Amikor a nyolcvanas évek közepén Amerikában feltűntek az együttesen „brad pack”, „kölyökfalka” néven ismertté lett huszonéves írók (Jay McInerney, Tama Janowitz, Bret Easton Ellis, Mark Lindquist), nemcsak az történt, hogy elindult egy új, ígéretes, sajátos szemléletű generáció – később a kanadai Douglas Coupland 1990-ben megjelent Generation X című regénye nyomán „X nemzedék”-nek nevezték őket –, de egyszerre váratlan és hangos közönségsikert is arattak. Volt olvasó, aki New Yorkból Bostonba repült csak azért, hogy hozzájusson nevezettek könyveihez, hiszen az előbbi városban napok alatt elfogytak a művek. Az ilyen látványos indulás általában kiváltja a szakma értetlenkedését, irigységét is. Nem volt ez másként velük sem, bírálták őket elegen. Ugyanakkor bizonyos: rátaláltak valamire, ami a környezetükben, az olvasóikban is ott lappangott.
Ezek az írók és műveik világhírűek lettek. Hogy mi volt a titkuk? Újra a nagyváros, a nagyvárosi létezés lett regényeik központi témája; másrészt a saját korosztályuk, a jóléti világ fiataljainak a márkák, divatos helyek, bulik, alkohol, drog, szex koordináta-rendszerében zajló felszínes, romantikátlan és deszakralizált életét rajzolták meg kivételes erővel. Műveiket sok nyelvre fordították le, nagy súlyuk van a magyar piacon is.
A „kölyökfalka” indulásakor egybehangzó vélemény volt, hogy közülük Jay McInerney a legtehetségesebb, „új Fitzgeraldnak” titulálta az amerikai kritika. A sok közös vonás ellenére is más hangon szólt, mint a többiek, sokkal többet őrzött meg az amerikai irodalmi hagyományokból. Kivétel ezalól az Életem története című, 1988-ban megjelent regény, amely most látott napvilágot magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában.
A mű Alison Poole monológja. Alison húszéves, Manhattanben él. Gazdag, anyjától külön élő, fiatal szeretőit váltogató apja fizeti a lakbérét és a színésziskola költségét, ahol a lány tanul. A történet kezdetén nem érkezik meg a várva várt csekk, Alison éppen a fiújával is szakított, szóval eléggé ki van akadva. S rohanás kezdődik buliból buliba: alkohollal, droggal és válogatás nélküli szexszel tuningolt ámokfutás. A lány összeismerkedik Deannel, a harmincas évei elején járó brókerrel, de természetesen a közeg, amelyben Alison és barátnői élnek, nem kedvez a szerelemnek. Nem csoda, hogy Dean, aki Alison szavaival „romantikus, ami épp csak egy másik szó a dilisre”, miután megmerítkezik az „életben”, rövid úton visszamenekül addigi kiszámítható világába, Alison pedig elérkezik arra a helyre, ahová ez az út vezet: a pszichiátriára. S ott nyugtatókkal átitatva, az emlékek között bóklászva szeretne úgy gondolni véglegesen kisiklott életére, mint egy álomra. „Lehet, hogy csomó mindent csak álmodtam. Mindenfélét, amiről azt hittem, hogy megtörtént az életemben. Amiről azt hittem, hogy megtettem. Amiket megtettek velem. Hát nem csodálatos lenne? Szeretném azt gondolni, hogy ennek az egésznek a kilencven százaléka csak álom volt.”
Az Életem története afféle programregény, mintegy válaszul írta McInerney a közte és a Bret Easton Ellis közötti versengésben, amikor utóbbi egy interjúban azt nyilatkozta, hogy vele ellentétben McInerney javíthatatlanul szereti a szereplőit, nem tud tőlük kellő távolságot tartani. Mégis e könyve jelent meg a legtöbb kiadásban, s ennek szereplője vált a nyolcvanas évek Amerikájának ikonjává. Szoktunk fanyalogni az amerikai irodalom kapcsán, ám ez a mű is élő, pezsgő irodalmat mutat, amely után mi csak vágyakozhatunk.
(Jay McInerney: Életem története. Ford.: M. Nagy Miklós. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005. Ára: 1800 forint)
szén monoxid
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy embert
