A maga által baloldalinak mondott koalíció vezető politikusait, minisztereit már a 2002-es kormányváltás óta kitartóan keressük interjúkérelmeinkkel, ám ilyen-olyan indokokra való hivatkozással kibújnak a lehetőség alól, vagy rosszabb esetben – s ez a jóval gyakoribb – sűrű hallgatás a válasz, azaz semmilyen reagálás nem érkezik leveleinkre. Legutóbb Kóka János gazdasági miniszter szerzett meglepetést lapunk munkatársainak. Úgy tűnt, megtört a jég és kötélnek áll az egyik tárcavezető, ám kiderült, az általa megjelölt időpont mégsem alkalmas, mivel külföldön tartózkodik akkor. Bezzeg nincs pardon, ha ultimátumszerűen kampányvitára hívja ki az ellenzék legjelentősebb politikusát, a protokollt fölrúgva. Az eljárás hasonlít a 22-es csapdájából közismert paradoxonra: ha itt vagyok, nem fogadom, csak akkor, ha nem vagyok itt.
Természetesen nem egy országos napilap önös érdeke, hogy hasábjain a kormányzati elöljárók választ adjanak a tágabb közösséget érintő felvetésekre. Ez a szó legszorosabb értelmében véve – közügy. S bármilyen meglepőnek is tűnhet első hallásra, a mindenkori kormányzatnak elsőrendű érdeke is, feltéve, ha nincs vaj a fején. Számukra ugyanis létkérdéssé válhat, főként a választások idején, hogy a szavazóurnákhoz járuló polgárok milyen képet alkotnak a munkájukról. Hozzátehetjük: a mindennapokban, a kormányprogramok végrehajtásakor is nélkülözhetetlen, hogy társadalmi támogatást szerezzenek. Ez akkor is így van, ha a Magyar Nemzet olvasótáborának zöme nem a mostani kormányerők szimpatizánsaiból áll. A kormányerők így nyíltan deklarálják, hogy nem is tartanak igényt a nem eleve hozzájuk kötődő állampolgárokra. Az idáig pártjaikkal rokonszenvező embereknek pedig szintén rossz a notórius elzárkózás üzenete. A régi bölcsesség szerint: a hallgatás beismerés.
Az előbbiek miatt még sajátságosabb Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnöknek az a bohókás hét végi kijelentése, mely szerint „a nemzeti konzultációból hamis monológ lett… Ahhoz van bátorsága, hogy ha vitára hívják, akkor azt mondja, hogy a parlamentben kell megtenni, azt mondja, hogy a parlament az már régi vacak dolog, ki kell menni az emberekhez.” Ugyanő azt is nehezményezte, hogy Kóka János gazdasági miniszter sebtiben meghirdetett vitainvitációjára nem volt fogékony egyetlen ellenzéki politikus sem. Túl a kormányfő fogalmazásbeli göröngyösségén, állításainak hamisságán, éppen az általa vezetett kabinet – s személyesen saját maga – fázik feltűnően attól, hogy a Magyar Nemzetnek, az ország második legnagyobb példányszámú politikai napilapjának kérdéseire interjú formájában választ adjon.
Csak látszólag paradox módon talán éppen a magukat liberálisként aposztrofáló miniszterek tartanak leginkább a lapunk munkatársaival való hosszabb beszélgetésbe elegyedéstől. Bozóki András, a pár hónapja kulturális miniszterré előlépett liberális értelmiségi rövid idő alatt egészen kitüntetett helyet vívott ki magának e sorban. Akár Guinness-rekordok könyvébe illő módon nem kevesebb mint kilencszer hagyta válasz nélkül kulturális rovatunk udvarias interjúkérő telefaxait, e-mailjeit. E tekintetben is folytatta elődje, az MSZP-s Hiller István kétes értékű tradícióját, hiszen az előző kultúravezető szintúgy nem méltatta válaszra megkereséseinket. Igaz, ő némiképpen karakánabb módon járt el, mivel munkatársunknak már szocialista pártelnökként is kijelentette: a Magyar Nemzetnek nem ad interjút. Az egykori liberális publicista Bozóki a könynyebbik utat választotta: egyáltalán nem reagál küldeményeinkre. Természetesen sem a volt, sem a mostani kulturminiszter nem kakukktojás a kabinetben: más tárcák vezetői – Persányi Miklós környezetvédelmi minisztertől eltekintve – ugyanezt a diszkriminatív gyakorlatot követik. Információink szerint a központi direktívának – hogy stílszerűek legyünk –, ukáznak megfelelően.
Csekély rosszindulattal egy vezető sajtóorgánum magán-, illetve belügyének is lehetne tekinteni a korántsem EU-kompatibilis eljárást, ha nem ütközne a hatályos törvényekbe is. Az államigazgatásról szóló törvény szerint azonban harminc napon belül minden állami szervnek, hivatalnak választ kell adnia a hozzá intézett levélre, beadványra. Tudjuk: a jogszabályok nem ismerete nem mentesít a betartásuk alól.
A kirekesztő magatartás tehát nemcsak etikátlan, sérti az európai normákat, hanem törvénybe ütköző is. A morális alapértékekhez való tudathasadt balliberális viszony ugyanakkor immár állandó eleme a jelenlegi kurzusnak. Emlékezhetünk: az MSZP sietősen rögtönzött kongresszusa a nyilvánosság és a sajtó teljes kizárásával zajlott, még a média számára kijelölt helyiséget is számukra megnyugtató messzeségben alakították ki a helyszínen.
Zártság és belterjesség jellemzi tehát egyre nyilvánvalóbb módon a Gyurcsány-kurzust, s hogy ez a fokozatosan szélesedő közvélemény számára is egyértelművé kezd válni, azt a legkülönbözőbb közvélemény-kutatási adatok és időközi választási eredmények egységesen igazolják vissza.
