Románia a legvonzóbb

Erdősi Csaba
2005. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legtöbben a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési (ITDH) Kht. bukaresti irodavezetőjét keresték fel a társaság tegnapi nyílt napján. Halász János érdeklődésünkre elmondta: Románia a gyors ütemben bővülő GDP mellett azért is vonzó befektetési célpont a hazai vállalkozások számára, mert szomszédunkban most indulnak meg azok a folyamatok, amelyek Magyarországon már öt évvel ezelőtt lezajlottak. – Azok tehát, akik itthon sikeresek voltak, most újra bizonyíthatnak, akik pedig kevésbé voltak sikeresek, a buktatókat már megismerve ismételhetnek Romániában – vázolta a helyzetet az irodavezető.
A magyar–román kétoldalú kereskedelmi forgalom 1992 óta folyamatosan növekszik; tavaly év végére elérte a 2,1 milliárd eurót. A legfontosabb magyar exporttermékek közé az elektromos gépek, kazánok, műanyagok és műanyagáruk, ásványi olajok, tüzelőanyaggok, vas és acéláruk tartoznak. Romániából elektromos gépek és felszerelések, mechanikus berendezések, alumínium és alumínium- eszközök, valamint ruhaneműk érkeznek hazánkba nagyobb menynyiségben.
A Romániába befektetni szándékozók számára sikerrel kecsegtet az évi 8,3 százalékos GDP-növekedés, igaz, ehhez tavaly csaknem tízszázalékos infláció is társult. A január elsején bevezetett egységes, 16 százalékos adókulcs szintén vonzó lehetőség a befektetőknek. Tavaly év végén mintegy ötezer magyar cég volt bejegyezve Romániában, ezzel hazánk volt a hetedik legnagyobb befektető. A teljes befektetett tőke értéke 800 millió dollár. 2005 első három hónapjában 179 magyar tőkével létrehozott céget jegyeztek be, s Halász János tájékoztatása szerint jelentős volt a tőkeemelések mértéke is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.