Kottából képet zenélni

M. Tóth Géza animációs filmjei már jó ideje jelen vannak minden fontos hazai és külföldi megmérettetésen. Az idei kecskeméti animációs filmfesztiválon a fiatal rendezõ a magyar zenetévének készített rövid reklámfilmjeiért a kategória fõdíját, a Maestro címû kisfilmért pedig különdíjat kapott. A Magyar Iparmûvészeti Egyetem adjunktusa mostanában új mûfajban is próbára teszi a tehetségét: klasszikus zenei mûvekre készít animációt. Bartók A csodálatos mandarinjának animációs adaptációját legutóbb a miskolci nemzetközi operafesztiválon mutatták be.

Egyre többet hallani a magyar mûvészi animációs filmek külföldi sikereirõl, itthon viszont alig találkozik velük a közönség.
A legtöbb televíziós társaság nincs felkészülve arra, hogy akár animációs, akár más rövidfilmes alkotást a mûsorára tûzzön. Nem az elhallgatás szándéka vezérli õket, egyszerûen csak könynyebb a televíziós struktúrához igazodó anyagokkal operálni, mint a néhány perces rövidfilmeket a mûsorfolyamba illeszteni. Ez a szerkesztési gyakorlat magától nem változik meg…
És a mozik?
Az egészestés filmek elõtt vetíthetnének rövidfilmeket, de mivel a nézõk általában nem a kisfilmre mennek be, a forgalmazók még percarányos jogdíjat sem hajlandóak fizetni a készítõknek.
Vagyis egy néhány perces egyedi animációs film gyakorlatilag eladhatatlan?
Egymagukban elég nehéz értékesíteni õket, ám egy „csokornyi” kisfilm már egész estés szórakozást biztosítana.
Jó néhány éve oktat a Magyar Iparmûvészeti Egyetemen. Megtanítja a vizuális kommunikációs tanszék a diákjait arra, hogyan értékesítsék a jövõben készülõ filmjeiket?
Az animáció elsõsorban szakma. Ezért minden animációs filmes hallgató számára nagyon jó stúdium, ha különbözõ megrendelõk határozott elvárásai szerint készít reklámokat, televíziós spotokat. Még azoknak is, akik inkább autonóm alkotók szeretnének lenni.
A hallgatóknak a szakma minden csínjával-bínjával tisztában kell lenniük?
Nálunk az animációs filmek gyártási struktúrája nem olyan stabil és kiszámítható, mint például az Egyesült Államokban. Magyarországon hiába tanulnának az iparmûvészeti egyetem diákjai öt évig – mondjuk – bábanimációt, mert mire végeznek, lehet, hogy csak külföldön találnak olyan stúdiót, ahol a tudásukat kamatoztathatják. Ezért valamiféle általános kreativitást igyekszünk kialakítani bennük. A módszerünket igazolja, hogy diákjaink az elmúlt néhány évben rengeteg nemzetközi elismerésben részesültek. Csáki László kréta-animációs filmje idén díjat nyert Oberhausenben, Pálfi Szabolcs a 2004-es Mediawave
fõdíját kapta. A Nyócker, amely elhozta a franciaországi Annecy nemzetközi fesztiváljának fõdíját, az utóbbi évek legnagyobb magyar animációs sikere. A film alkotógárdája az elmúlt öt-hat évben nálunk végzett hallgatókból áll.
Ezek szerint mégis van némi remény, hogy a magyar animáció újra világhírû legyen?
A magyar animáció mint üzlet talán soha nem volt világhírû. Nem hiszem, hogy az amerikai gyerekek valaha is nézték, vagy nézni fogják például a Kukori és Kotkodát. Persze, arrafelé nagyon vigyáznak rá, nehogy veszélybe kerüljön az animációs filmek tengeren túli hegemóniája. A magyar autonóm és kísérleti animációs filmek és az oktatási eredmények viszont továbbra is jelen vannak a világban.
Úgy tudom, a négy és fél perces Maestro, amellyel az idei kecskeméti fesztiválon, korábban Trencsénteplicen és Japánban is különdíjat nyert, több mint egy évig készült.
Ebbõl is látszik, hogy az egyedi animációs kisfilmek piaci értéke nincs arányban a beléjük fektetett energiával. De elsõsorban nem is azért készülnek. Számomra az ilyen típusú filmek inkább szakmai referenciák, azt mutatják, hogy az adott pillanatban mit tud valaki az animációról. A fesztiválszereplések fontos szakmai visszajelzést jelentenek ebben a kérdésben.
Az Egyesült csatornák a „reklámfilm, szignál, filmelõzetes” kategória fõdíját kapta Kecskeméten.
Négy-öt évig dolgoztam az eleinte Z+, aztán Viva+, késõbb VIVA nevet viselõ magyar zenetelevíziónak. Az arculatára jellemzõ rövid belsõ reklámokat, spotokat készítettem nekik. Ezekbõl a kis tizenötmásodperces szösszenetkbõl küldtem egy „csokornyit” a kecskeméti szemlére, és úgy, mint három éve, idén is ezek kapták a kategória fõdíját.
M. Tóth Géza mostanában egészen új mûfajban próbálja ki magát. Elkészítette Bartók A csodálatos mandarinjának az animációs változatát.
Régi vágyam volt a zeneszerzõ egyik színpadi mûvét a magam eszközeivel feldolgozni. A jövõ évre, Bartók születésének 125. évfordulójára szeretnék elkészülni A csodálatos mandarin félórás animációs filmváltozatával.
A Bartók-adaptáció interaktív változatát már bemutatták a Mûvészetek Palotájában, a miskolci nemzetközi operafesztiválon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játékát egészítették ki az animáció képei. Hogyan képzeljünk el egy ilyen „összmûvészeti” produkciót?
Az elõadások alkalmával magam is a zenekarban ülök, és a karmester utasításai szerint, a zenekar tempójához igazodva teszem a kivetítõre a soron következõ képsort. Régebben magam is játszottam zenekarban, mindig nagyon izgatott, hogyan lehet kottából képet zenélni. Szeretném más zenemûvek animációs adaptációját is elkészíteni.
Melyik lesz a következõ?
Talán egy másik Bartókmû, esetleg A kékszakállú herceg vára. Az õsszel Londonba utazom – dolgozni, tanítani hívtak a Royal College of Artra – ott szeretném eldönteni, mivel érdemes folytatnom.