A jelek szerint ez a csak nevükben baloldali és liberális pártok számára cseppet sem elgondolkodtató, s népszerűségromboló akcióiktól sem tántorítja el őket. Hovatovább a levélregény romantikus műfaját is feleleveníthetnénk modern adaptációban, ha különkommentár nélkül megjelentetnénk hosszú hónapok, évek óta tartó, többnyire egyoldalú, miniszterekkel folytatott levelezésünket. Ennek a folytatásos levélregénynek elemzők, politológusok szerint feltehetően csak a választások fognak véget szakítani.
A diplomáciai képesség tekintetében papíron a külügyi tárcához fűzhetnénk a legtöbb reményt, ám a látszat ez esetben is csal. Diplomáciai berkekben nyílt titok, hogy a minisztérium valódi vezetője továbbra is az előző miniszter, az azóta Brüsszelbe távozott Kovács László. Mint ismeretes, az MSZP egykori elnökének bár adóügyi EU-biztosként sokszor meggyűlik a baja az angol nyelvvel, ám a Bem téri szaktárcával való kapcsolattartásban kevesebb kommunikációs akadályt kell leküzdenie. Interjúkérő küldeményeinkre már az ő minisztersége idején sem igen érkezett válasz, s utóda, Somogyi Ferenc óvakodott megtörni ezt a hagyományt. Azt, hogy a politikai másságot nem hajlandók tolerálni, tárgyiasultabb formában is kifejezésre juttatják. Elenyésző ellenpéldától eltekintve, felrúgva a legelemibb európai sajtóprotokollt, a Magyar Nemzet külpolitikai rovata – a kormánypárti sajtóorgánumoktól eltérően – nem kap meghívást a külföldi utakra a kormánydelegációk mellé. Somogyi Ferencnek pedig igazán lenne miről nyilatkoznia, hiszen – mint legutóbbi interjúkérelmünkben megfogalmaztuk – az Európai Unió válsága és az azzal kapcsolatos magyar álláspont kiemelt társadalmi érdeklődésre tarthat számot. Ne prejudikáljunk, még az is lehet, hogy a külügyminiszter mégiscsak beadja a derekát, ám különösebb illúzióink nem lehetnek. Ha maga a kormány feje, Gyurcsány Ferenc sem hajlandó kitenni magát a lapunk kérdései okozta kellemetlenségeknek, miért cselekednék ezt a beosztottai? Pedig lenne bőven mit kérdezni például Magyar Bálint oktatási minisztertől is, így az érettségibotrányok tájékán, no meg azt követően, hogy – bár verbálisan mindig a politikamentes iskola mellett szólalt fel az SZDSZ-es politikus – mégis Gyurcsány ajánlásával „fémjelzett” levelet kaptak a végzettek. Ugyanígy sűrű, beszédes a hallgatás az olyan alig észrevehető, vastag csöndbe burkolózó tárcáknál is, mint a munkaügyi. Csizmár Gábor miniszter nem reagál megkereséseinkre, holott igazán érdekes lenne megtudni, a munkanélküliségi mutatók miként tudnak ilyen lendületesen romlani. Ugyanilyen „láthatatlan ember” Petrétei József az igazságügyi tárca élén. Olyannyira keveset szerepel, hogy az emberek még a nevét is alig ismerik, s feltehetően túlzott szerénysége számlájára írandó, hogy válaszra sem méltatja lapunk munkatársát. Így aztán egy sor fontos, jogszabályalkotással kapcsolatos felvetés megválaszolatlan marad, mint például az, hol tart a Btk. új drogszabályainak kidolgozása vagy mikorra várható a gyűlöletbeszéd tilalmának törvénybe foglalása az uniós és alkotmánybírósági kívánalmak figyelembevételével.
Az, hogy a földművelésügyi, a pénzügyi vagy a belügyi tárca vezetője nem ad magáról életjelt, ha megkeressük, a balliberális koalíció regnálása alatt szinte a kabinet frivol etikettjének integráns részévé vált. De hogy maga az esélyegyenlőségi miniszter, Göncz Kinga sem adja meg magának az esélyt, hogy olvasótáborunk számára üzeneteket közvetítsen, az már a komikum határait lépi át. Habár az is lehet, hogy – ismerve a kormány lassú reflexeit – május 11-én postázott udvarias levelünket még nem volt ideje elolvasni. Ugyanígy járhatott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is, hiszen ki merné feltételezni, hogy egy ennyire úgymond férfias tárca vezetőjének inába szállhat a bátorsága a polgári újságírókkal való esetleges találkozástól?
A kormányzat makacs hallgatása, elzárkózása azt a képzetet kelti a közvéleményben, mintha a kabinet folyamatosan házon kívül lenne. Kormánypárti médiumoknak bőséggel adnak viszont interjúkat, ám a választópolgárok túlnyomó részében mégis megfogalmazódhat: nem a jólét nagy, hanem az arcuk. Ezt a nagy mellényt pedig sem a pénzügyi-gazdasági adatok, sem pedig a nemzetközi szervezetek vészjelzései nem indokolják. A Rákosi-rendszerből túlontúl ismerős metódus kései virágzásának lehetünk tanúi, mely szerint aki nincs velünk, az ellenünk van. Eleve kudarcra ítélt sajtópolitikájukkal nem hajlandók tudomást venni Magyarország nagyobbik feléről. Márpedig a történelemből tudjuk, kamikazeakcióra csupán egyszer lehet vállalkozni.
Fidesz
Kocsis Máté Magyar Péter legújabb pózolásáról: Mennyi fiatalkori frusztráció kell egy ilyen képhez?
