Reklámkormány

Szergej Szergejevics, mennyi? Sztyepan Sztyepanovics, harminc! Szergej Szergejevics, mi harminc? Sztyepan Sztyepanovics, mi mennyi? A közismert vicc és párbeszéd jól jellemzi a kormány és az ellenzék tegnapi parlamenti csörtéjét, amelynek témája a magyar gazdaság állapota volt. Olyan adatsorok repkedtek a levegőben, amilyeneket a laikus állampolgár képtelen összehasonlítani egymással, az egyre zavarosabb kormányzati számháborúba talán még a hozzáértőknek is beletörik a bicskája. A homály ma várhatóan tovább sűrűsödik, hiszen egy egész vitanapot szentelnek a kérdésnek – nyári szabadságuk terhére – a honatyák. Egyvalami mindebből kikövetkeztethető: minden ellenkező híreszteléssel szemben már a nyakunkon lévő választási kampány legfontosabb témája a gazdaság lesz.
Pontosabban már hetek óta e kérdéskör mentén zajlik a két szemben álló politikai erő küzdelme. Sőt a gazdaság körüli csörte, illetve az azt megelőző kormányzati hirdetéskampány – a száz lépés programmal együtt – a jövő tavaszi voksolás tüzérségi előkészítésének számít, s a melldöngető miniszterelnök kihívását azonnal elfogadó Orbán Viktor is egy gazdaságpolitikai vitának lehet az egyik főszereplője a közeli napokban.
Nehéz eldönteni, mikor is kezdett választási hadjáratba a Gyurcsány-kabinet. Igazából úgy tűnik, hogy a tavalyi belső puccs és e kormány megalakítása is csupán azért történt meg, hogy a szocialisták az ország vezetése helyett a 2006-os ütközet megnyerésére összpontosíthassák minden erejüket. Ezért született meg minden idők legsoványabb, konkrétumok nélküli kormányprogramja, amiben senki nem vállal sem a múltból, sem a jövőre nézve semmit, és ez a magyarázata annak, miért válhatott a kabinet tevékenységének szinte egyetlen kézzelfogható elemévé az örökös és vég nélküli önreklám, marketing.
S ahogy a cégvezetők tudják, mennyi propaganda kell egy terméknek ahhoz, hogy jól eladható legyen, a Gyurcsány Rt. menedzsmentje is tisztában van azzal: a gyenge minőségű árut még többet kell mutogatni ahhoz, hogy a fogyasztók elhiggyék, érdemes megvásárolniuk. A menedzsment gyakorlott játékosa, az egyre inkább vezérhelyettesi szerepkört betöltő Kóka János most – főnökével együtt – azt vállalta magára, hogy a termék leggyengébb pontjáról, az egyre reménytelenebbé váló gazdasági helyzetről tereli el a figyelmet. A stratégia egyszerű: ha nem vagy képes egy probléma megoldására, tedd nem létezővé. Emelj ki a számhalmazból előnyösen alakuló adatsorokat, nem törődve azzal, hogy ezek tartalmazzák-e vagy sem a lényegi folyamatokat. Mert nem a teljes valóság közzététele a lényeg, hanem annak a képnek a megformálása, amit a fogyasztóknak látniuk kellene a termékről. Végül imamalomként ismételd, amit el szeretnél hitetni az emberekkel, hiszen a sokszor elmondott hamisság is igazsággá válhat, legalább egy választási kampány idejére. Megteheted mindezt, mert olyan árucikket árulsz, amit egyszer kell eladni, utána már hatástalan a reklamáció. Azaz, egyszer kell megszerezned a hatalmat, utána négy esztendeig biztosan a kezedben marad.
Ezzel a stratégiával válaszol a kormány, és próbálja hatástalanítani az ellenzék kritikáját, ami olyan apróságokra épül, mint a 2002 óta négyezermilliárd forinttal növekvő államadósság, amely naponta mindnyájunk pénztárcáját 720 forinttal terheli meg. Hogyan kíván mentesíteni minket ettől a tehertől a kabinet? Miért növeli tartozásainkat a következő kormány(ok) kontójára, például a magántőke bevonásával végrehajtott beruházásokkal? Bőven elegendő lenne, ha ezekre az egyszerű kérdésekre kapnánk választ a magyar gazdaságról folytatott vitákban. S akkor a reklámkampány költségét is megspórolhatnánk.