Tizennyolc évvel az alapítás után, 2005. április 7-én az MDF hét alapító atyja, köztük Kiss Gy. Csaba közzétették az Új lakiteleki nyilatkozatot. Miért érezték szükségét annak, hogy a nagy nyilvánossághoz forduljanak?
– Mielőtt válaszolnék, engedjen meg egy megjegyzést. Annyian nevezik magukat a fórum alapítóinak, én nem szeretem ezt a devalválódott kifejezést. 1987 tavaszán hét személy kezdte el a lakiteleki találkozó megszervezését, ezek egyike voltam én. Az új nyilatkozat közzétételére azért volt szükség, mert úgy láttuk, hogy az ország mentális és gazdasági helyzete megint mélypontra került. Rosszabbodott az emberek közérzete, és hihetetlen módon megnőtt a szegénység, ezért erkölcsi kötelességünk volt a nyilatkozat megtétele. Napi politikai vonatkozása pedig annyi volt, hogy a jelenlegi Magyar Demokrata Fórum nem hozható közös nevezőre azokkal az értékekkel, politikai törekvésekkel, amelyek jegyében mi elkezdtük tevékenységünket.
– Beszéljünk a rendszerváltásról: alkalmazható egyáltalán ez a fogalom a történtekre?
– Rossz a szóhasználat. Nem lehet azt gondolni, hogy a kommunista diktatúra – amely Magyarországon együtt járt egy idegen katonai erő jelenlétével, megszállásával – a szavak szintjén egy gyékényre kerülhetne a kommunista diktatúrát követő demokratikus politikai rendszerrel. A rendszerváltás, a rendszerváltoztatás kifejezéssel azt sugalljuk, hogy volt előtte is egy rendszer, meg utána is következett egy rendszer. Ám óriási szakadék van a két „rendszer” között. Mert ami előtte volt, az a huszadik századi történelem borzalmas totalitárius diktatúrájának egyik változata, a kommunista változat. Az is kérdés, hogy miként nevezzük a Rákosi- és a Kádár-korszakot Magyarország történetében 1947-től 1989-ig. Egyértelműen totalitárius kommunista diktatúrák voltak, még lágyabb, szétporladó szakaszukban is. Ennek a lebontásáról, gyökeres megváltoztatásáról volt szó. Sajnos a magyarországi nyelvhasználat megengedő, összemosó. Egy európai, demokratikus szellemben gondolkodó ember gyökeresen elhatárolja magát a rasszizmus minden válfajától, és ugyanezt teszi, amikor a totalitárius diktatúra bármelyik változatáról van szó.
– Ez viszont nem történt meg…
– Nem, egyértelmű formában nem történt meg. Éppen ezért kicsit szégyenkezem cseh és szlovák barátaim előtt. Például a Szlovák Nemzeti Tanács 1993-ban olyan törvényt hozott, a 198. számú törvényt, amelyik kimondta a kommunista rendszer törvényellenességét, bűnös mivoltát. Magyarországon ez az elhatárolódás nem történt meg. Hogy 1989-ig bűnös, népellenes, emberiségellenes diktatúrában éltünk, azt nem szögezte le a törvényhozás, és nem került be az emberek tudatába. Nem található meg a tankönyvekben, nem beszélnek erről a médiában sem. Tehát megint félhazugságokkal léptünk be az új körülmények közé. Persze ebben benne van az is, hogy a nyugati világ politikusai az átmenetet úgy képzelték el, hogy nekik a „nyitottabb”, „felvilágosult” kommunisták képviselőivel kell kiegyezni.
– Vagyis a volt nómenklatúra kezében maradt a gazdasági hatalom és részben a politikai is.
– Sőt meghatározó szerepe lett az elmúlt másfél évtizedben. Ezért mondom én azt, hogy a demokratikus nemzeti ellenállás, amely szembeszállt a diktatúrával – amelynek nagyon sokféle árnyalata volt –, súlyos nyelvpolitikai vereséget szenvedett Magyarországon.
– Mit ért ezen?
