Mintaszerű nemzetközi együttműködés! – hangoztatta 2004 októberében Udo Nagel, Hamburg belügyi szenátora. Elégedettségének oka: Németországban első alkalommal vettek őrizetbe terrorizmus gyanújával vádolt személyt az európai elfogatási parancs alapján. Mamoun Darkazanli megbilincselve vonult be hanzavárosi vizsgálati fogdájába.
„Mindenki pofont kapott – a parlament, a szövetségi tanács meg a kormány!” – gúnyolódott 2005 júliusában Hans Christian Stöbele, a Zöldek képviselője. A káröröm magyarázata: az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az EU jogintézményét. A fotóriporterektől körülvett Mamoun Darkazanli nyugodt léptekkel elhagyta a fogdát, taxiba ült és elhajtatott.
A két esemény között eltelt időszak izgalmas kérdéssel foglalkoztatta a jogtudorokat: átültethető-e a gyakorlatba az az európai letartóztatási parancs, amelyet az állam- és kormányfők 2001 decemberében lezajlott csúcskonferenciájukon fogadtak el abban a reményben, hogy ezzel sikerült leegyszerűsíteni az országok közötti kiadatási eljárást, hatásosabbá tenni a nemzetközi terrorizmus képviselői ellen folytatott harcot.
A német alkotmánybíróság nem tette magáévá Brüsszel döntését, és a szíriai származású, de német útlevéllel is rendelkező fogoly, akit a spanyol igazságszolgáltatás akar felelősségre vonni, egyelőre szabadlábon várhatja ügye további alakulását, kellemesen töltve idejét német neje társaságában.
A Karlsruhéban született határozat aligha ábrándított ki valakit jobban, mint a kemény módszereiről ismert spanyol vizsgálóbírót, Baltasar Garzont, hiszen ő már 2002-ben vádat emelt az export–import üzletekkel foglalkozó Darkazanli ellen. Az iszlám terroristákat érintő nyomozás során Madridban ismételten elhangzott a kijelentés: „A nyomok Németországba vezetnek!”
A vizsgálatok eredményei Garzont arra a meggyőződésre juttatták, hogy a spanyolországi al-Kaida-hálózat szálait Németországban „szőtték”. Garzon eddigi legnagyobb sikerét azzal aratta, hogy felszámolt egy al-Kaida-sejtet, és elfogta annak vezetőjét, a Szíriában született, spanyol állampolgár Imad Eddin Barakat Yakast – alias „Abu Dahdah”-ot –, aki azóta börtönben ül. Vele kapcsolatosan a spanyol rendőrség egyik szóvivője rámutatott arra, hogy amikor Darkazanli Spanyolországba látogatott, akkor rendre a horogra akadt terroristánál szállt meg. Kettejükkel szemben felmerült az a gyanú is, hogy oroszlánrészt vállaltak a 2001. szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban elkövetett repülőgép-merényletek előkészítésében. Ezzel kapcsolatosan egyre több részletet látnak már tisztán a nyomozók. Tudni vélik például, hogy a szeptember 11-i merénylet előtt két hónappal Tarragonában terrorista-csúcstalálkozóra került sor. Ezen részt vett a Hamburgból érkezett Mohammed Atta – az egyik öngyilkos pilóta – és a merénylet főrendezőjének számító Ramzi Binalshibh is.
Abban az időben Spanyolország elsődlegesen az Európában kiépített terrorszervezet visszavonulási bázisának számított. Azóta a helyzet alapjaiban változott. A madridi vasúthálózat ellen elkövetett, százkilencvenegy halálos áldozatot követelő merénylet után az Ibériai-félsziget ezen része az iszlám szélsőségesek operációs főhadiszállásává alakult át.
A németországi Mamoun Darkazanlira előbb az amerikaiak figyeltek fel. A kenyai és tanzániai USA-nagykövetségek elleni bombamerényletekben részt vett és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Wadi al-Hage iratai között olyan névjegyre találtak, amelyen üzleti címként hamburgi telefon- meg telexszám szerepelt – Darkazanli cégének a számai. A nyomozók következtetése: Al-Hage Oszama bin Laden bizalmasai közé tartozott, tehát Darkazanlit is ebbe a vezető rétegbe kell sorolni.
Washingtoni megítélés szerint aktív részese volt a szaúd-arábiai nemzeti gárda ellen Rijádban 1996-ban elkövetett támadásnak. 1998-tól kezdve Darkazanli telefonbeszélgetéseit lehallgatták, 2002-től zárolták bankszámláit az USA-ban. A Chicago Tribune értesülései szerint a CIA kísérletet tett arra is, hogy beszervezze. Ezzel párhuzamosan már a német biztonsági szervek is szemmel tartották. Megfigyeléseikből tudjuk, hogy állandó látogatója volt a hamburgi al-Quds mecsetnek, ahol ismételten a helyi terrorsejt tagjaival találkozott, azokkal barátkozott.
