Az A csoportban az egyik magyar együttes már szombaton pályára lépett. A DVSC Schaeffler az Albek Annát és Vámos Petrát is soraiban tudó Metz otthonában szenvedett 33-26-os vereséget, így továbbra is négypontos. A Győr a tabella éléről várhatta a norvég Storhamar elleni, szintén idegenbeli mérkőzést, amely a közelgő világbajnokság miatt az év utolsó BL-találkozója volt a győrieknek. Az ETO abszolút esélyesként kezdhetett, hiszen ellenfele előzőleg két siker mellett ötször kapott ki, legutóbb éppen Győrben: november 8-án a győri csapat 40-23-ra nyert az Audi Arénában.

A szünet előtt rákapcsolt a Győr
A győriek Linn Blohm találatával már az első percben megszerezték a vezetést, ám eleinte a vendéglátó is tudta tartani a lépsét. A 12. minutumban, Kristina Jorgensen góljával volt először közte kettő (4-6), tizenhat percnyi játék után pedig már 8-5-re elhúzott a Győri Audi ETO KC. Ekkor kért időt első alkalommal Per Johansson.
A játék képe a rövid szünet után sem változott, a Győr magabiztosan őrizte két-háromgólos előnyét. A Storhamar edzője 8-12-nél kérte ki az első idejét, de a megkezdődött folyamatokat már nem tudta visszafordítani: a címvédő a szünetre nyolcgólos differenciát épített ki, 18-10-re vezetett az ETO.
Nem volt kérdés
A második játékrészt is egy Blohm-gól nyitotta, az újrakezdés utáni ötödik percben pedig Emilie Margrethe Hovden gólja már tízgólos különbséget jelentett a Győr számára (11-21). Az újabb két pont megszerzése nem forgott veszélyben Per Johansson csapata számára, a végén még az is belefért, hogy kicsit visszavegyenek a magyar klub játékosai.
A végeredmény 32-25 lett – nyolcadik őszi csoportmeccsét is megnyerte, így hibátlan mérleggel áll a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligájában.
Egy ETO-gól a sok közül:
November 27-től december közepéig zajlik majd a női szakág vb-je, ezért ebben az évben már nem rendeznek több találkozót a BL-ben. A Győr legközelebb 2026. január 10-én, a Metz csarnokában vendégeskedik. Egy magyar érdekeltségű párharc azért még marad erre az évre, 16.00-tól az FTC Rail-Cargo Hungaria a B csoportban hétből hétszer nyerő Brestet fogadja.



















