Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.
Erre azért nem számítottunk.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

„A csajt csak megnyomorítottam” – együtt standolt a Humanistákkal Gér Mihály, egy fiatal halálra gázolásán élcelődő párbeszédes politikus.

A képviselőt azért szankcionálták, mert egy szeptemberi bizottsági ülésen előzetes bejelentés nélkül emelt fel egy képet felszólalása közben.

A Párbeszéd az a „párt”, amelyik akkor is szét tud szakadni, ha csak egy tagja van – írta a publicista.

Dobrev Klára mellett Magyar Péter sem akart lemaradni az LMBTQ-propagandában.

A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.

A szakértők szerint a momentumosokat bekebelezheti Magyar Péter.

Egymástól vehetnek el szavazatot a roncsellenzék képviselői.

Jóval kisebb volumenű ügyekben azonnal együtt jajveszékelnek, most a néma leventét játsszák.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A gáz- és áramkedvezményekből otthononként egyféle igényelhető.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.