Brit képmutatás

Talán vannak, akik emlékeznek, hogy annak idején Moszkvában azért nem lehetett borjúhúst kapni, mert nem volt rá igény. Ezt piackutatók állapították meg, miután megfigyelték, hogy a boltokban ezt a fajta árut senki sem keresi. Most valami hasonlónak vagyunk tanúi az Európai Unióban. A soros elnökséget adó briteknek az e heti Ecofin (pénzügyminiszterek tanácsa) elé került javaslata szerint a 2006-os költségvetési évben a kutatásra szánt összeget a bizottság által javasolthoz képest 429 millió euróval kell csökkenteni, mert nincs, aki a pénzt felhasználja.
A bizottság költségvetéssel foglalkozó főigazgatóságának szóvivője, Ewa Hedlund a brit elnökséget azzal vádolja: „Retorikájuk nem felel meg a valóságnak… amíg egy-egy fórumon valóban arról szónokolnak, amit ténylegesen tennünk kell (ti. a kutatások előtérbe helyezését), amikor a gyakorlati teendőkre kerül a sor, e szándék tovatűnik.” A brit elnökség eléggé dühösen reagált a megjegyzésre. Mint szóvivőjük rámutatott, az elnökség javaslata az Európai Tanács egészének (és nem csak a briteknek) a véleményét fejezi ki.
Az történt ugyanis, hogy a bizottság 2005-ben az előirányzottnál 138 millió euróval kevesebbet költött kutatásra, 2006-ra viszont a korábbi előirányzat 22 százalékos növelését kérték, míg a brit elnökség csak 12 százalékkal akarja növelni a költségvetési ráfordításokat. „Ha majd ezt képesek lesznek elkölteni, akkor kapnak többet” – tette hozzá a brit elnökség szóvivője.
Mindezt annak tükrében lehet értékelni, hogy az Európai Unió 2007–2013-ra vonatkozó költségvetése úgy csökken, ahogy közeledünk annak megvalósítása felé. A bizottság 2004 júliusában benyújtott javaslata még 1025 milliárd euróról szólt, ezt a luxemburgi elnökség 1000 milliárdra módosította, most a brit elnökség 875 milliárdot javasol, míg a nettó befizető „hatok klubja” (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria, Hollandia és Svédország) 815 milliárd mellett tört lándzsát.
Sokan azt mondják, hogy a nemzeti önzés kerekedik felül ezekben az alkudozásokban. Erről azonban szó sincs, a vitatott összegek ugyanis a GNI, a nemzeti összbevétel tized vagy század százalékait teszik ki, nemzetgazdasági szinten nem érzékelhetők, mélyen a GNI-számítás statisztikai hibahatára alá esnek. Itt sokkal inkább Európa jelenlegi vezetőinek rövidlátásáról van szó. Egy még 1977-ben készült jelentés, a MacDougall-riport, az unió jelenlegi integrációs fokán a GNI két, két és fél százalékát tartotta szükségesnek az EU költségvetése számára. Ezzel szemben a jelenlegi büdzsé nemcsak hogy ennek mintegy a fele, de ráadásul csökkenő tendenciájú. A baj nem a források elégtelenségével, hanem a koncepciótlansággal van. Igazságtalanság lenne csak a briteket vádolni képmutatással, a szavak és a tettek közötti szakadék más politikusok esetében is nyilvánvaló, és talán ez lehet az egyik oka annak, hogy az európaiak vonakodnak jóváhagyni a jelenlegi politikai elit hatalmát bebetonozó alkotmányt.