London könnyű célpont volt

A második világháború óta London nem ért meg ilyen volumenű támadást, mint amilyen az al-Kaida kézjegyét viselő bombamerénylet-sorozat volt. Ezt követően nemcsak a brit, hanem több vezető titkosszolgálat is beszállt a nyomozásba, hogy a támadásban felhasznált technika maradványaiból, szemtanúk beszámolójából és már meglévő információkból kiderítsék az elkövetők személyét és hovatartozásukat a terrorszervezetek világában.

Érezhetően a madridi merényletet próbálták utánozni az elkövetők. Mivel minden terrorcselekmény nemcsak egy önálló merénylet, hanem a következő csapás főpróbája is, a terroristák jól tudták, hogy a földalatti zsúfolt szerelvényein többtucatnyi áldozattal számolhatnak.
A brit hatóságok már régóta számoltak egy nagyobb csapással a szigetország ellen, hiszen szerepe az afganisztáni és iraki háborúban Londont az Egyesült Államok mellett elsődleges célponttá tette. Fokozta a veszélyeztetettséget, hogy az ország többmilliós bevándorlóközösségében százezrek származnak mozlim országokból – Pakisztánból, Afganisztánból, Iránból, illetve a Közel-Kelet államaiból. A nyolcmilliós főváros lakosságának például tíz százaléka muzulmán hitű. Ez a tény pedig az al-Kaida vagy bármely más terrorszervezet számára könnyen kiépíthető infrastruktúrát jelent. Az identitászavarral és integrációs problémákkal küzdő fiatalok és az elszegényedett, illúziójukat vesztett bevándorlók között könnyű megtalálni, illetve kinevelni a fanatikus elemeket. Az afgán és az iraki hadjáratok idején megfigyelhető volt, hogy harmadik, negyedik generációs muzulmán fiatalok ezrei jelentkeztek a mudzsahedek, az iszlám szabadságharcosok soraiba. Lelkesítő videók, DVD-k és weboldalak segítenek a toborzásban. Sok esetben csak finom eszközökkel kezdik befolyásolni az „érdeklődőket”.
Az egyik Németországban elkobzott DVD-n képsorokat láthatunk Irakból, Afganisztánból, Csecsenföldről és Palesztinából. A felvételeken sebesült gyermekek, nők, idős emberek vannak, majd jól felszerelt amerikai, brit és orosz katonák, akik mindezt okozzák. A zenei aláfestés és a Koránból vett idézetek még teátrálisabbá teszik a tartalmat. Az „Európai al-Kaida Titkos Szervezete” nevű csoport, amely a londoni merényletsorozatot magára vállalta szintén hasonló retorikát használ: „lecsaptunk a keresztes lovagok államára Afganisztánban és Irakban vállalt szerepük miatt”.
Hogy ez a csoport mennyire tart fenn kapcsolatot Oszama bin Laden szervezetével, még kérdéses. Tudni kell viszont, hogy Bin Laden nem maga az al-Kaida. A szervezet inkább egy laza hálózathoz, mintsem egy szigorúan organizált csoporthoz hasonlítható. Ez utóbbi csak a legbelső körre érvényes. Szívesen segít ugyanakkor ez a mag minden személynek vagy sejtnek, aki vagy amely hajlandó egy terrorcselekmény végrehajtására. Minden elkövető tisztában van azzal, hogy maga a név 2001. szeptember 11. óta sokkolóan hat a nyilvánosságra, a terrorizmus egyik fő célja pedig éppen a média felhasználása a félelemkeltésre. Ez Londonban ismét sikerült.
A brit kormány joggal tart egy, az országban kialakuló paranoiától is. A világban szerte érezhető iszlamofóbia fokozódhat Európában, és ez akár a tavalyihoz hasonlító öszszecsapásokhoz is vezethet azokban a városokban, ahol nagyszámú muzulmán kisebbség él. Tony Blair kormányfő ezért sietett leszögezni, „tudjuk, hogy a támadás mögött olyan emberek állnak, akik azt állítják, hogy az iszlám nevében cselekednek. Ám azt is tudjuk, hogy a legtöbb mozlim itt és szerte a világban becsületes és törvénytisztelő ember, akik hozzánk hasonlóan elítélik a terrorizmust”.