Kasza a kézben

Már napok óta figyelem, hogy a kertünkben rohamosan nő a fű, egyre erőteljesebben bukkannak elő a mezei virágok, a pipacsok, a gumipitypangok, a négylevelű lóherék és a kerítés mentén a csalán. Kaszálni, fűnyírózni kellene – mondom magamnak. De mire nekikészülődnék, újra jön az eső. Nem az aktivitás hiányáról van szó, hanem az időjárás szülte kényszerűségről, mivel a Zugligetben, a Hunyad-orom környékén élők mindig is rendben tartották kertjüket, gyümölcsösüket. Gyakran előfordult, hgy a szomszédban lakó Prohászka bácsival egyszerre kezdtünk kaszálni a Járőr utcától lefelé a Kútvölgyi útig. És ezt tettük tavasztól őszig, négyszer-ötször. Nem volt akkor „parlagfű-kommandó”, kertkapuk berúgása, kétmillió forintot is elérő bírságok, mint ma. Csak a csendes megszokás, mulaszthatatlan kötelesség, hogy a kertnek, a tulajdonnak rendben kell lennie. Nagyobb büntetés, szégyen volt, ha elterjedt a hegyen, ha szájukra vették az emberek, hogy ennek a kertje mindig gazos, annak a gyümölcsösében nem a gyümölcs, hanem a féreg az úr.
Mostanában persze az új honfoglalók a pázsitot részesítik előnyben, amelyet fogadott kertészek gondoznak, és a gyümölcsösöket felváltották a fenyőfák, a dísznövények. Ezen a környéken parlagfüvet nem érdemes keresni, hacsak nem az állami kezelésű Gyermekvasút sínpárja mentén, avagy a Normafa, a Harangvölgy és a János-hegy lejtőin. Ezzel persze nem szeretnék tippet adni a parlagfüvet kereső kommandónak, mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy soha nem voltak ilyen elhanyagoltak Buda környékének említett gyöngyszemei, mint az elmúlt években. Nem tudom, milyen szervezettséggel oldották meg régen, de az biztos, hogy nem kellett derékig gazban felkapaszkodni például az Erdei Iskolától a Harangvölgyön át a Normafáig.
Manapság nem a nemes hagyományok, hanem a büntetések „nevelik” az embereket. Amit az állam büntetlenül megcsinálhat, ugyanannak az elkövetéséért, elmulasztásáért „előveszi” az állampolgárt. Ilyen a már említett parlagfűügy. Hiszen az illetékes kormányszervek önmagukat elfelejtik megbüntetni, ha a vasútvonalak menti parlagfüvet időben nem tudják kiirtatni.
De hasonlóan megengedők önmagukkal szemben a fővárosi önkormányzat különböző hatóságai is. Említhetném a sok tízezer kátyút a főváros közutjain, a következményeket hónapokig szenvedték az autósok. A kár százmilliókra tehető. Az okozott kellemetlenségekért senkit nem vontak felelősségre a hivatalban, ám a helytelen vagy az időn túli parkolásért annál vehemensebben büntetnek a közterület-felügyelők, a parkolóőrök. Nem elégszenek meg a kezdő büntetési tétel három-négy ezer forintjával, mindjárt tízezer forintos csekkeket osztanak, vagy kerékbilincset, hadd sántuljon bele a „szabálytalankodó”. Az senkiben sem merült fel, hogy a fővárosnak is vannak kötelességei, például jól megközelíthető, elegendő parkolóhely létesítése. Ennek hiányát ki kéri számon tőlük? A négyévenkénti önkormányzati választásokon ezeket a mulasztásokat is át kell gondolniuk a választóknak.
Az elmúlt tizenöt év nem a partneri viszony kialakítása felé mutatott. A békés állampolgárok feleslegesnek tűnő rendőri zaklatásoknak vannak kitéve. Minden indok nélkül állítanak le autósokat a rendőrök, és igazoltatják a vezetőjét, utasait, kinyittatják a csomagtartót. Tőlünk nyugatabbra csak azokat az autósokat állítják meg, akik szabálytalankodnak. Ez jellemző Spanyolországtól egészen Ausztriáig, Németországtól le az „olasz csizma” végéig. Ott inkább a bűnözőket üldözik és nem a jókedvű külföldieket. Bécsben, a Grinzing környéken nem állnak lesben az osztrák rendőrök, hogy zaklassák a békés turistákat, mint ahogy nálunk a Balaton környékén, a badacsonyi borvidéken. Münchenben, a Hofbrauhaus sarkán a bajor rendőrök nem várakoznak, hogy lecsaphassanak a sörházból kijövő vendégre, mivel mindenki tisztában van a következményekkel és a felelősségével. A tolvaj, a besurranó, az erőszakoskodó addig vígan végzi munkáját.
Bár nem volt társadalmi szerződés 1990-ben, amikor az ország többsége a változást akarta, de amellett tette le a voksát, hogy a következő évtizedek a demokrácia és a jogbiztonság jegyében teljenek. A hatóság emberei védjék meg azt, akit ártatlanul vádolnak hamis BKV-bérlet használatával, de védjék meg azokat a tanyán élő idős embereket is, akiknek elviszik a termését, az állatait és akiket állandó fenyegetettségben tartanak. Ezeken a helyeken kellene vitézkednie a rend őreinek, az önkormányzati hatóság embereinek. Hankiss Elemér sokszor emlegette, hogy találjuk fel Magyarországot. Néha az a rossz érzésem, hogy nekünk mások akarják kitalálni Magyarországot. Mindenesetre ez a büntetésre orientált, az emberek túladóztatására építő ország nem tetszik most nekem. És úgy vélem, sokunknak nem.
Írás közben vettem észre, hogy a viharfelhők közül ismét kibújt a nap, talán az eső is elmarad. Megyek kaszálni, ahol kell füvet nyírni. Az önerős megoldást választom, mint mindig. Hátha előbbre jutok, jutunk.