– Az egyik a rendszerváltozás kifejezés, amelyről beszéltünk, de ennél sokkal többről van szó, csak meg kell néznünk például a politikai térkép szereplőinek elnevezését. Amikor a nagytőke pártját, az MSZP-t nevezik baloldalinak, az számomra teljes képtelenség. Nem véletlen, hogy az átmenet folyamatában nem jöhetett létre autentikus szociáldemokrata párt. Pedig óriási szükség lett volna egy szociáldemokrata pártra, amely összegyűjt nagyon sok baloldalon álló embert, értelmiségit, akik ma sehová nem tartoznak, miközben az értékrendjük szociáldemokrata. A helyébe az „új osztály” pártja lépett. Nem hiszem, hogy a kommunista diktatúra baloldali diktatúra lett volna. Ez is nyelvpolitikai kérdés. A náci párt nevében is benne volt, hogy „munkáspárt”. Pedig kétségtelenül totalitárius párt volt, mint ahogy a Szovjetunió bolsevik kommunista pártja is. Amikor az MSZP – a Kádár-korszakkal le nem számolt – baloldali pártnak mutatja magát a közvélemény előtt, akkor ez természetesen nagy hazugság.
– A rendszerváltás helyett milyen kifejezést kellene használni?
– Én demokratikus átmenetet mondanék. Az átmenetben benne van a hosszú menetelés gondolata. Mert ki lehet kiáltani adott pillanatban a köztársaságot a hazug népköztársaság után, ám attól az még nem vált azonnal teljes értékű köztársasággá. Az orwelli szójáték folytatódott 1990 után is. Kétségtelen, hogy kialakult Magyarországon a politikai demokrácia intézményrendszere, a parlament, a többpártrendszer, az Alkotmánybíróság, tehát olyan politikai szerkezet, amely megfelel a demokratikus követelményeknek. Megtörtént a piacgazdasági átalakulás, az viszont más kérdés, hogy milyen módon történt meg.
– Kinek a kezébe került a gazdasági hatalom?
– Egyértelműen az „új osztály” kezébe. Ezt a kifejezést sem használják a politikai elemzők. Milovan Gyilasztól, a hatalommal szembeforduló volt kommunista ellenzékitől származik. A magyar kommunista diktatúrának is volt egy vékony elitje, „új osztálya”, amelynek óriási esélyei lettek a gazdaságban a privatizáció során. Széles Gábor, az Ellenzéki Kerekasztal MDF-es gazdasági tárgyalódelegációjának vezetője az elnökségi üléseken számtalanszor hangsúlyozta, hogy a gazdasági átmenet szabályairól is meg kell állapodni, világosan körül kell határolni, hogy milyen módon történhet a privatizáció.
– Ez megtörtént?
– Nem történt meg. Az az illúzió kerített hatalmába bennünket, hogy mindenekelőtt a választásokon kell túl lenni. Legyenek először demokratikus parlamenti választások. Ez volt akkor a legfontosabb. Nagyon nehéz volt 1989 nyarán felmérni, hogy a Szovjetuniónak hol van a tűréshatára. Hátrányban is voltunk, mert az SZDSZ-nek jobb információi voltak Washingtonból, az MSZMP-nek pedig Moszkvából. Éppen ezért minél előbbi demokratikus választásokat akartuk, mert úgy gondoltuk, ha feláll a szabad parlament, akkor már feltartóztathatatlanul beköszönt a demokrácia. Emiatt szorultak háttérbe a gazdasági kérdések, s ennek a következményeit a mai napig érezzük.
– Az akkor még ifjú kommunisták hatalmát? Amin értsük a KISZ és belőle létrejött Demisz szerepét?
– Erről az a véleményem, hogy a magyarországi kommunista elit fiatalabb része volt a legjobban felkészülve az átmenetre. Egyrészt jobban ismerték a moszkvai helyzetet, tudták, hogy a Szovjetunió megingott, sebezhetővé vált. Másrészt a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan építették nyugati kapcsolataikat. Ezek után folyamatos imázsépítéssel el tudták hitetni magukról a nyugati politikai közvélemény és a nyugati típusú baloldal előtt, hogy egyedül ők lennének képesek garantálni Magyarországon a békés átmenetet. Egyidejűleg sejtették a nyugati partnerekkel, hogy ők sem járnak rosszul a privatizáció idején, kitűnő együttműködésre számíthatnak.
– Magyarán a nemzeti demokratikus ellenállók a hetvenes–nyolcvanas években kockázatot is vállalva kikaparták a gesztenyét az „új osztálynak”.
– Ebből a gesztenyéből nekünk nem sok jutott.
