A kísérlet sikerült

Ma hatvan esztendeje, 1945. július 16-án az Egyesült Államok végrehajtotta első atombomba-kísérletét. Az új-mexikói Alamogordo közelében történt próbarobbantást három héttel követte az első „nyilvános előadás” – augusztus hatodikán Hirosimára, két nappal később az ugyancsak japán Nagaszakira dobtak atombombát a győzelmükben már régóta biztos amerikaiak, több százezer, többnyire polgári lakos halálát okozva.
Ma, hat évtizeddel később ugyanez az Egyesült Államok véres háborút visel Irakban. A háború hivatalos oka, hogy az azóta már megbuktatott Szaddám Huszein rendszere állítólag atomfegyver gyártására készült. Bár azóta kiderült, az egészből semmi nem igaz, a jenki katonák legfőbb szövetségesükkel, Nagy-Britanniával az élen változatlanul ott masíroznak a sivatagban. (A megújult indoklás szerint most az küldetésük oka, hogy demokratikus országot fabrikáljanak Irakból.)
Én ezt az egészet valahogy nem értem. Ki határozhatja meg és milyen alapon, hogy melyik országnak lehet atomfegyvere és melyiknek nem? Az egyenes észjárás szerint senki. De ha mégis lenne ilyen ország, az miért éppen a világ legelső atomhatalma? Ráadásul éppen az az ország, amely – egyedül a világon – már tömeggyilkolt is ezzel a borzalmas bombával…
Milyen alapon tart nálam házkutatást a szomszéd feltételezett csúzlit keresve, amikor ő a sajátjával már a másik szomszéd szemét is kilőtte? Nekem meg nincs is csúzlim…
Aztán ott a nagy csodálkozás, amikor csendőréknél egyszer csak megjelenik a válaszlépés. A terror. Nem Svájcban, nem Svédországban, nem Finnországban. Ők nem szokták kikönyörögni a pofont.
Napokkal London, évekkel Washington és New York után azért ezen a mai évfordulón is el kellene merengeni.