A múlt hét végi Gyurcsány–Orbán-vita egyik központi témáját az adórendszer átalakítása jelentette. A volt miniszterelnök a gazdasági élet szereplőinek, így például a munkaadóknak a bevonását javasolta az adóreformba. Ön hogyan látja a kormányoldal és az ellenzék által javasolt adócsökkentéseket?
– A miniszterelnöki vitáról kizárólag gazdasági szempontok alapján mondok véleményt. Kedvezőnek tartom, hogy a beszélgetés során Orbán Viktor három konkrét javaslattal állt elő, így például indítványozta, hogy az áfa csökkentése helyett az első lépés inkább a személyi jövedelemadó alsó kulcsának 13 százalékra történő mérséklése legyen. Magam is úgy gondolom, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kellene fontolnia, hogy valóban az áfa csökkentése növeli-e leginkább hazánk versenyképességét. Tény, hogy amit Orbán Viktor mondott, igaz: az áfa csökkentése nem feltétlenül kedvez a szegényeknek, akik kevesebbet költenek fogyasztásra. Van emellett ugyanakkor egy másik fontos szempont is. Köztudott, hogy az elmúlt években számos multinacionális cég hagyta el Magyarországot, és tette át székhelyét egy másik régiós országba. Ezek a vállalatok azért vonultak ki innen, mert nem találták versenyképesnek az adórendszerünket. Tény emellett az is, hogy ezek a cégek elsősorban a képzetlen dolgozóknak kínáltak munkahelyet, viszonylag alacsony fizetésért. A személyi jövedelemadó alsó kulcsának csökkentésével éppen a képzetlenebb emberek számára nőne meg a munkahelyteremtés lehetősége, tehát az szja mérséklésével meg lehetne akadályozni az ilyen típusú munkahelyek csökkenését, amely az elmúlt években sajnos ezt a tendenciát mutatta. Az ország versenyképessége szempontjából a személyi jövedelemadó csökkentése legalább anynyira fontos, mint az áfa mérséklése. Ráadásul nem hiszem, hogy az áfacsökkentés ellenőrzésére hivatott árkommandó módszerével – amely engem az ötvenes évek módszereire emlékeztet – ténylegesen kontrollálni lehetne az árcsökkentést.
– Milyen mértékű áfacsökkentést tartana most időszerűnek?
– Én azt javasolnám, hogy a jelenlegi helyzetben az áfát nem húsz, hanem csak 23 százalékosra mérsékeljük jövő évtől, és a miniszterelnök úr által is említett célkitűzéseket inkább a személyi jövedelemadó csökkentésével érjük el.
– A különböző adójavaslatoknál kormány és ellenzék egyaránt a versenyképesség növelésére hivatkozik, mégis egymástól különbözők a javaslatok. Mennyiben befolyásolja versenyképességünket a gázárak emelésének mérséklésére vonatkozó indítvány?
– Az energiaárak szintén jelentős mértékben meghatározzák az ország versenyképességét, ezért kialakításukban igen fontos a kormányzat szerepvállalása. Ismeretes, hogy az elmúlt években a vállalatoknál lényegesen nagyobb volt a gázáremelés mértéke, mint a lakosságnál: az ipari fogyasztóknak két évvel ezelőtt 35 százalékos gázáremelést kellett elfogadniuk, amely lényegesen megnövelte a költségeket, és csökkentette a cégek versenyképességét. Mi tehát nem azt mondjuk, hogy nem tudunk elfogadni egy inflációkövető energiaár-emelést, azt azonban át kell gondolnia a kormánynak, hogy ha drasztikusan megemeli a gázárakat az ipari fogyasztók felé, akkor a vállalatok versenyképessége tovább romlik. Ennek a kérdésnek a megtárgyalása azért is időszerű az érdekegyeztető tanácsban, mert beláthatatlan következményei lennének annak, ha az ipari szektorban még egyszer az infláció többszörösét jelentő gázáremelés történne meg.
– Több nagy energiafogyasztó vállalat ugyanakkor arra panaszkodik, hogy az energiaszektor egyre inkább monopolhelyzetben van az országon belül…
– Igen. Számos nagyvállalat látja ma úgy, hogy az energiaszektor, akárcsak egy polip, rátelepedik az országra. Ezt a folyamatot meg kell állítani, s mielőbb meg kell hozni azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek gátat tudnak szabni ennek a káros tendenciának. Ám az állam nyilvánvalóan nehéz helyzetben van az energiaszolgáltatókkal szemben, hiszen az energiaszektor árainak egy jelentős hányada lényegében az államkassza bevételeit erősíti. Az olaj- és gázszolgáltatók, valamint az állam között tehát egy olyan erős érdekszövetség áll fenn, ami az ipar versenyképességét folyamatosan rontja.
