A költő Lorand Gaspar mindenkori hazatérései

Lorand Gaspar francia költő, a Francia Akadémia költői nagydíjának kitüntetettje 1925-ben Marosvásárhelyen született. A nácik 1944-ben lágerbe hurcolták, később élt Jeruzsálemben, majd – mind a mai napig – a francia fővárosban. A Látó című marosvásárhelyi folyóirat közli most a szerző Boldog Arábia és más útijegyzetek címmel napvilágot látott könyvének egyik fejezetét Koros Fekete Sándor fordításában. A Hazatéréseim Erdélybe című esszéfüzérben összekeveredik a múlt meg a jelen, a család szétszóratása, a lágerek – kinek orosz, kinek német jutott –, földjeik elkobzása, menekülésük és a szerző gyerekkori emlékei hegyi pásztorokról, fekete kenyérről, barátokról és szellemi példaképekről, sanda árulókról és mindenkori ködlovagokról.
„Rájöttem, hogy úgy beszélek a székelyekről, mintha mindenkinek tudnia kellene, kik ők, hol élnek és honnan származnak. Mondjuk el rögtön azt, hogy magyarok, a magyar nemzet és nyelvközösség tagjai tizenegy évszázad óta. Az, hogy mindmáig megőrizték nem csak sajátos jegyeiket, de eredeti kultúrájukat is – társadalmi szokásaikat, népművészetüket, építészetüket és irodalmukat –, annak tudható be, hogy mindig is összefüggő, összetartó egészként tekintették magukat a magyar nemzeten belül, és ragaszkodtak megkülönböztető vonásaikhoz…” – mutatja be a székelyeket Gaspar a francia olvasóknak. Értekezik aztán Csoma Sándorról, meg Révai Miklósról, Hunyadi Jánosról és Mátyás királyról meg Aragóniai Beatrixról. Eltűnődik a gyergyói hegyek kies szépségén, a Tisza kanyarulatain, aztán a mohácsi tragédián és a XVII. századi Temesvár eleven életén. Aztán végigsétál utóbbi városon, mely valaha „Európa egyik legszebb és legtisztább városa volt” – és keserűen konstatálja, hogy „az útfelületek, a járdák a pusztulás előrehaladott stádiumában vannak, tele műanyag palackokkal és csikkekkel (azt hiszem, még soha sehol nem láttam ilyen hatalmas mennyiségű cigarettacsikket)”. Tűnődik az erdélyiek életerején: az emberek dolgozni és teremteni kívánnak annak ellenére, hogy örökké hadakozniuk kell sanda előítéletekkel, hivatalokkal és korrupt politikusokkal. Végigsétál szülővárosán, Marosvásárhelyen, de bekukkant Olténiába is, ahol ódon kolostorok között bolyong, majd a franciává lett nagy szobrász, az oltyán születésű Brancusi művének forrásvidékét járja körül a Zsil romantikus völgyében.