Nevén nevezve

Horvátországban a hegyek között bújik meg ©opron, a leghűségesebb várostól kétszázhetven kilométernyire délre. Felderítésére a magyar város horvát kisebbségi önkormányzatának tagjai vállalkoztak nemrégiben Payrits Ferenc vezetésével. Egyszersmind megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel is a két azonos nevű település között. A küldöttség sokszor mesebelinek tetsző útját idézzük.

A névazonosság szinte egy időben derült ki itt is, ott is: a magyar Sopronban két speditőr bukkant a horvát településre a világhálón, míg a Németországban dolgozó Kovacic Bozidar csomagját küldte volna haza ©opronba. Ám az a posta útvesztőiben elkallódott, s a „Magyar Posta Sopron” bélyegzővel ellátva tért vissza feladójához…
A kíváncsi soproniak felfedezőútra vállalkoztak.
Először Zágráb utcáin barangoltunk a verőfényes napsütésben, eközben minduntalan magyar emlékekbe botlottunk. A zágrábi várfal mentén IV. Bélának állít emléket egy tábla. A katedrális megtalálható az Erdődy család síremléke. Az oltár előtt üvegkoporsó, a boldoggá avatott Alojzije Stepinac horvát püspök bebalzsamozott teste fekszik benne. A koporsó körül imádkozó tömeg. De egy oldalsó oltárkép előtt is, a megszámlálhatatlan mécses vibráló fényében összetett kezű emberek tucatjai. A képen mély tónusú háttérből emelkedik ki Mária alakja a kis Jézussal. Lába alatt holdsarló, kezében jogar, fején korona, fia országalmát tart – Boldogasszonyunk attribútumai… Amikor a vaku fölvillan, kiviláglik Mária feje fölött a szalagfelirat: „Patrona Hungariae et Croatiae”.
Indulunk tovább; tükörsima utak kanyarognak a hegyek között, az elágazásoknál mégis tanácstalanság. Szerencsénkre egyszer csak egy sárga táblán, az esőfüggöny mögül elővillan a felirat: ©opron. A sofőr beletapos a fékbe, a kisbusz megáll. A viharral dacolva néhányan kiugranak. A völgyben megbúvó csöppnyi falu szélén megdöbbentő a látvány: erdők mindenfelé, a hegy lábától a tetőig kopasz a szikla, tetejében tévétorony. Balra tőle apró sziklakúp. A felfedezők dörzsölik a szemüket: ilyen nincs! Mintha Kópháza felől érkezne Sopronba az ember: előttünk a Dallos-hegy, a sípálya vágata fölött a tévétorony, mellette a Károly-magaslat…
S noha ez nem a Zágráb melletti Medvedlica, oldalában a Medved Gran, ahol Janus Pannonius lehelte ki a lelkét, hanem a kalniki hegy – mégis vannak magyar kötődések. Kissé odébb, a hegyoldalban három szintre épült várrom: mementó az 1200-as évekből. A helyi legenda szerint ide menekült tatár űzte királyunk kíséretével. Az ellenség ki akarta éheztetni, de a horvát parasztok – lévén éppen szilvaérés ideje – megcsonkítva a fákat, az éj leple alatt ágastól dobálták át a magas falakon a szilvát, s az uralkodó megmenekült. IV. Béla hálából kisnemesekké avatta segítőit, akiket aztán szilvásoknak neveztek. A nép ajkán máig él ez a történet.
A harminchat házból álló, negyvencsaládnyi, 162 lelket számláló ©opron múltját a magyaroktól eredeztetik. Bár még levéltári nyomokra nem bukkantak a pontos eredetre vonatkozóan, a népi emlékezet így tartja. Az öregek otthon élnek, az ifjak Németországban és a töröknél próbálnak szerencsét. ©opronban a házakon, a kis gazdaságokon, az állatokon kívül semmi sincs: se templom, se bolt, se iskola, se műemlékek. Közigazgatásilag Kalnikhoz, a hét települést összefogó, ezerhétszáz ember fölött diszponáló központhoz tartoznak. Fél évszázada hagytak fel a bányászattal: a brennbergi bányászat sejlik fel kísértetiesen. A sziklák – még várrom nélkül is – ideális díszletet jelentenek filmekhez. Mint Fertőrákoson a kőfejtő. A hegyek oldalára szelídgesztenyések is felkúsztak – emberemlékezet szerint mindig itt voltak. Odahaza Sopron és a mellette fekvő Ágfalva a gesztenyéjéről (is) híres. Itt is örökké fúj a szél, miként otthon. És: 1732-ben öreg térképek tanúsága szerint ©opron már létezett e néven, ami aztán átmenetileg ©oprunra változott. Gondoljunk csak a hasonlóan hangzó, a Scarbantiára épült város első ispánjára, Suprunra! És az évszám: 1972-ben alakították vissza a horvát település nevét ©opronná, öt évvel a 700 esztendős szabad királyi város jubileuma előtt. Annyi bizonyos, hogy akik e települést alapították, kényesen ügyeltek arra, hogy minél több hasonlóság legyen Sopron és ©opron között. Van egy kópházi mondás: „Soha ilyen kevés gyerek, soha ennyi gaz, de soha ennyi pénz sem volt még a faluban.” Kovacic Bozidar, amikor ezt meghallja, mosolyogva válaszol: „Akkor mindenben hasonlítunk, csak a nyelvben van különbség.”
Egyébként a ¹oproniak ízig-vérig horvátok, fakuló hagyományaikkal, de a tamburát még pengetik, s az országos rádióadókon horvát tánczene szól.
Eddig a múlt és a jelen. A jövő a csodás természeti adottságokra és a vendégszeretetre épülő idegenforgalom.