„Most kávé kellene. Pillés és enyhe kávé
és egy nyugalmas, fekete szivar.
Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé,
azt mondjam a kelő reggelnek: kávé,
az ébredés lázadt szavaival.”
(Kosztolányi: Reggeli áldás)
Hogyan jött létre az 1900-as évek elején a színház és a kabaré árnyékában ez a füstgomolyaggal telt találkozóhely, a kávéház, mely Kosztolányi szerint egyfajta szabadegyetem, Márai szerint félhomályos fecsegősarok, a szellem embereinek egymásrautaltsága és sorsközössége, a gondolatoknak ez az életstílust teremtő helyszíne?
A szemlélődés és ihletett gondolkodás tere, ahol tömörré vált a gondolat, a nevetés, a zongoraszó, a szivar és a szavakban rejlő, néha történelmet formáló erő? Hol nyert a művész arcot és hol váltak emberi gesztusai anekdotává?
Regények lapjain kelt életre a kávéházak és kabarék mondén világa
Milyen erőtér volt a múlt század fordulóján ez az elegáns bútorokkal és tükrökkel berendezett művészotthon, ahol a kávé illata mellett ott örvénylett a villanó szem, a fiatal lányok derekát és dekoltázsát lassan méregető, majd magához vonó erő; az életművész ösztön; a termékeny mélyben csírázó, de még le nem írt metaforák, a zeneszerző mellkasából már ki- és belélegző, de még fel nem jegyzett melódiák; a tintasercegés, a tegnapi kabaré utáni szívből jövő nevetés emléke, a cimborákkal való körúti sírva vigadás élménye, az éjszakai szerelem utóízének áradása; hajnalban a Kedves hajának illata és testének kipárolgásai, melynek esszenciája másnapra a vágyott nő lényét rímekbe simította könnyedén.
Egy zsigeri áramlás, amely alkotásra sarkall és egy hely, ahol egy erős fekete mellett sorsot sűrítő sanzonok és esszék születtek az abszint, a kártya, a lóverseny és az adósság árnyékában.
Ábrándozhatnánk persze a könyvtárban is, de az a szigorú csend birodalma. A kávéház ellenben a repeső gondolatoké. Pesten a New York, a Centrál, az Elysée, a Bodó és a Hadik, Bécsben a Griensteidl, a Sacher, a Schwarzenberg, a Hawelka vagy a Landtmann a megpihenés és a bensőnkből feltörő képek megfogalmazásának helye. A hírek, városi mendemondák kicserélésének, kiértékelésének és feldolgozásának helyszíne; az intellektuális élet középpontja; új művészetek, stílusirányzatok és forradalmi eszmék születésének színtere.
Ahol a csend megtelik füstkarikákkal, vadregényes történetekre vágyó szenvedéllyel, végig nem gondolt szándékokkal, a gin titokzatos gyógynövényeinek párbajra hívó keserűségével, egy asztalról leszállingózó szalvéta némaságával, a háttérben gerlekacajjal, egy emlékeket idéző fűszeres illattal, a borszesz kék lángjával és a vizespoharak koccanásával. Egy hely, ahol a gondolatok szabad szárnyalását és a cipő kopogását a belmagasság is mintegy emberfelettivé nagyítja. A törzsvendégeknek jellegzetes kontúrja, járása, tartása, becsülete, kalandja és nem ritkán létbizonytalanság árán megváltott szabadsága volt.
Paprika a kávéban
Reviczky Katalin Paprika a kávéban című könyvében a kávéházi létforma titkait keresi: miért olyan fontos a gondolkodó és olvasó ember számára a hasonló lelki mintázattal bírókkal való közösség; mi teszi a jelenséget olyan mélységesen emberivé; mi jellemezte a fin de siècle idején ezt a szemlélődő, alkotó, ám kiszámíthatatlan életmódot; mi adott tartalmat, mélységet az itt töltött időnek; kik tették élővé a helyet és fogalommá a bohém életmódot; mely művek bölcsője volt ez a helyszín és kik adtak arcot az évek során a pesti és bécsi közéletnek?
A Monarchia békés évtizedeinek szépiaárnyalatait bontja ki számunkra Reviczky Katalin könyve Márai, Kosztolányi, Ottlik, Herczeg és a kor neves humoristáinak beszámolóival, szkeccseik, novelláik idézeteivel és a könyvíró Molnár életének, művészetének főbb jellemzőit átfogó hangjátékával.
A korszak minden áramlatával, íróinak néha léha, néha elgondolkodó, néha veszélyt érző és igézetten figyelő arcélével, fajsúlyos lépteivel és tollvonásaival. Az igényesen illusztrált könyv igazi felüdülést kínál minden Bécset és Budapestet megérteni akaró, szívesen elmerengő, költészetet, irodalmat és a nagyvilági élet alakjairól szóló városi szóbeszédet kedvelő olvasónak.