– Térjünk vissza a kezdetekhez! Állítólag ön találta ki a Magyar Demokrata Fórum elnevezést.
– Csak a fórum részét. Ez is véletlen volt. Für Lajos nagymarosi nyaralójában jöttünk össze egy hosszú beszélgetésre 1987 nyarán, előkészítendő a szeptemberi találkozót. Hosszasan vitattuk, mi legyen a neve a mozgalmunknak. Tudtuk, hogy nem lehet párt, egyesület, mivel egyesülési törvény még nem volt, a tömörülés megnevezés pedig nem tetszett senkinek. Néhány hónappal előtte voltam Rómában, ahol megragadott az ókori hangulat, a Forum Romanum. Az ókori fórumokon mód nyílt a vélemények szabad cseréjére. Az órákig tartó vita közben bedobtam véletlenül a fórum nevet. Szinte mindenki egyszerre mondta: ez legyen! A jelzőket együtt találtuk ki, vagyis azt, hogy legyen benne a magyar, és utaljon a demokráciára. De a mozgalom politikai kitalálásában Bíró Zoltánnak volt kulcsszerepe, a találkozó megszervezésében viszont Lezsák Sándornak. Az MDF-imázsban nem szerepel az Ó utcai építkezési fabarakksor, ahol a szervezet először kapott helyet 1988-ban. Mintha a Pál utcai fiúk telkén szerveződtünk volna. Egy ott járt nyugati újságíró mondta nekem, ezt a helyszínt be lehetne építeni később a párt mitológiájába. Figyelemre érdemes, hogy az MDF a párt történetének e mozzanatáról megfeledkezett.
– Hogyhogy?
– Az MDF-ben mindig is volt egyfajta plebejus hozzáállás, a „lentiek” képviselete, amire azt lehetne mondani, hogy baloldali szöveg – talán ettől tartottak. Ezt viszont nem szabadna eltagadni, mert a civil társadalmi mozgalomnak indult MDF az elszegényedő társadalmat is akarta képviselni, hiszen maga szintén nehéz körülmények között, alulról, a barakkokból kezdte. Az MDF önképéből ezeknek a baloldali értékeknek a képviselete nagyon hiányzik, ennek a hagyományszálnak az elszakításával sokat veszített.
– Amikor győzött a Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokon, többen euforikus állapotban álltak a televíziós kamerák előtt Antall Józseffel, ön közvetlenül a pártelnök mögött tartózkodott. Mindenki azt hihette, hogy Kiss Gy. Csaba bizalmi ember, és politikai karrier előtt áll. Nem sokkal később szembefordult a későbbi miniszterelnökkel. Mi volt ennek a hátterében?
– A győzelem pillanatában bennem már sok kétely merült fel. Mi volt a kétely alapja? 1989 tavaszán az MDF átköltözött az Ó utcából a Bem téri székházba. Hihetetlen negatív változás következett be a párt életében azzal, hogy áttekinthetetlenül tódultak az emberek a Bem térre, és sok szerencselovag vette körül a pártot. Úgy éreztem, hogy az MDF nem tud semmiféle szűrőt alkalmazni, pedig megpróbálkoztunk vele.
– Szóbeszéd tárgya volt akkoriban, hogy ön lesz a külügyminiszter, mivel Kelet-Közép-Európa-szakértő.
– Erről szó sem volt. Én még képviselőnek sem jelöltettem magamat. A találgatások a médiából jöttek. Onnan eredhetett, hogy 1989 szeptemberében az MDF külügyi bizottságát Joó Rudolf vezette, aki hirtelen elutazott egy évre Franciaországba. Ekkor átmenetileg én vettem át a külügyi bizottságot, kissé akaratom ellenére. Bár a közép-európai térséggel foglalkoztam, számos nyelven beszélek, de angolul nem tudtam. Az angol nyelv ismerete a nemzetközi politikában elengedhetetlen, ezért fel sem merült bennem, hogy ilyen hivatali tisztségre pályázzam.
– Miért vállalt szerepet, ha nem akart politikai karriert befutni?
– Nagyon sokan voltunk olyanok, akiket elsősorban erkölcsi megfontolások mozgattak. Azt nem zártam ki, hogy valamelyik közép-európai országban, amelynek a nyelvét ismerem, vállalok esetleg nagyköveti posztot. Antall József több ilyen ajánlatot tett. És most utalnék a győzelem utáni kételyeim második felére: mély megrendülést okozott nekem az MDF–SZDSZ paktum. Ezek után nem akartam elvállalni semmiféle államigazgatási vagy egyéb pozíciót.
