Két és fél millió lakost, köztük nyolcszázezer gyermeket fenyeget az éhínség Nigerben – közölte szerdán Jan Egeland, az ENSZ koordinátora. A tragikus helyzet enyhítésére tegnap az ENSZ világélelmezési programja keretében légihíd indult Dél-Olaszországból, a Nigerrel szomszédos országok kikötőiből pedig kamionkonvojok szállítják a segélyt a fővárosba, Niameybe.
Mamadou Tandja, Niger államfője szerdán köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek a szárazság és a sáskajárás után kialakult éhínség miatt nyújtott segítségért. Olusegun Obasanjo nigériai államfő, az Afrikai Unió soros elnöke mélységes aggodalmát fejezte ki a nigeri éhínség miatt, és segélybizottságot hozott létre, amely adományokat és humanitárius segélyt gyűjt a szenvedők számára. Obasanjo felkérte az agrártárca vezetőjét, sürgősen szállítsanak 1000 tonna gabonát Nigerbe – tudósít az MTI. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy az ENSZ világélelmezési programjának több mint 4200 tonna élelmiszert adnak a nigeriek megsegítésére. Ez a mintegy 7 millió dolláros pótlólagos amerikai segély 2000 tonna cirokot (a cirok az egyik legfontosabb gabona Afrikában és Ázsiában), 600 tonna rizst, 810 tonna növényi olajat és 910 tonna lencsét tartalmaz – közölte Llyod Pierson, az USAID amerikai segélyszervezet igazgatóhelyettese. Az Egyesült Államok egymillió dollárt különített el 21 ezer gyermek és 6000 anya élelmezésére a kelet-nigeri Diffa térségében. Az éhínség kezdete óta az Egyesült Államok 13 millió dollárt fordított az éhezők megsegítésére – közölte Pierson.
Nagy-Britannia szerdán 41 tonna élelmiszert küldött Nigerbe – tudatta Hilary Benn, a nemzetközi fejlesztési programok minisztere. A Mentsük meg a gyermekeket civil szervezet által összegyűjtött segély egy hónapra elegendő az éhínség által legjobban fenyegetett gyermekek számára – mondta a miniszter, aki sajnálatát fejezte ki a nemzetközi segélyek késlekedése miatt.
Hilary Benn támogatta, hogy az ENSZ egymilliárd dolláros nemzetközi segélyalapot hozzon létre az éhínségek leküzdésére. A világszervezet napirendjén szereplő javaslatot a tagállamok várhatóan szeptember 14-én vitatják meg. Az ENSZ tavaly 30 millió dollárt kért a nemzetközi közösségtől és 16 milliót az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetétől.
Az eddig összegyűlt pénz a szükségleteknek alig a felét fedezi. A problémát súlyosbítja, hogy az ENSZ adatai szerint az éhínség nemcsak Nigert, hanem az egész Szahel-övezetet is sújtja, több százezren szorulnak sürgős élelmiszersegélyre Maliban, a Burkinai Köztársaságban és Mauritániában, az eddigi segély azonban kevés egy újabb tragédia megakadályozására.
Visszafoglalás – Nem csak egy évszám 1968 + videó (első rész)