– Térjünk vissza még a miniszterelnöki vitában elhangzott javaslatokra. Orbán Viktor hazánk legnagyobb nemzetközi repülőterének, a Ferihegyi reptér privatizációjának leállítását is javasolta. Egyetért ezzel?
– A reptér kiárusítása nemcsak egy nyereséges állami vállalat eladását jelenti, a probléma ennél sokkal mélyebb. Egyrészt hibának számít egy biztos nyereséggel és piaccal rendelkező társaság eladása, amely csak tavaly tízmilliárd forint körüli osztalékot fizetett be az államkasszába. Az nem érv, hogy a reptér eladásából adódó bevételt autópálya építésére lehetne fordítani, amiben a pénz jobban hasznosulna. Azért sem lehet ezzel érvelni, mert köztudott, hogy az autópályák üzleti megtérülési ideje a legrosszabb, minimum 15 év. Másrészt ezt a trükköt egyszer a Medgyessy-kormány alatt már eljátszották a Postabank eladásával kapcsolatban, így negatív tapasztalat már van. – E mögött az elmúlt másfél évtized gazdálkodásának tanulsága is meghúzódik, a költségvetési hiány lyukait ugyanis nem lehet privatizációs bevételekkel betömködni. A költségvetési hiány problémáját nem az állami vagyon kiárusításával és az államadósság növelésével kell megoldani. Ha egy vállalat vezetése eladósítja a céget, akkor előbb vagy utóbb a tulajdonosoknak felelősségre kell vonni a vezetőket. Sőt, ha kiderül, hogy egy kedvezőbb mérleg érdekében „kreatív” könyvelési manővereket is végrehajtottak, akkor bizony még a börtönbe is besétálhatnak, hogy csak az amerikai vállalatóriás, az Enron példáját említsem. Orbán Viktornak ez a javaslata tehát egy olyan problémát érintett, amelyet szintén mielőbb meg kell vitatni. Meg kellene beszélni ugyanis azt, hogy egy kormánynak milyen mértékben van joga eladósítani egy országot, és mi az a pont, amely elérése után már nem vehet fel több hitelt. Sajnos a rendszerváltáskor, a kerekasztal-tárgyalások alkalmával ez a kérdés nem tisztázódott, így aztán a kormányoknak a mai napig nincs igazi felelőssége az ország eladósítását illetően.
– A gazdaság jelenlegi problémáit figyelembe véve melyek azok a témák, amelyeket még mindenképpen érinteni kellett volna a gazdaságról szóló miniszterelnöki találkozón?
– Az egész vitának meggyőződésem szerint három fő témát kellett volna felölelnie: a versenyképességünket javító intézkedéseket, a költségvetési hiány mérséklését célzó lépéseket, valamint az ország eladósítását.
– Erről az utóbbiról azért terjedelmes nyilatkozatháború folyt az elmúlt hetekben…
– Mi vettük a fáradságot, és utánanéztünk a valós adatoknak. Amikor az Orbán-kormány 1998-ban átvette a kormányzást, az államadósság GDP-arányos mértéke 61,5 százalékos volt. A ciklus végére, 2002 áprilisára az eladósodottságunk mértékét sikerült 53,4 százalékra levinni. Minden olyan számítás tehát, amely a polgári kormány alatt bekövetkezett államadósság növekedését a 2002. év végi adatokkal kívánja összehasonlítani, hamis. Köztudott, hogy a Medgyessy-kormány működésével egy jelentős mértékű osztogatás kezdődött, amely az államadósság megemelkedésével járt, így 2002 végére az ország eladósodottsága ismét 59 százalék körüli szintre ugrott vissza. 2003 őszére a GDP-hez mért államadósság elérte a hatvanszázalékos mértéket, és azóta az eladósodottságunk lényegében ezen a szinten stagnál. Félő, ha a költségvetési kiadások mielőbbi lefaragása nem történik meg, erre pedig a választások előtti utolsó évben nem sok esélyt látok, akkor ez a kormány át fogja lépni az államadósság hatvanszázalékos maximumértékét.
– Ha már az euró bevezetésének egyik alapkövetelményénél tartunk, ön szerint mennyire halad az ország egy fenntartható növekedési pályán?