– Mi nem tetszett önnek a paktumban? Hiszen kormányozhatóvá vált az ország…
– Az igaz, de illegitim mivoltát nem tudtam elfogadni. Ezzel az MDF belső, demokratikus legitimitása ingott meg a szememben, mivel Antall József az MDF elnökségének, választmányának a megkerülésével folytatta a tárgyalásokat. Kételyeimet nem akartam politikai síkra terelni vagy a nyilvánosság elé bocsátani, mivel akkor úgy éreztem, hogy az ország a demokratikus fordulat útjára lépett, és ezt nem akartam megzavarni. Mindenesetre talán a paktummal is összefügg, hogy nem történt meg az elhatárolódás az előző bűnös korszaktól. A média annak az újságírói elitnek a kezében maradt, amelyik a környező országokhoz képest a legsikeresebben manipulálta a lakosságot már a hatvanas évektől kezdve, fogadtatta el a Kádár-rendszert.
– Mégsem volt bizalmi embere Antall Józsefnek?
– Nem voltam az. Antall bizalmatlan ember volt, és ez különösen miniszterelnökké válása után jelentkezett. Előzőleg nagyon vidámnak, társaságkedvelőnek ismertem, ám más ember lett politikai szerepvállalása után. Nagyon egyedül maradt, magányos lett. Az MDF elnökségével, meghatározó személyiségeivel, így Csoóri Sándorral, Für Lajossal együtt talán nagy hibánk volt, hogy nem ültettük le idejében beszélgetni Bíró Zoltánt Antall Józseffel. A későbbi MDF számára ez szerintem óriási deficitet jelentett, mert a kétféle politikai gondolkodást, a kétféle tradíciót együtt sokkal sikeresebben képviselhette volna a Magyar Demokrata Fórum. Azért volt ez kár, mert Antall kétségkívül kiemelkedett az akkori, 1990 előtti ellenzéki mezőnyből, mindenekelőtt államjogi, közigazgatási ismeretei, politikai tudása alapján. Ám Magyarországról alkotott víziójában voltak olyan pontok, amelyeket hiányosnak lehet nevezni. Nem eléggé ismerte a magyar társadalom gondolkodását. Úgy képzelte, hogy az 1990-es választások az 1945-ös vagy 1947-es választásokat tükrözik vissza, az egykori kisgazdapárt győzelmét. Miközben egy teljes mértékben megváltozott utókádári magyar társadalomról volt szó.
– Antall mégis vissza tudta hozni a nemzeti identitás, a magyarság történeti tudatának rangját.
– Ez feltétlenül pozitív volt. Hogy ő másfajta politikusi képet sugallt a képernyőn keresztül a viselkedésével, s a fellépésével jelentős magyar politikai tradícióhoz kapcsolódott, azzal Magyarországot is méltón képviselte. Többször voltam vele külföldön, ahol vezető politikusok is egyenrangú félként tárgyaltak vele, maguk közé tartozónak tekintették.
– 1990 decemberében ön felhagyott az aktív politizálással, 1993-ban kilépett az MDF-ből is. Nem bánta meg? Hiszen egy nagy rendszerváltó pártból kis párt lett.
– Egyénileg nem bántam meg. Lehet, hogy ezzel kárt okoztam annak idején a fórumnak. Ezzel szembe kell nézni, a felelősség terhét viselni kell. Szomorúan nézem a mai MDF vergődését. Mindenesetre remélem, hogy a magyar polgárok 2006-ban leváltják a mostani koalíciót. Ehhez viszont az ellenzéki térfélen a Fideszen kívül másik erőre is szükség volna. Nem tartom szerencsésnek, ha Magyarországon a kétpártrendszer felé haladunk, mivel a két párt programja nem tükrözheti teljesen a választói akaratot. A jelenlegi helyzetben sajnos nem látom esélyét annak, hogy az MDF újra bekerüljön a parlamentbe. Természetesen annak szurkolok, hogy az ellenzék leváltsa az MSZP–SZDSZ koalíciót.
nagykövetség
Gyanús küldemény érkezett egy nagykövetségre
