Úgy csökken az adó a vállalkozások számára a jövő évi változtatások hatására, hogy terhelésük növekszik – mondta tegnap Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke aláhúzta: 2005-től a vállalkozók terhelése 15 milliárd forinttal nő, a módosításokkal a vállalati szegmens csak hosszú távon nyer. Parragh szerint pozitív, hogy a kormány ötéves távlatban gondolkodik, ám sokat levon ennek értékéből, hogy jövőre választások lesznek. Az MKIK szerint a kormány csomagja több helyen változtatásra szorul, újra kellene gondolni egyes elemek bevezetési idejét.
A kamara elnöke kiemelte: adóreformot csak az államháztartás kiadási oldalának csökkentésével lehet végrehajtani. Ugyanakkor a minisztériumoknál tervezett kétszázmilliárd forintos elvonás a programok csökkenését fogja hozni, miközben az apparátus létszáma megmarad. Az MKIK vezetője úgy tartja: sok a helyi önkormányzat is. Amíg az Egyesült Királyságban 800, Svédországban 300, addig Magyarországon 3250 helyhatóság van. Az elnök úgy véli, hogy a terhek magasak hazánkban, hiszen az egy főre jutó állami elvonás aránya egy évben 8137 euró, míg Csehországban 7090, Lengyelországban 6024, Szlovákiában pedig csupán 4747 euró. Hozzátette: nem a szlovák mutató elérést tartják a célnak, hanem a meglévő távolság csökkentését. Miklóssy Ferenc, az MKIK általános alelnöke úgy véli, ha a vállalkozók úgy gazdálkodnának, mint az állam, már rég tönkrementek volna.
Az iparűzési adót az alelnök szerint az önkormányzatok működési forrásainak biztosítása mellett 2006-tól meg kellene szüntetni. Kiemelte: több multinacionális vállalat azt tervezi, hogy vissza fogja szerezni az általa befizetett iparűzési adót, ha az unió rövidesen kimondja annak jogszerűtlenségét. Parragh szerint ez esetben a 2007. évi központi költségvetésnek komoly problémái lesznek. A minimálbér-emelés hatásaival kapcsolatban az elnök megjegyezte: ezzel az alkalmazottak egy része csak rövid távon nyer, ám később egyes ágazatokban (mint például a könnyűipar) s egyes régiókban munkahelyek elvesztését hozhatja. Parragh a teljesítménynövekedést meghaladó minimálbéremelést veszélyesnek tartja, s jövő évre hatvanezer forintos legalacsonyabb bért tartana reálisnak. Miklóssy Ferenc a közbeszerzések anomáliára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a kiírásokból a kis- és középvállalkozások mindinkább kiszorulnak, egyes tendereket pedig mintha adott vállalkozásokra szabtak volna.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