– Ez az a téma, amelyet még mindenképpen érintenie kellett volna a jelenlegi és a volt miniszterelnöknek. Az ország ugyanis egy olyan növekedési pályán halad, amelynek az igazi motorját a folyamatosan növekvő hitelállomány jelenti: az államadósság május végén már meghaladta a
12 600 milliárd forintot. Becsléseink szerint a magyar gazdaság tavalyi négyszázalékos bővülése egy fenntarthatatlan növekedésből adódott, nevezetesen abból, hogy az ország folyamatosan vette fel a hiteleket, a 2002-es kormányváltás óta évente átlagosan a már említett 1400 milliárd forintot. Ennek a hitelnek a jelentős részét azonban „megette” a lakosság, s az előbb említett majdnem 1400 milliárdnyi éves adósságnövekedésnek csak a töredékét, átlagosan évente kétszázmilliárd forintot fordítottak beruházásokra, így például autópálya-építésre. A legnagyobb problémát tehát az jelenti, hogy a felvett hitel legnagyobb része gyakorlatilag eltűnt, mondhatnám úgy is: elfolyt a sivatagban. A hitelfelvételek mesterségesen gerjesztették a gazdasági növekedést, ez a folyamat azonban fenntarthatatlan, az ország eladósítását ugyanis tovább fokozni nem lehet. Jól mutatja ezt a helyzetet a költségvetési hiány alakulása: három évvel ezelőtt még október táján tért el jelentősen a kijelölt pályától a költségvetés, tavaly már augusztusban, idén pedig már májusban jól lehetett látni a költségvetési pálya jelentős eltérését a tervezetthez képest. A magyar gazdaság valós, fenntartható növekedési üteme tehát nem négyszázalékos, hanem lényegesen kisebb, számításaink szerint nem több kétszázalékosnál.
– A kiinduló számadatok sem helyesek, vagy pedig már év közben sikerül eltérni a tervezett pályáról?
– Éppen ez a probléma: a kiindulópont számadatai sem stimmelnek. Márpedig ha ezek nem felelnek meg a valóságnak, akkor minden évben egyre nagyobb lesz az előirányzattól való eltérés. Évről évre a tervezett GDP-növekedéstől lényegesen alacsonyabb valós növekedési pályát biztosító növekedés egyre gyorsuló hibahalmozódást hoz létre a költségvetésben, kicsit hasonlóan a kamatos kamat számításához. Ahhoz azonban, hogy a költségvetést vissza tudjuk terelni egy „elfogadható” mederbe, tudomásul kell végre venni, hogy hitelfelvétellel nem lehet a gazdasági növekedést mesterségesen fenntartani.
– Talán épp ezért kell évről évre a vállalkozások adóterheit növelni?
– Az MGYOSZ saját adataiból kiindulva 2003 elején felmértük az akkori adóemeléseknek a vállalkozásokat érintő hatását, és azt állapítottuk meg, hogy ezek a lépések a tavalyi évben százmilliárd forint nagyságrendű pluszterhet róttak a vállalkozásokra. A jelenlegi kormányzati adóelképzelések ismeretében csak annyi állítható bizonyosan, hogy jövőre is nőnek a vállalkozások terhei, egyelőre azonban nem tudni, hogy milyen mértékben. Erősen kifogásolható az is, hogy az iparűzési adó területén csak a távoli jövőben történik változás, márpedig ez az adónem jelentősen visszafogja a befektetői kedvet. A helyzet megoldása azért sem tűr halasztást, mert immár közismert, hogy eddig több száz cég indított pert a befizetett iparűzési adójának viszszakövetelésére, mivel ez az adónem ellentétes az uniós szabályozással.
– Gazdaságkutató intézetek folyamatosan mérik a vállalkozások bizalmi indexét, amely jelenleg történelmi mélyponton van. Ön is érzékeli a vállalkozások bizalomvesztését?
– A bizalomvesztés hátterében az áll, hogy mára megbukott az az elképzelés, amely szerint az exportra termelő nagyvállalatok mögé majd felsorakoznak beszállítóként a kis- és középvállalatok. Csakis az jelentheti a kiutat, ha a gazdaságpolitika kiválaszt négy-öt kiemelt területet, amelyek mentén fejlődni tudnak a kis- és középvállalkozások. Ameddig azonban nincs ilyen gazdaságpolitika, addig a vállalkozások aligha fognak lényegi változást látni a maguk számára.
Széles Gábor villamosmérnök első vállalkozását, a Műszertechnika Rt.-t 1981-ben indítja el. 1991-től a Videoton elnök-vezérigazgatói, 1996-tól pedig az Ikarus Rt. elnöki tisztét tölti be. Az 1990-ben megalakuló Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke 1998-ig, majd a Magyar Munkaadói Szövetség és az MGYOSZ egyesülésével a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke, majd elnöke. 2004 júliusától a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) elnöke. 2004-ben a European Business Leaders Convention testületének tagjává választják, melynek feladata az Európai Unió közép- és hosszú távú gazdasági stratégiájának kidolgozása. 2005-ben Echo Hungária Televízió Rt. néven televíziós társaságot alapít, amely szeptembertől kezdi meg sugárzását műholdon és kábelen. Munkáját 1993-ban Neumann János-díjjal, 1994-ben Eötvös Loránd-díjjal ismerik el.