A leghatározottabban azonban a spanyolok igyekeztek felderíteni a ma negyvenhat esztendős Darkazanli aktivitását. Az egykori chilei diktátort, Augusto Pinochetet felelősségre vonó Baltasar Garzon szerint a hamburgi üzletember az al-Kaida legjelentősebb logisztikai és pénzügyi támogatójának mondható, felelős a Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Németországban működő szervezetek munkájáért. Bin Laden vagyonát ő kezeli Európában, hajót vásárolt a számára, és személyes kapcsolatban állt három terroristával, akik a Világkereskedelmi Központ elleni repülőgép-merénylet során életüket vesztették. Madrid tehát nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki kézre kerítésére és kiszolgáltatását követelte. Darkanzanlit mint a terrorhálózat egyik kulcsfiguráját – a Spanyolországban kiadott EU-elfogatóparancs alapján – letartóztatták. Sőt, a hamburgi fellebbviteli bíróság egyetértésével már megtették az előkészületeket, hogy feltegyék a Madridba induló gépre, amikor – ügyvédei közbenjárására – az alkotmánybíróság meggátolta és elhalasztotta kiadatását mindaddig, amíg annak jogosságát nem vizsgálta felül. A német igazságszolgáltatás legfelsőbb grémiuma az alaptörvény 16. paragrafusának alapján vette magához az ügyet: „Német állampolgár nem adható ki külföldi államnak!”
Karlsruhéban azt sem felejtették el, hogy milyen nehézségeket okozott a bíróságnak a „kölni kalifa” Metin Kaplan, akit csak hosszú évekig tartó, kínos-keserves csatározás után sikerült kiadni, miután letöltötte négyévi börtönbüntetését gyilkosságra való felbujtás miatt. Védőügyvédei rendre sikerrel azzal érveltek, hogy Isztambulban nem számíthat a nyugati követelményeknek megfelelő pervitelre.
A német jog specialistáit kezdettől fogva zavarta, hogy az európai elfogatóparancs listáján harminckét bűntettet soroltak fel, közöttük számtalan olyan kihágást, amelyért Németországban legfeljebb pénzbírság jár. Ha viszont valamelyik másik EU-országban ugyanezt a tettet szabadságvesztéssel sújtják, akkor a német állampolgár csak akkor kerülheti el a számára súlyos ítéletet, ha a hazai törvényhozás szerint nem követett el bűntettet. A bíróságok felelőssége tehát alapos elemzésre késztette a testületeket. Darkazanli ügye a „vörös talárosok” szemében az új jogintézmény szakítópróbájának számított. Végül arra a véleményre jutottak, hogy a parlamentnek módosítania kell azt a jogszabályt, amely azután biztosítja az európai elfogatóparancs beillesztését a hazai jogrendszerbe. Szerintük a törvényhozó szervek (Bundestag, Bundesrat) nem gondoskodtak minden olyan eszközről, amely a kiadatásra váró német polgárok védelmét szolgálná.
Röviddel a Karlsruhéban született határozat után politikai vita és szócsata robbant ki Németországban. Brigitte Zypries szövetségi igazságügy-miniszter bejelentette, a kifogásolt törvényt belátható időn belül átdolgozzák. „A most született döntés visszaesést jelent a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott küzdelemben” – hangoztatta a miniszter asszony. Magyarázkodásként elmondotta, a kabinet nem számított arra, hogy az alkotmánybíróság az EU-törvényt hatályon kívül helyezi, mindössze annak esetleges átalakítását várta. Ígéretet tett arra, hogy két hónapon belül új törvénytervezetet terjeszt majd be. Kétséges azonban, hogy erre a lépésre sor kerül. A szeptember 18-ra tervezett, előre hozott parlamenti választás során ugyanis a szociáldemokrata–Zöldek-koalíciónak kevés esélye mutatkozik arra, hogy a Schröder-kormány egy újabb terminusra bizalmat kapjon. Erre utalt a szintén SPD-politikus Dieter Wiefelspütz: „A törvény megváltoztatására a választások előtt semmilyen körülmények között sem kerül sor!”
Sabine Leutheusser-Schnarrenberger, a liberális FDP egykori igazság-ügy-minisztere pártja kételyeire utalt: „Kezdettől fogva kétséges volt számomra az európai elfogatási parancs átültetése, egyszerűen azért, mert az érintett német polgároknak nem nyújtott kielégítő jogvédelmet!” A kereszténydemokrata ellenzék nevében Wolfgang Bosbach – a CDU parlamenti frakciójának helyettes elnöke – ugyanakkor felszólította a Bundestagot, hogy a jövőben magabiztosabban járjon el az európai jogokkal és végezze feladatát a brüsszeli rendelkezések átvételénél a hazai jogrendszerbe. Az EU-bizottság időközben felkérte Berlint, a lehető leggyorsabban gondoskodjon az európai elfogatóparancs érvényesítését garantáló megfelelő törvényről!
A sajtó széles teret biztosított a témának és az alkotmánybíróság elé került ügyet a német törvényhozás tesztjének tartja. Egyben kiemeli, hogy a terrorizmussal szemben Európának jól működő bűnüldözési rendszerre lesz szüksége, de nem olyan áron, amely figyelmen kívül hagyja a polgárok védelmét biztosító jogokat.
Három felnőtt és egy gyermek halt meg az M1-es autópályán történt brutális balesetben
