Bosszútól tartanak a mozlimok

Kétperces néma főhajtással emlékeztek világszerte a londoni merényletsorozat áldozataira. A brit hatóságok gőzerővel folytatják a vélelmezett felbujtó azonosítását. Időközben érezhetően nőtt a feszültség Nagy-Britanniában, könnyen megeshet, hogy egyesek a mozlim kisebbségen próbálják megtorolni a terrorcselekményt.

2005. 07. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerte a nagyvilágban kétperces néma főhajtással emlékeztek az emberek a londoni merényletsorozat áldozataira. Ken Livingstone londoni polgármester előzőleg arra kérte a londoniakat, hogy a megemlékezés idejére jöjjenek ki az üzletekből és munkahelyükről, és a szabad ég alatt fejezzék ki együttérzésüket az áldozatokkal.
London immáron hivatalosan is az al-Kaidához tartozó szervezetnek tulajdonítja a merényleteket. A brit miniszterelnöki hivatal csütörtöki közleménye tartalmazza az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által az utóbbi tizenkét évben elkövetett terrorcselekményeket.
A hatóságok azt gyanítják, hogy életben van az ötödik, állítólag jamaicai származású terrorista, akit a lutoni pályaudvar ipari kamerája a Londonba induló négy merénylő mellett rögzített. Félő, hogy – akár egyedül, akár ismeretlen társaival – újabb merényletre készül. A fővárosi metróközlekedést még mindig érinti a múlt heti akció, hiszen a vonalak egy részén még mindig nem járnak a szerelvények. A King’s Cross pályaudvart naponta használó százezrek azzal a tudattal sietnek vonataikhoz, hogy harminc méterrel alattuk még mindig holttestek után kutatnak a felrobbantott kocsi roncsai közül. A főváros élete ennek ellenére nagyjából visszatért a normális kerékvágásba, bár feltűnő a szokásosnál sokkal erősebb rendőri jelenlét a legforgalmasabb pontokon. A metró utasai gyanakvással tekintenek minden látszólag gazdátlan csomagra. Londonban eddig nem volt nyoma annak, hogy a lakosság általában ellenszenvet vagy gyanakvást érezne nyilvánvalóan pakisztáni származású járókelőkkel vagy utasokkal szemben.
Ezzel szemben az ország északi részén – például Bradfordban, ahol mindig is volt feszültség ázsiaiak és fehérek között – ugyanez nem mondható el. Arrafelé érezhető, hogy Nagy-Britannia mintegy másfél milliósra becsült mozlim kisebbsége tart valamilyen megtorlástól, de legalábbis attól, hogy a többség gyanakodva tekint közösségük fiatal férfi tagjaira. A visszatérő vád szerint róluk feltételezik a leginkább, hogy közük van a terrorakciót végrehajtó tettesekhez.



Szaúdi finanszírozás? Stuart Levey amerikai pénzügyi államtitkár szerint a gazdag szaúdiak továbbra is jelentős mértékben hozzájárulnak az iszlám szélsőségesek finanszírozásához annak ellenére, hogy a királyság jelentős erőfeszítéseket tesz a pénzelési csatornák felszámolása érdekében. Amerikai vezetők azt is közölték, hogy aggasztónak találják három, világszerte tevékenykedő szaúd-arábiai jótékonysági alapítvány működését. A rijádi kormány bejelentette, hogy bizottságot hoz létre a karitatív szervezetek ellenőrzésére, de Washingtonban bizonyítékát szeretnék látni annak, hogy a tervezett intézkedések valóban hatályba léptek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.