Veszélyben az uniós pénzek

Veszélybe kerülhetnek az Európai Unióból érkező pályázati pénzek, ha a jövő évi minisztériumi megszorítások következtében a tárcák nem tudják biztosítani az uniós összegek elnyeréséhez szükséges hazai társfinanszírozást.

2005. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harc kezdődött a minisztériumok között abban az ügyben, hogy a jövő évi megszorítások milyen arányban érintik majd előirányzataikat, azaz a kötelező tartalékoláson felül mennyi pénzt kell még megtakarítaniuk. Lapunk pénzügyminisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy a 2006-ra előirányzott létszámleépítések munkabér-megtakarításai csupán egy részét fedezik az elvonásoknak, így a tárcáknak vissza kell fogniuk a hatáskörükbe tartozó beruházásokat is. A tervezés jelenlegi fázisában a legtöbb, 65, illetve 60 milliárd forintos forráskieséssel éppen az a gazdasági és a földművelésügyi tárca számolhat, amely a Miniszterelnöki Hivatalon kívül a legjelentősebb uniós finanszírozású fejlesztésekért felelős.
*
Úgy tudjuk, az uniós összegek elnyerése érdekében a jövő évi takarékosság vesztesei elvileg a csak magyar finanszírozású beruházások lehetnek, ám az itt alkalmazott elvonással még mindig nem érhető el a megfelelő mértékű spórolás, azaz veszélybe kerülhetnek a Gazdasági versenyképesség operatív program, az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program és a Környezetvédelmi és infrastruktúra operatív program fejlesztései is.
A jövő évben esedékes uniós forrásokra vonatkozó kérdésünkre az agrártárca sajtóosztálya tegnap kitérő választ adott. A minisztérium indokolása szerint az egyeztetések jelenleg is folynak, így a tárca jövő évi költségvetését érintő számok sem tekinthetők véglegesnek. Hasonlóan nyilatkozott Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium helyettes szóvivője, aki közölte: a minisztériumok 2006-os előirányzatairól szóló tárgyalások még nem fejeződtek be, ám az már most bizonyos, hogy jövőre prioritást élveznek az uniós pénzekhez kötődő fejlesztések, hazai társfinanszírozás nélkül ugyanis ezek a források elveszhetnek.
Boros Imre, az Orbán-kormány uniós pénzekért felelős tárca nélküli minisztere az elvonásokkal kapcsolatban aláhúzta: megbukhat hazánk uniós forráskiaknázási politikája, amennyiben nem sikerül javítani az amúgy is siralmas felhasználási arányon. Mint fogalmazott, Magyarország már most igen nagy lemaradásban van az uniós pénzek lehívása terén, s a gazdasági és földművelésügyi minisztériumokat érintő elvonások tovább ronthatják a helyzetet.
Sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem tárgyalt tegnapi ülésén a jövő évi költségvetésről, csak röviden konzultált arról – jelentette be Batiz András kormányszóvivő.

Bizonyítvány a kormánynak. A magyarországi gazdaságpolitikát bíráló nemzetközi szakvélemények gyűjteményét adta át tegnap a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak Domokos László, az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának fideszes alelnöke, aki a független intézetek, így például a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a Fitch és az OECD elemzéseit a kormány bizonyítványaként aposztrofálta. Domokos kijelentette: a kirobbanóan sikeres gazdaságról szóló hirdetések helyett a kabinetnek azokkal a nemzetközi figyelmeztetésekkel kellene foglalkoznia, amelyek a következetes gazdaságpolitikát és az elmaradó reformokat kérik számon Magyarországon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.