Bizonytalan iraki kivonulás

2005. 07. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hála az iraki háborút ellenző többségi nyugati közvélemény érdeklődésének, nagy figyelem övezte azt a minap kiszivárogtatott brit védelmi minisztériumi feljegyzést, amely a megszálló csapatok létszámának csökkentésére irányuló szándékot fejezi ki. Az időről időre felmerülő téma népszerűsége alighanem az emberek az irányú reményét fejezi ki, hogy mielőbb véget kellene vetni a véres és költséges áldozatvállalásnak – vélik szakértők, akik ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a vonatkozó brit, illetve amerikai iratok többsége valójában nem jelent radikális politikaváltást.
A brit sajtóba vasárnap kiszivárgott feljegyzés a washingtoni és londoni kormányok optimista reményeit tükrözi, amelyek szerint a jövő év derekára a brit megszállók létszámát 8500-ról 3000 főre, míg az amerikaiakét 176 ezerről 60 ezer főre csökkenthetik. Az irat hitelességét annak láttamozója, John Reid védelmi miniszter is megerősítette. A brit hadsereg a tervek szerint októberben két rábízott tartományt, míg jövő áprilisban még kettőt adna át a felfejlődő iraki erőknek. Az amerikaiak nem adnák át a jelenleg általuk ellenőrzött legveszélyesebb régiókat, de folyamatosan és jelentős mértékben csökkentenék létszámukat, lassanként irányító, tanácsadó szerepkörbe visszavonulva. Hogy a feljegyzésben megfogalmazott adatok valóban csak reményeket tükröznek, arra maga a szöveg is tartalmaz utalásokat: eszerint míg a Pentagon és a térségért felelős központi parancsnokság szorgalmazza a kivonásokat, az Irakban szolgáló parancsnokok ellenzik azt.
Korábban már számos terv és elemzés szivárgott ki a Pentagonból az iraki csapatcsökkentésekkel kapcsolatban. A számok és a tervezett ütemezés nagymértékű eltéréseket mutatott, mígnem maga Donald Rumsfeld védelmi miniszter jelezte, hogy az amerikai csapatok akár 2012-ig is Irakban maradhatnak. Bármi legyen is igaz a különböző hírekből, egy biztos: az Irakban állomásozókat kevesebb bázisra vonják össze, hogy csökkentsék sebezhetőségüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.