Nyugdíjasok csapdája

Seszták Ágnes
2005. 07. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csákabonyi Balázs MSZP-s képviselő nyilatkozik a Hír Televízióban, és annyit beszél a nyugdíjasok nagyszerű helyzetéről, hogy nem is értem, miért kell a nyugdíj mellett itt vernem a számítógépet, ahelyett, hogy a nagy összegből, mellyel kormányunk 43 évi munkaviszony után megajándékozott, Zanzibárban szegfűszeges teát iszogatnék. Ha lehetett volna, fogadtam volna, hogy az egész Gyurcsány–Orbán-vitából, a nyugdíjak alakulásából számháború lesz, gusztustalan szocialista előkampánnyá áthangszerelve.
Napok óta grafikonok, százalékok, fizetett hirdetések (miből?) bombázzák a lakosság olvasni tudó részét. Tisztes korú emberek esnek egymás torkának, ökölrázó nyugdíjasok ugranak bele az MSZP ügyesen megásott csapdájába. Oszd meg és uralkodj… Mire ez a nagy zsivaj? Miért nem őrjöngenek szocialistáink a lakáskölcsönök alakulásán? Miért? Azért, mert a fiatal korosztály, megsértődve Gyurcsányra, legfeljebb nem megy el szavazni. De a nyugdíjasok hárommilliót meghaladó bázisa elmegy, és stabilan huzigálja a kereszteket. A nyugdíjasok éveit és érzelmeit tekintve a Fidesznek ne legyenek illúziói, nem a százalékok fognak dönteni. Ők túlnyomórészt az MSZP betonkemény hívei. Nekik a Fidesz és a többiek a rendszerváltó párt, amely rájuk hozta a létbizonytalanságot. Nekik a fix tényező az MSZP, olyan megnyugtatóan ismerős elvtársakkal, mint Kovács László vagy Horn Gyula. Hogy miért? Sok mindenért. A fiatalságukért, a szocializmus egyenlőségéért, a Trabantért vagy a lágymányosi 53 négyzetméterért. De lehet, hogy sokan azért fognak a szocialistákra szavazni, mert nosztalgiával emlékeznek Horn Gyula félszázalékos emelésére, ami kemény ötven forintot hozott a konyhára.
A lecsupaszított jelszó kiadva: a szocialisták sokat adtak és adnak a nyugdíjasoknak, a pimasz Fidesz meg az Orbán keveset adnak, és azt sem szívesen. Ha félretesszük a dedós, bár belátom, hatásos szöveget, akkor van itt néhány csontvázacska, amely ott porlad a szocializmus nevezetű szekrénykében. Miért kínlódik, nyomorog és él a létminimum környékén a magyar nyugdíjasok tekintélyes része? Kik uralták „egypártilag” az országot akkor, amikor a nyugdíjra befizetett százmilliárdokat Bős–Nagymarosra, egyéb programokra, a nehézipar meg a kohászat fejlesztésére fordították, ahelyett, hogy tisztességesen a nyugdíjasokra költötték volna? A történelemben nincs olyan, hogy: ha. De azzal a gondolattal eljátszhatnánk, hogy ha akkoriban nem támogatjuk haladó kommunista barátainkat, ha nem adunk kölcsönt olyan országoknak, ahonnan soha nem jött vissza a pénzünk, ha nem bőröndben szállítunk a nagy testvérnek dollárezreket, ha a szocialista lózung nem a kollektívát élteti, hanem az egyént tiszteli, akkor talán a mai nyugdíjasok nem lennének megkeseredett, folyton becsapható játékszerei a politikának.
Érdemes a televíziót nézni, milyennek mutatják a magyar nyugdíjast: bevásárlószatyrot vonszol, otthonkát visel, elnyűtt, reménytelen arcú. Ők a szocialista kormányok legbiztosabb támaszai. A számháború még sokáig folyhat, miközben nem a nyugdíj névleges összege a lényeg, hanem amit ér, és amit adnak érte. Ha egy nyugdíjasnak ma némileg többet ér a pénze, annak az alacsony infláció az alapja. Azt meg a Fidesz-kormány volt pénzügyminiszterének, Járai Zsigmondnak köszönheti, aki mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, nem engedte elinflálódni a forintot. A nyugdíjas nem hibáztatható, hogy rövid távú ígéretekért eladja a szavazatát. Vétkes az, aki erre cinikusan rájátszik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.