Utasbiztosítás: sok a tévhit körülötte

Változatlanul sok a tévhit a magyar utazók körében az utasbiztosításról. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy a statisztikai adatok szerint csak minden harmadik hazánkfia köt utasbiztosítást, mielőtt külföldre megy. Sokan azt hiszik, hogy az Európai Unió tagjaiként az uniós országokban – valamint Norvégiában, Svájcban és Izlandon – alanyi jogon jár az egészségügyi ellátás.
Kevesen tudják, hogy óriási különbség van a valóban szükséges és a sürgősségi ellátás között. Ez utóbbira az a legjellemzőbb, hogy kizárólag az adott ország egészségügyi hagyományainak megfelelő ellátás értendő alatta, ami nem feltétlenül egyezik meg a magyarországival. A legtöbb uniós tagországban ugyanis önrészt kell fizetni a kórházi ellátásért, egyes gyógyszerekért, s esetleg a kezelésért is. A beavatkozások – főként az átlagjövedelemből élők pénztárcájához mérve – nagyon drágák. Ezek a szolgáltatások ráadásul nem vehetők automatikusan igénybe útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal, ehhez ugyanis az E–111-es nyomtatványt kell beszereznünk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megyei vagy budapesti kirendeltségeinél. A fentieken kívül szükséges a lakcím- és tb-kártya, valamint munkáltatói igazolás is. Ez az okmány három hónapig érvényes, így ha ezután kívánunk újra külföldre menni, újat kell váltani.
Ám a papír önmagában semmit nem biztosít. A költséget sok esetben a megbetegedett vagy balesetet szenvedő személynek kell megelőlegeznie, s a biztosító utólag itthon fizet. Ám arra is oda kell figyelni – s emiatt érdemes a baleset megtörténtekor a biztosító ügyfélszolgálatát felhívni –, hogy olyan számlát állíttassunk ki, amelyet itthon is elfogadnak. Az ellátás után papírok nélkül semmiképp sem szabad eljönnünk a klinikáról.