.
Egy internetes fórumról
Először azt hittem, Bolgár György írta, és véletlenül vagy a „hallgattassék meg a másik fél is” értelmében került a lapba. Nemcsak undorító, de mélyen kegyeletsértő is.
Mészáros Árpád

Cikkük ellen tiltakozunk és mélységes felháborodásunkat fejezzük ki.
1956-os forradalmunk egyik legkiemelkedőbb személyiségét, nemzetünk hősét minősíthetetlenül negatív színben jelenítette meg a gyászszertartás napján, amikor ezrek könnyezve kísérték a Corvin közi főparancsnokot, és neki már nincs lehetősége tiltakozni az írásban megjelentek ellen. Három mondatot kívánunk kiemelni. Az egyik: „Itt helyezik végső nyugalomra azt az embert, akiről mindenkinek volt egy jó és egy rossz mondata.” Visszautasítjuk, csak jó mondatunk volt, van és lesz Pongrátz Gergelyről, hálát adva Istennek, hogy megtartotta számunkra, hogy találkozhattunk, beszélgethettünk vele. A második mondat: „… súlyos egyéniségként érkezett vissza 58 éves korában magyar földre, és súlytalanul halt meg 73 évesen magyar földön”. Számunkra ő jelentette és jelenti ’56 igazságát, a nemzetért, a hazáért harcoló, akár életét is adó nagyszerű embert, szabadságharcost. Ezután is ott leszünk minden október 23-án délután 2 órakor a Corvin közben, ahogy azt eddig is tettük, mély tisztelettel, szeretettel és kegyelettel emlékezve a mi Gergely bácsinkra és valamennyi hősünkre. A harmadik mondat: „Szomorú, de ma már csak a szélsőjobb tűzi zászlajára a nevét.” Van, aki veszi magának a bátorságot, és szélsőjobbnak tekinti Pongrátz Gergely tisztelőit, a többezres gyászoló gyülekezetet és mindazokat, akik számára ő volt 1956 egyik igazi szabadságharcosa. Gyáva és tiszteletlen dolog valakiről a halála után így nyilatkozni, különösen, aki drága nemzetünkért, hazánkért, értünk harcolt a rettenetes túlerővel szemben, életét kockáztatva.
Szomorúan vettük tudomásul, hogy igen kedvelt lapunkban egész oldalt kaphat egy ilyen méltatlan hangú írás. ’56 nem eladó, Pongrátz Gergely emlékét kegyelettel megőrizzük:
Balatonboglári, balatonlellei, szóládi polgári körök és Fábián Sándor (Siófok)

Egyetlen szó sincs a felépült Mátyásföldről, Pongrátz Gergely abban játszott szerepéről, az általa létrehozott, a mai napig egyetlen ötvenhatos múzeumról, a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett csonka tornyú emlékkápolnáról, az ifjúsági táborról. Nem idézi szállóigévé vált vallomását: „Én nem vagyok politikus, én szabadságharcos vagyok!” (Ami mentsége is lehet.) „A forradalom nem eladó!” Az írás „méltató” szavai: „súlytalanul halt meg 73 évesen magyar földön…” A befejezés felér a halottba eresztett gyilkos golyóval. Igen, Pongrátz Gergely nem állt félre. Félreállítottságában is cselekedett. A sajtó szabad. Egy küzdelmes életút értékelhető. Erről a vélemények eltérőek lehetnek. Azonban mindennek megvan a maga ideje. A koporsóhoz kultúránk szerint virágot illik vinni. Nem pedig belerúgni a koporsóba. Pongrátz Gergely halálában is kényelmetlen? A Magyar Nemzet című sajtóterméknek is?
Dr. Kelecsényi Erzsébet


Kedves Olvasóink!
Talán mondani sem kell, hogy nem állt szándékunkban Pongrátz Gergely emlékét megsérteni. A cikk tárgyilagos portréban törekedett felvázolni a megalkuvást nem ismerő embert, akinek lelkében kitörölhetetlenül ragyogott a forradalom emléke. A pokolian nehéz emigrációs évek alatt mindvégig ott élt benne az a huszonnégy esztendős fiatalember, aki a Corvin köz szabadságharcos hőseit vezette, s akinek azt kellett látnia és tapasztalnia, hogy ma már az ötvenhatosok között sincs egység. Mi történt a „felejthetetlen hazaérkezéstől a drámai makacsságig vagy a hajnalig tartó ölelésektől a durva szóváltásig?” – teszi fel a kérdést írásában a szerző. Pongrátz Gergely történelmi személyiség volt, ezért egy róla írt portréban elkerülhetetlen, hogy a magyar történelem máig ható feszültségei is megjelenjenek. Írásunk arra is rá akart mutatni, hogy Pongrátz forradalmári idealizmusa és 1956 hagyománya követendő példa, mégsem foglalta el az őt megillető helyet a magyar történelmi személyiségek panteonjában. Ez pedig fájdalmas. Kő András kompetenciáját a korszakkal foglalkozó könyvei, tanulmányai és kutatásai megkérdőjelezhetetlenné teszik.
Fehér Béla