Nyári vakációra mennek a bírák

Nyári szabadságra mehet mától – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ajánlása alapján – a bíróságok 11 ezer alkalmazottjának többsége. A sürgős ügyek – például a sajtóperek – elintézése azonban nem szenved késedelmet. Ügyeletet mindenütt tartanak.

2005. 07. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdődnek a rövid határidőhoz kötött eljárások, s folytatódnak a mától augusztus 20-ig tartó ítélkezési szünet idején is. Sándor Zsuzsa, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője azt mondta, a bíróságok munkatársai az OIT ajánlása alapján veszik ki éppen most a szabadságukat.
A törvény 1998-tól adta meg a módot arra, hogy – a háború előtti gyakorlatnak megfelelően – nyáron ne ítélkezzen az igazságszolgáltatás. A tanúk, az al- és a felperesek, s a szabadlábon lévő vádlottak ugyanis ilyenkor a régi tapasztalatok szerint távol maradnak a tárgyalótermektől. A tárgyalás erőltetése korábban is pénz- és erőpazarlás volt, hiszen a bíró, az ügyvéd és az ügyész hiába ment el a bíróságra, az ügyek többségét el kellett napolni. Fölöslegesen töltötték idejüket azok a tanúk is, akik mégiscsak megjelentek az idézésre.
Tavaly – működésének első teljes évében – a Fővárosi Ítélőtábla még dolgozott, ekkor végezte el az őszi tárgyalások előkészítését. Másrészt a fellebbezéseket tanúk nélkül is elintézhette, az ügyvédeket, ügyészeket pedig előre felkérték a részvételre. Lukács Zsuzsanna táblaelnök szerint a Legfelsőbb Bíróságtól átvett hátralékot csak így tudták rövid időn belül feldolgozni.
Az OIT szóvivője felhívta a figyelmet, hogy a rövid határidőhöz kötött eljárásokat folyamatosan intézik nyáron is. A sajtó-helyreigazítási ügyek például nem szenvedhetnek késedelmet, a munkaügyi bíróság is dolgozna, ha sztrájkperek adódnának. A büntetőbírák ekkor is döntenek a letartóztatásról, a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről, annak feloldásáról, s a nyomozó hatóság kérésére megvizsgálják, alkalmazhatók-e titkosszolgálati eszközök egyes bűnesetek felderítésekor. Tárgyalást tartanak, ha az ügyészség – gyorsított eljárással – bíróság elé állítja a vádlottat. A cégbíróság teljes kapacitással működik. A kezelőirodák minden ügyszakban fogadják a fellebbezéseket, keresetleveleket és egyéb beadványokat. „A határidők folynak” – figyelmeztetett Sándor Zsuzsa, tehát például a fellebbezéseket nyáron is be kell jelenteni az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.