Álmomban jött elő

A l á m e r ü l t A t l a n t i s z o m

Rossz alvó vagyok. Ezért mindenkit irigylek, aki jó alvó, hisz ők tudnak álmodni. Mert nekem már az sem megy. És ez nagyon hiányzik. De tegnap valami történhetett, mert álom jött a szememre, bár nem a legjobb, de álom volt. Visszaálmodott múlt – közelmúlt. Szarajevóban jártam, ott, ahol a nyáron. Ha már ott voltam, feltett szándékomban állt felkeresni azt a helyet, ahol Ferenc Ferdinándot lelőtték. Az emlékezetes helyet tábla jelöli, s a márványtáblán olvasható szöveg Gavrilo Princip dicsőségét hirdeti.
A dualizmus, a Monarchia az első világháborúval ért véget, amelynek kezdete, pontosabban a casus belli jól ismert: 1914. június 28-án, a boszniai hadgyakorlatokon tett látogatásuk alkalmával Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és hitvesét. A Monarchia uralkodó körei türelmetlen diadallal gyászoltak. „A sokáig gunyorosan bújócskázó sors, íme, kegyesen felkínálta az alkalmat: a politikailag és erkölcsileg igazolt casus bellit – írja Hanák Péter történész. – A trónörökös véres zubbonyának minden képeslapon lenyomtatott fényképe, a Halley-üstökös megjelenése, a kávéházban felszedett bizalmas értesülések, a templomokban elsuttogott csodás jelek sokakban babonás rémületet, rossz előérzetet keltettek.”
Ebben az évben gondtalan, táncos jókedvvel ünnepelték július végén a hagyományos Anna-bált a fővárosban és a nyaralóhelyeken. „Balatonfüreden a színes lampionok alatt hiánytalanul összejött a megszokott jobb közönség. Széles abroncsszoknyák, fehér és rózsaszín tüllruhák, strucctollas kalapok, vakító ingmellények, égkék és sötétbarna dolmányok, aranypaszományos atillák, tiszti csákók színes forgataga hullámzott a Horváth-házban s a kúrszalon dísztermében. Szívderítő párok keringőztek. Az Anna-bálban forogtak a k. u. k. uniformisok, az öblös harangszoknyák, még egyszer, mielőtt örökre elmerültek volna özönvíz előtti békebeli világukkal együtt, önfeledten, színpompás, örvénylő kavalkádban, kivilágos-kivirradtig.”
Észre sem vették, hogy hajnalra az alkony árnyai keltek fel előttük. Ez az árny valós volt, sőt rémes, mivel másodnap, július 28-án a Belgrádban átadott hadüzenettel kitört az első világháború.
Amikor ott jártam, hűvös, esős, ködös volt az idő, pedig júliust mutatott a naptár. Azon az úton haladtam, amelyen a trónörökös, és ott álltam meg fényképezni, ahol a menet annak idején befordult a hídról. A felvétel elkészítésével várnom kellett, mert egy leány és egy fiú fényképezgette egymást, majd a kezembe adták a gépet, hogy mindkettőjükről készüljön közös kép. Ezután persze hogy megkérdeztem, hova valók. A fiú angol volt, a leány finn. – És te? – Én magyar, mondtam, és ezen mindhárman elnevettük magunkat. Nevettünk, mert magyarázkodni itt nem kellett, s nem is lehetett.
Aznap felébredés után is folyton a szarajevói emlékek tolultak elém. Nem véletlen, hisz egyetlen nap alatt az itteniek annyi borzalmat meséltek a háborúról, amennyit felfogni is nehéz, de feldolgozni még nehezebb volt. Úgy tűnik, máig őrzöm. Ott is, itthon is, most is az jut eszembe folyton, hogy ez a város olyan hely – mert olyan helyen van? –, ahol az élet értelme és a világ értelmetlensége ad egymásnak randevút, de ennek soha nem szerelem, hanem mindig háború a vége.